Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-06-08 / 23. szám

ványaival találkozunk ma is lépten-nyomon. A kerületek a sajátos viszonyok között kifejlődött széleskörű, túltengő autonómiájukból kifolyólag, szinte teljesen szeparált életet élnek. Az egység igazi, teljes jogi kifejezője, a zsinat tíz évenkint jön össze. Mindegyik kerületnek megvan a maga főiskolája, külön sajtóorgánuma, sajátos szellemi élete. Hogy kissé éles színekben tüntessem fel a helyzetet : kerületünkben otthon érezzük magunkat, ha átlépjük határait, mintha idegenben volnánk. Itt élünk, mint egy testnek tagozatai, de ím milyen gyakran feledjük a ker. koinoniaról szóló igaz tanítást, a mely az Egy test és egy lélekről szóló Ige tanításában hangzik felénk. Hányszor tekintünk féltékenységgel, kicsinylőleg a kölcsönös nehézségeket megérteni sem akaró lélekkel egymásra. Egyházi újságaink régi, sárguló lapjai, de a sajtó alól csak most kikerültek is kiáltó bizonyságai ennek. Mily gyakran bukkannak fel, különösen egyes lapok hasábjain azok a czikkek, rejtett czélzások, invektivák, a melyek legfeljebb a „kívülállók" számára szolgálhatnak kedves olvasmányul. Lépten-nyomon látjuk a szimptómákat, a melyek mutatják, hogy hiányzik egyházunkban a lélek egysége, a tökéletesség amaz elengedhetlen köteléke, a közös nagy czélok elérését biztosító munka egyedüli feltétele. Csak egy-két közel fekvő példát. Szó volt arról, hogy építsünk hatalmas otthont egyházunk részére itt az ország szivében. A székház megvan, de ím mi lett belőle az igazi egység hiánya miatt ? Szó volt református egyetemről a már és még meglévő iskoláink koronájáról. S mi történt ? A mult héten omoltak síri csendben a hantok legnagyobb főiskolánk koporsójára. Kongresszusokat tartunk, belmissziói kurzusokat rendezünk a nagy egyesítő lelki, egyházépítő munka érdekében. De mire szolgált nálunk ez is ? Arra, hogy szinte még jobban eltávolodjunk egymástól és a mindeneket oly türelmesen hordozó újságpapiron némelyeket nem épen tetszetős és keresztyéni módon kitessékeljünk az egyházból. Agitálunk a Protestáns Szövetség mellett ? Szép! De talán először a maguk falain belül kellene ápolnunk a lélek egységét. Tudunk-e igazán örülni egymás munkájának, tudunk-e igazán liberálisak lenni egymás törekvései és nehézségeivel szemben ? Nem egy kaptafárahuzatást értünk, de megértést, kíméletet, szeretetet, ebből fakadó segítést, útbaigazítást. Hogy ne a szeretet lelke nélkül legyünk egymás dolgaiban praktikálók. Nem látjuk-e a rombolás, pusztulás jeleit ott künn az egység lelke nélkül szűkölködő, viharzó életben ? De ott künn többen vannak. Mi kevesen vagyunk, egyedül állunk. Nem engedhetjük meg magunknak a széthúzás, a szeretetlenség, az egységhiány fényűzését. Kálvin bronzból vert, igen sikerült plakettje öt korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV. ker,, Molnárutcza 17. szám). Kálvin-Múzeum. Hatalmas gondolat. Genfből indult ki az eszme, a Kálvin városából, a mely nagy prédikátorának iránya szerint hűen termeli a kálvinista öntudatra ébresztő, lelkesítő gondolatokat. Összegyűjteni a kálvini reformáczió nyomán kelt változások, megújulások, feleszmélések emlékeit — legyenek azok írott dolgok, akár emléktárgyak, festmények, vagy fényképek — egymás mellé sorakoztatni, hogy bizonyságot tegyenek az élő hit, az „evangéliumi függetlenség" csodálatos erejéről, és hogy bátorításul szolgáljanak a reánk váró nehéz küzdelmekben : ez a Kálvin-Múzeum czéljct. A Genfben 1897 ben alakult, Reformáczió Történeti Múzeumának Társasága be is rendezte a reformáczió történeti múzeumát. Azonban a keret nem teljes. Hiányzik belőle egy sereg emlék, emlékeztetője annak a századokon át emberfeletti erővel folytatott küzdelemnek, a mely egy tömegben a legtöbb lelket számláló egyháznak, a magyar kálvinizmusnak megépítésére szenteltetett. Nem mondhatjuk, hogy szegények vagyunk mi, magyar protestánsok, vallásunknak emlékeiben. Hiszen a XVI., de különösen a XVII. században a magyar nemzeti egységért, a függetlenségért folytatott nehéz harczoknak egyik legmélyebben fekvő rugója, eredő oka a lelkiismereti szabadság megvédése, biztosítása volt! Ennek a kornak minden fennmaradt eredménye egyúttal alapköve a rS^mált egyházaknak és a kiváló, a nemzeti életünkben jelentős szerepet betöltő s a reménykedő magyarság lelkes szeretetével körülvett egyéniségek életében is a protestántizmus jelentős szerepre jutott. Erjedő, munkára serkentő kovász volt a nemzet életében, a mely azzal, hogy a függetlenség eszméje felé vezette őseinket, kiragadott az idegen hatalmak kapzsi tülekedéséből: megújító hitet, az isteni gondviselésben rendíthetetlenül bíró öntudatot plántált a protestántizmus az egész magyar közéletbe. Ennek nagyon sok emléke él könyvtárainkban, képtárainkban, templomainkban, iskoláinkban, a papi és tanítói lakokban ! Milyen ellenállhatatlan lesz ezen erőnek hatalma, ha egybegyűjrjiik az emlékeket, vagy az azok helyett beszélő fényképeket! Genf, a nagy prédikátor városa, kiválasztott hely. A középkori utczák, templomok, a régi épületek, Kálvinnak közvetlen szemlélői mind, magukban hordozzák a tiszta keresztyénség első kézből kapott tanításait. Ne csodálkozzunk, ha a Genfben járt testvéreink meggyőződéssel vallják: Genfnek különös tartalma van, „Genf egy eszme". Fokozzuk tehetségünk szerint ennek a világjelentőségű eszmének tartalmát: küldjük a kálvini reformáczió magyar emlékeit a Kálvin-Múzeum részére. A Kálvin-Szövetség már 1909-ben megindította e mozgalmat, a lelkes felhívás leginkább az idő rövidsége miatt nem talált elég visszhangra akkor s így az egybegyűlt képekkel a Kálvin-jubileumi ünnepségekre indult másfélszáz magyarság szinte restelt előhozakodni, érezvén, hogy a