Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-06-08 / 23. szám

esete is bizonyítja, liogy néha az undor superlativusa ébred fel az emberben — épen az olvasás hatása alatt. Szóval, ha egy lírai költő ír így, mint szerzőnk, akkor azzal, ha a versében nem akart hazudni, rögtön tisztában va­gyunk, A többi aztáu már igazán a finoman érző lelki­ismeret dolga. S ha száz Ignotust is vonultat fel elle­nünk, mi továbbra is fenntartjuk a véleményünket, hogy papi palást ós „Májusi Miatyánk" nem férnek össze egymással s ha mi ebben „filiszterek" vagyunk, akkor az volt az egész keresztyénség két évezred óta, a mikor a Sz. Sz. által proklamált elveket nemcsak a „pietista" és orthodox, de még a legmodernebb theologia erkölcs­tana is elítélte. Tessék csak akármelyik szakmunkát el­olvasni. Mentségül pedig hiába hozza fel a mi versfaragónk, hogy ezt már egy-két évvel ezelőtt megírta. Ez mellé­kes, mert hiszen maga az a tény, hogy ezt hét hónapi skócziai tartózkodás után újra leközölte, csak azt bizo­nyítja, hogy legalább is erkölcsi tekintetben is épen úgy gondolkozik, mint egy év előtt s a skócziai hatások között, úgy látszik, épen a Church hatása jelentkezik nála a legkevésbbé. Azt azonban készséggel elhisszük, hogy a kik előtt gyűlöletes a pietista szó (de valószínűleg min­denféle pietas is), azoknak bizonyára nagy örömük lesz az ilyen nyugati kulturától áthatott „józan" magyarok kálvinistaságában, a melytől azonban bennünket, a kik nemcsak jelszavakban, de elvekben és világfelfogásban is a nagy Kálvin nyomdokaiban akarunk járni, szeren­csére egy egész világ fog ezután is elválasztani. BELFÖLD. A budapesti új templom. A budapesti ref. egyház életében nagy és feledhe­tetlen dátum marad június hó elseje. Ezen a napon volt a VI—VII. parókhiális körben, fővárosunk egyik legszebb helyén, a városligeti fasorban épült templomnak fel­szentelés! ünnepélye. A budapesti egyház csodálatosan nagyszerű fejlődésének egyik hatalmas megnyilvánulása és bizonysága volt mindaz, a mi ott végbement. Eszünkbe jutott ez alkalommal a hálaadásnak megragadó igéje, a mely a pátriárcha ajkain ott a Jordán vizénél elhang­zott. Mert hogyan is költözött ide ama nagy türelmi szózat elhangzása után a mi református egyházunk? Valóban a maihoz viszonyítva, nem volt sokkal többje egy pálczánál. Ma hat serege, parókhiája és öt temp­loma van ! Egyik legnépesebb sereg új templomába men­tünk be a jelzett napon nagy örömmel. Mert igazi öröm­mel és hálával töltötte meg lelkünket mindaz, a mit ott láttunk és hallottunk. Es pedig első sorban maga az ünneplés tárgya, a templom. Nem mindennapi jelenség. Egy nagy gondolat megtestesülése. Az erő és szépség, a „régi" és az „új" ölelkezésének jelképezője minden részletében. Kívül a hatalmas bástyaszerű, faragott kö­vekkel burkolt torony, a szilárdságnak mozdíthatlan, egy örök alapon való nyugvásnak és az „ecclesia ortho­doxa" ebből eredő erejének, hatalmának karakterisztikus kifejezője. Magának a templomnak alakja, formája, díszí­tése, meg azt hirdeti, hogy az egyháznak nem szabad elzárkóznia külső megjelenésében, intézményeiben, mun­káiban, eszközeiben, a körülte nyüzsgő, vele szemben új meg új követelményekkel fellépő modern igények elől. Ezt a gondolatot fejezi ki a templom belseje, fel­szerelése is. A hatalmas, modern díszítményekkel ékes­kedő kupola, a masszív karzatok, a fekete márvány­hasábokból alkotott szószék, a felette elhelyezett pompás orgona (Lánczy Leó adománya), a szószékhez hasonló stílusú, márvány alapon nyugvó úrasztala, a modern fű­tési és világítási berendezés a szép csillárokkal, szóval mindazok, a mik ott láthatók, impozáns hordozói a jel­zett eszmének. De ezenkívül a templom szép környezete, az udvar felőli részhez épített ház, a melynek földszintjén a lel­készi hivatal helyisége is, a belmissziói czélok szolgála­tára álló díszes nagyterem, emeletén pedig a kényelmes lelkészlakás vannak, mind arról tanúskodnak, hogy a budapesti egyház igazán méltó és az ottani környezet keretébe beillő hajlékot emelt egyik legnagyobb paró­chiális körében a legszentebb czélok szolgálatára. A mi már magát az ünnepély lefolyását illeti, a róla szóló rövid tudósítás során előre kell bocsátanom azt, a mi mindenkit oly kellemesen érintett: a parókhiális kör presbiterei fogadták és kalauzolták örömtől sugárzó arcczal és" nagy figyelemmel az Úr hajlékába érkezőket. Áz ünnepélyen résztvevők közül csak néhányat sorolhatok fel. Az Úrasztala körül elhelyezett székeken és az első padsorokban foglaltak helyet az előkelőségek és a különböző testületek képviselői. Ott voltak: Jan­kovich Béla miniszter Benedek Sándor államtitkárral, Darányi Ignácz főgondnok, a szomszédban lakó gróf Tisza István nejével; dr. Keltái Ferencz főpolgármester a székesfőváros képviseletében; a testvéregyházak kép­viselői : Kaczián János ev. esperes, Raffay Sándor ev. lelkész, Józan Miklós unitárius esperes; a budapesti egyház presbiterei, élükön dr. Kovácsy Sándor főgond­nokkal és Kósa Zsigmond gondnokkal. Ott volt Lánczy Leó, a parókhiális kör világi elnöke, a ki eleitől kezdve, nagy érdeklődéssel és áldozatkészséggel vezette a temp­lomépítés dolgát. De talán első helyen kellett volna em­lítenem azt a nagy asszonyt, a ki oly érthető mély meg­indultsággal, szemében a legszentebb öröm és fájdalmas emlékezés könnyeivel vett részt az egész ünnepélyen, al­istáli Laky Adolfnét, annak az áldott emlékű férfiúnak özvegyét, a ki fejedelmi adományával (300,000 K) a templom építését lehetővé tette. Megszólaltak a szép új harangok és püspökünk nagy papi kísérettel bevonult a szent aktus végzésére. A „Jövel, szent Lélek" és az „ím bejöttünk" kezdetű énekeknek buzgó éneklése után lépett a szószékre dr. Baksay Sándor püspök és mondotta el az apostoli hit­vallást, a mi ker. hitünk egy közös kifejezőjét és minden ízében oly klasszikusan szép és maradandó, mondhat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom