Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-01-19 / 3. szám
nünk az egyházi életet, a mire rendeltetett: az egész életet átható erősséggé. Ha Isten országának megvalósulásáért küzdünk, ezt az életet, a melyben élünk, kell áthatnunk munkáinkkal. S ennek az életnek nehéz problémáit meg kell oldanunk a keresztyénség elvei szerint. Ez elmúlaszthatlan kötelessége a keresztyénségnak S nagyon kevés, a mit eddig ez irányban tettünk. Épen ezért sokszorozott erővel kell hozzá fognunk a munkához, hogy a keresztyénség ellen zúgó vádakat tényekkel szégyenítsük meg. Egyik ilyen megoldandó probléma a többek között az árvaság, elhagyottság kérdése. E téren az utóbbi időkben tett ugyan valamicskét a magyar református egyház, de bíz" ez igazán csak valamicske. S ha végig gondolunk az özvegységről, árvaságról, szegénységről elhangzó dörgedelmes, ríkató predikácziók özönén: szomorú mosoly jelenhet meg ajkunkon, égő vád támadhat lelkünkben, s szégyenérzet foghat el azok miatt; mert hát ezen predikácziók (s a megszámlálhatatlan, hasonló tartalmú czikkek) értelmében milyen tényeket tudunk felmutatni ?! Mit tett a magyar református egyház az özvegység, árvaság, elhagyottság gondjainak, gyötrelmeinek az enyhítésére? Vájjon nem jogos-e egyesek, s tömegek részéről az elhidegülés, midőn csak beszédre hallanak, de cselekedetet nem látnak? Mert bizony csak akkor jogos a prédikálásunk, újságokba való irkálásunk, ha egész szívvel, lélekkel törekszünk is intézményesen segíteni az élet nyomorúságaim keresztyénség követelménye értelmében az elhagyottság, árvaság ügyét meg kell oldanunk egyetemes szeretetintézmény felállításával. Nagy fának látszik ez, a mihez gyenge a fejszénk s erőnk, — de csak a kishitűség előtt. Én hiszem és vallom, hogy meg tudjuk valósítani, — s meg is kell valósítanunk. A magyar református egyházat olyan szeretetszövetséggé kell fejlesztenünk, melynek jóltevő hatását megérezze minden híve az egyháznak. Nemcsak a lelkész, tanító, jegyző stb. árvák sorsa várja a könyöriilet szülte enyhítést, hanem minden árva; nemcsak a nehéz viszonyok között élő papoknak van szükségük közalapi s egyéb segítségekre, hanem a néha még több bajjal küzdő, megpróbáltatások közé jutott, sokgyermekes munkásnak is enyhítést vár a gondja. Midőn tehát a különféle hivatalhoz tartozók árvái számára sorra emelkednek az otthonok s egyéb jótékony intézmények : gondoskodjunk egyetemes szeretet-intézmény megvalósításáról. Én hiszem, hogy bármennyire elbágyadt a keresztyéni érzés, még mindig van olyan ereje, hogy ezt meg tudjuk valósítani, sőt ez a munka újra lángra gyújtaná a hamvadozé tüzeket. Annál inkább hiszem a megvalósíthatását, mert tulajdonképen maga magát tartaná fenn ez az intézmény. Legalább is a fenntartási szükségletek nagy része, a benne menedéket találók munkájából megtérülne. Mert nem olyan intézményre van szükség, melyben az istápoltak csak iskolai tanításban részesülnek, élelmet, ruházatot kapnak, hanem olyanra, a mi magamagában egy kis darabja a valóságos életnek. A valóságos életben pedig alig-alig akad olyan nyomorék, vagy elgyengült öreg, a ki valamit ne tudna dolgozni. Ha egybet nem, papirjátékokat csak tud nyirbálni, vagy kosárfonáshoz a vesszőt tisztítani stb. s az árva gyermek is már hét-nyolc z éves korában, az iskolai év végeztével, három-négy hónapon át, ha egyebet nem is, irtani, répát ritkítani stb. tud, s így egy részét (száz, százötven koronát) meg tudja keresni az élete fenntartásához szükséges dolgoknak. Ha nagy kiterjedésű latifundiumai nincsenek is a református egyháznak, azért vannak szép földbirtokai. Akár mindegyikből ki lehetne szakítani ötven-hatvan holdnyi területet s bérbe adni a felállítandó szeretetháznak, hogy azon épületet emelve, kertészeti s egyéb gazdasági munkát végezzenek rajta az elhagyottak s árvák. Nagyobb községekben, városokban lehetne felállítani itt is, ott is egy-egy épületet, melyben különféle műhelyek lennének felállítva, fizetett mesterek vezetése mellett, a hol az ipari képzésre alkalmasak nyernének elhelyezést s tanítást azok, a kik esetleg felsőbb kiképeztetésre bírnak tehetséggel. A fenntartás jó része itt is megtérülne a készülendő munkákból. Iiiszen az egyházi építkezéseket ezen intézetek munkásaival lehetne végeztetni. (Istenem, ha megérhetném az első iskola, vagy imaház felépítését, melyet ezen intézmény munkásai készítenek ! Pedig még fiatal vagyok, sok éveket reménylek . . .) Össze kellene kapcsolni ez intézményt az egyháztársadalmi élet intenzívebbé tételével is, a mi különben természetszerűleg vele is járna. Az áthatóbb egyházi életet én nem kizárólag templomi istentisztelettől, nem is egyedül a papok, hanem a lelkészek és világiak együttes munkájától várom. A templom mellé egy új munkahelyet kell alkotni, mely az életnek minden eseményével, követelményével: a tudomány, irodalom, művészet, ipar, gazdaság minden megnyilatkozásával foglalkozzék, bevonván a munkába öreget, ifjút, intelligens és munkás elemet. Itt-ott hangoztattam én ezt már; írtam is róla; mióta pedig a Kálvin - Szövetség törekvéseit figyelem, reménység támadt bennem, hogy meg is valósul ezen eszme. A kezdést is, a megvalósítás munkáját is ettől a szövetségtől várom én (a kezdést mielőbb) ; mert ez lenne méltó tartalom — a czíméhez. Lehetőleg minden egyházban épületet kell emelni, melyben könyvtár, olvasókör stb. nyerjen helyet s legyen benne egy nagyobb terem gyakran tartandó, különféle tartalmú felolvasások, összejövetelek czéljára, melyekben ne csak a pap s tanító vegyenek részt, hanem a különféle pályákon levő világiak is, különböző előadásokkal. Lehet az ilyen épületet úgyis készíteni, hogy több szoba könnyen szétszedhető spanyolfallal legyen elválasztva s így külön nagy teremre nem is lenne szükség. Legalább is nyolcz-tíz egyháznak, összetársulva, vennie kell egy mozgókép-készüléket, hogy annak segítségével az élet hasznos és nemes dolgait szemléltetőleg is bemutathassa.
