Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-05-11 / 19. szám

dolgokról van szó; a politikai motívumok természetesen nem hiányoznak. Nem ismerjük az ottani gyülekezet állapotát s hangsúlyozzuk, hogy tisztán elvi szempontból emlékezünk az esetről. De egy dologra nézve kérjük minden illetékes tényező figyelmét. Azt hozzák fel vádként abban a röpiratban, hogy az illető lelkész egy második templom építését sürgeti, ennek mumusával fenyeget és meg akarja bontani az egyházközség egységét. Íme, ama bizonyos § gyászosan nevetséges eredménye! Innenonnan új zsinat lesz és az I. t.-cz. 10. §-a úgy lépett életbe, hogy sok helyen vádpontul szolgálhat azoknak törekvése, a kik ennek következetes végrehajtása érdekében agitálni merészelnek s a második templom felállítását sürgetik. Mert hát az úgy szép és épületes, hogy valahogy el ne múljon a „hetesség" és megmaradjon az a szép szokás, hogy ha a hetenként felváltva szolgáló papok között „mély űr" van, akkor az egyik az Úrnak nagyobb dicsőségére ott benn „trucczoljon" a parókhián a templomozás idején. De hát mi erősek vagyunk és ezt is majd csak elbírjuk tovább is. De mégis, talán jó volna, ha mielőbb megszűnnének az ilyen röpirati témák! A béke napja és napjai. Itt van megint május 18-ika, az első hágai békekonferenczia (1899) megnyitásának a napja,amely nemzetközi békenappá lett első sorban az iskolákban. Már hazánkban is megünneplik ezt a fontos napot, nemcsak az iskolákban, hanem a társadalmi élet több körében is. Egyházaink azonban jóformán semmit sem tesznek ezen a téren. Nem ünneplik melegen a békenapot és nem nagy erőfeszítéssel igyekeznek a béke napjainak megvalósításán. Pedig a béke talán minket is érdekelne egy keveset! Meg Jézus szellemének is volna némi köze ehhez az ügyhöz! A háborús állapotok még égetőbben időszerűvé teszik ezt a kérdést. A piinkösti lélek pedig komoly feladatokra kötelez és vezet. Legalább annyit tegyünk, liogy a május 18-ikát megelőző hittanórán emlékezzünk meg a béke problémájáról és a 18-iki ifjúsági és rendes istentiszteleten is emlékezzünk meg a béke óriási kérdéséről, a békemozgalom alkotásairól és feladatairól. A békenappal is mozdítsuk elő a béke napjainak az eljövetelét! fekete (szalon-) kabátot is hozzanak magukkal. Fehérneműinket Aberdeenben való tartózkodásunk ideje alatt ki is mosathatjuk. Útlevél nem szükséges, legföljebb arra jó, hogy azzal könnyebben kikaphatjuk a poste restante küldött ajánlott levelet vagy pénzt. Az egyes országokról czélszerü előre tájékozódni a német vagy másnyelvű Baedeckerekböl. Dr. K. I. KRÓNIKA. Gyermeknap. Kedvezőtlen volt az idő s kedvetlenebb az adakozási készség ebben az évben. De azért így is sok ezer korona gyűlt be az utczákat megszálló hölgyek fáradhatlansága folytán. Néhány lap már kifejezést adott annak, hogy közönségünk már únja ezt az évről évre megismétlődő „pumpolást". így vagyunk mi sok mindennel. Hamar reáununk mindenre. A gyermekmentést, patronázsmunkát és egyebeket is az államra igyekszünk áthárítani. Nem szoktuk meg a rendszeres, következetes, jótékony adózást, a mely aztán feleslegessé tenné azt, hogy síppal-dobbal gyűjtsük össze a nagy czélok szolgálatára szánt filléreket. De egy más hiba is van. Ha valaki adakozik, szeret abban a meggyőződésben lenni, hogy adományai minden tekintetben a legjobb és czélravezető módon nyernek elhelyezést. A gyermekmentés munkájának egy nagy hiánya van. Nincsenek megfelelő számú olyan munkások, a kik ezt a krisztusi szeretetmunkát az áldozatokkal egyenértékű módon és eredménnyel végezhetnék. Az ilyenek képzésére nem elég a pénz; ide más is kell, a mit aranyon és ezüstön megvenni nem lehet. Hogy mi milyen hátramaradottak vagyunk az ilyen munkások képzésében, erre csak egy példa. A vakok intézetében jártunk. Ott egy szép intézmény van. A vak gyermekek óvodája. A homlokzaton oda van írva, hogy a nagy kálvinista emberbarát, Hidaskürthi Nagy Sándor alapítványából épült. Es bent az intézetben két apácza gondozza a gyermekeket! Egy röpirat. Egy nagy alföldi gyülekezet köréből vettük. Nem emlékeznénk meg róla, ha nem tárna elénk untalan megújuló olyan sebeket, a melyek nagy alföldi gyülekezeteink körében folyó egyházi életünk gyógyítása érdekében nem egy helyen szinte égbe kiáltanak. Az illető gyülekezetben egy templom és két lelkész van, az egyik, mint az iratból látjuk, „az urak", a másik a „nép" papja. Á beküldött röpiraton az utóbbinak nevét olvassuk 45 presbiterének kíséretében. Hevesen támadja az előbbit, a kit az „úri párt" megjubilálni készül. Fel vannak sorolva pontonként a vádak. Érdemes volna ezeket közölni oly czélból, hogy lapunk olvasói betekintést vehessenek az ilyen két papos és egy templomos nagy gyülekezetek sok esetben oly áldatlan életébe. De nem tesszük s általában csak annyit mondunk, hogy igazán kicsinyes BELFÖLD. A ráczkevei új templom. Skarica Máté szülővárosának, a csepelszigeti Ráczkevének történetében emlékezetes nap marad 1913 május hó 4-ike. Ekkor avatták fel újonnan épült református templomát. Hosszú, fáradságos munkájának végén megelégedéssel tekinthetett vissza az utóbbi évek küzdelmeire ennek az ősi egyháznak presbitériuma, mindenekfölött annak lelkipásztora. Mennyi emésztő gond és aggodalomnak, küzdelemnek gyümölcse, ki tudná megmondani? A felavatásnak napja örömnap volt s ebben