Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-05-25 / 21. szám
táns fiókegyház megalakulását, valamint apiZwref. fiókegyházét a közgyűlés tudomásul vette. Vecsés anyásítását a közgyűlés még korainak tartja és pontosabb előkészítést kíván. A szentendrei lelkészi díjlevél újabb módosítását kívánja a közgyűlés. Az újpesti két hitoktató lelkészi állás rendszeresítését a kerület megerősíti. Dr. Weresmarthy Miklós pesti ref. egyházmegyei ügyész megválasztása ellen beadott fellebbezést az egyházkerület elutasítja s így a megválasztást érvényesnek ismeri el. A számvevői jelentéssel kapcsolatban szóba került a Kálvineum részére adandó évi segély is. Ennél a kérdésnél dr. Darányi Ignácz a következő nyilatkozatot tette: „Nyílt titok az, hogy én egyénileg a külön lelkészi ós a külön világi szervezkedést sem lent, sem pedig fent, egyik vonalon sem tudom helyeselni. Szerintem az intézmények fennmaradását és virágzását azon erők hivatvák leginkább biztosítani, a melyek azokat megalkották. A mi egyházunk az egyetemes papság elvének alapján épült fel és ezért mindent keresnék, a mi ezen elvet erősíteni és mindent kerülnék, a mi ezen elvet gyengíteni, avagy csak félreértésekre is alkalmat adni képes. A napról napra fokozódó nehézségekkel szemben a lelkészi és a világi elemnek nemcsak formai, hanem lélekben való vállvetett együttműködésre van égető szükség, hogy megállhassunk. De bármilyenek legyenek e tárgyban nézeteim, én emberbaráti és humanitárius irányban nehézségeket okozni nem szoktam, legkevésbbé pedig ez esetben, a midőn lelkészeink gyermekeiről, árváiról van szó, a kiknek sorsa mindenkor szívemen feküdt. Ezek előrebocsátása után úgy, a mint a bizottságban tettem, úgy a jelen alkalommal is melegen ajánlom a javaslott évi 1200 korona, illetőleg ad eventum 30,000 korona tőke megváltásának* elfogadását, jóllehet, hogy egészen analóg czélra kerületünk saját körében a boldogult Madas Károly és egyéb alapítványok felhasználásával óhajt maga is a leánynevelés terén ily emberbaráti intézményt létesíteni." Gyülekezeti alapok alkotását a kerület is szükségesnek tartja. A Protestáns Sajtóirodának eddig adott 300 K-t a kerület beszünteti, de sajtóügyi szolgálataiért ez összeget lapunknak adja. Négy szlavóniai egyház folyamodásának, hogy a parochiális könyvtári dijat a kerület fizesse, nem teljesíti. A jogügyi bizottság jelentésével kapcsolatban dr. Szabó József is meleg szavakkal emlékezett meg dr. Nagy Dezső kerületi ügyészről. Helyét csak az őszi gyűlésen töltik be, addig az ügyek vezetésével ideiglenesen dr. Szabó József vagyonkezelő bízatik meg. A szerzetesrendek betelepülése elleni lépések megtételére a kerület a konventet kéri meg. A közgyűlés örömmel határozta el, hogy a püspöknek diszkreczionális joga legyen a Baldácsy-alapból évenkint 600 K erejéig sürgős segélyre szoruló szegény papi családokat a saját belátása szerint segélyezni. Az egyesség-, alapítólevelek, csere-és ajándékozási, továbbá adásvételi szerződések kevés kivétellel megerősíttettek. így többek közt Bókay Árpád budapesti egyet, tanár telekajándékát a pestszenlőrinczi egyház számára a kerület örömmel fogadta. A zsoltárok kiadására vonatkozólag a Hornyánszkyczéggel kötött szerződést, a dunántúli kerülettel egyetértőleg felbontja s új szerződés kötését határozza el a közgyűlés. A vagyonkezelői jelentést szintén dr. Szabó József terjesztette elő. Az állandó számszéki jelentést Petri Elek előadásában hallgatta meg a közgyűlés. Kecskemét a kért 70,000 K kölcsönt fölveheti. A theol. választmány jelentését Marton Lajos igazgató terjesztette elő. Legfontosabb részlete volt a 6-ik tanszék betöltésének ügye. A választmány a számszék kedvező jelentése folytán a tanszék betöltését javasolta és a ker. közgyűlés elrendelte a pályázat kihirdetését, úgy hogy a választás a jövő kögyűlésen megejthető legyen. A választmány a pályázati hirdetésre nézve is javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, a mely szerint a kerület szabad kezet hagy fenn magának és fenntartja a jogot arra nézve, hogy a tanszéket még abban az esetben is, ha teljes kvalifikáczióval bíró pályázó jelentkezik, esetleg helyettes tanárral tölthesse be. Dr. Szabó Aladár szólalt fel a javaslat ezen részlete ellen, melyet vele ellentétben Bagossy Károly gondnok „óvatosságánál" fogva helyesnek tart. Darányi főgondnok védelmezi a választmány álláspontját, szerinte nem szabad semmi irányban megkötni a kerület kezét. A közgyűlés ily értelemben határozott. A gyengélkedés miatt távol lévő H. Kiss Kálmán igazgató helyett Daru Mihály tanár terjesztette elő a tanítóképezdei szakosztály jelentését. Losonczy László szabadságolását a közgyűlés jóváhagyta; jövőre a szakosztályba a képezdei igazgatótanács egy tagot küldhet. A népiskolai szakosztály jelentését Tóth Sándor előadó referálta. Volt néhány pontja, a mely, ha annyira nem sietünk, bizonyára kiadósabb megbeszélést provokált volna. A tanító-önkéntesek helyettesítéséi és az ezzel kapcsolatos fináncziális dolgokra vonatkozó javaslat lemegy az egyházmegyékhez, úgyszintén az iskolás gyermekeknek a temetéseken való részvétele kérdése is. Vecsés hiába kért 65 iskolaköteles számára kálvinista állami tanítót, a gondnokság ajánlata sem használt semmit; a ker. elnökség kéretett fel a közbenjárásra. Ezzel kapcsolatban tárgy altatott a solti iskolák államosítási ügye. Már ezelőtt két évvel kapott erre engédélyt (nem volt elsietve a dolog?). Most a szerződéstervezetét mutatta be jóváhagyás végett; csak abban az esetben kapja meg a felhatalmazást az elnökség útján, ha a szerződésben a legszigorúbban ragaszkodik az E. T. rendelkezéséhez, a mely a kinevezendő ref. tanítókra nézve is kategorikus kikötést és nem Ígéretet preskribál! De kérdjük zárójel között: miért is államosít Solt? Nem fogja megbánni, mint az már sok esetben történt ? Hiszen a dologi terhek