Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-05-11 / 19. szám

fényében épen úgy, mint az emberi lelkek, e csodálatos tűzű örök csillagok izzó lobogásában. Láscl meg az Örökké­való szíve lüktetését a tavasz ragyogó pompájában is; a száguldó viharok fenséges robajában az Ö erejét ret­tegd s a madárdal zengő csattogása Hozzá vezérelje el lelkedet. Hajolj meg Előtte, a mikor az erdők rejtelmes zúgásában az Ö hatalmának hívogató suttogása beszél hozzád s legyen olyan erős a hited, hogy mint egykor Ádám, képes légy te is meghallani, az Úr Isten szavát „mikor hűvös alkonyatkor a kertben jár vala". Oh örök misztérium az egységben, óh soha tökéle­tesen meg nem érthető harmónia, mennyei szférák örök zúgású felséges szimfóniája a háromságban! Hogyan értsünk meg téged hitünkön kívül? Soha fel nem fed­hető rejtelmeid mélységes titkokat sejtetnek velünk. Vé­getlen a tér, mely munkára hív, de ködös a látóhatár, mely útunkat zárja. Gyengék vagyunk, semmik vagyunk, emberek vagyunk. Jövel, szent Lélek Úr Isten, áradj ki reánk újra s az egész világra ! Legyen bár titkod örökké­való, roskadjon bár össze szívünk szentséged terhe, agyunk titokzatosságod súlya alatt: csak Te élj mi ben­nünk, itt a világban továbbra is. Hisz csak Benned, Ál­talad és Tőled vagyunk, élünk és mozgunk mindannyian! Atya, — Fiú, — Szentlélek — Isten: maradj velünk! Gedeon. Reformácziói emlékmű Magyarországon. Öt évvel ezelőtt a Kálvin-jubileumra készülő Genf nemzetközi pályázatot rendezett a reformácziói emlék­műre. A pályázatban, mint akkor, mindenkit megelőzve (1908. augusztus 23.), hírül adtuk, egyik szobrászmiívé­szünk is résztvett. Azt a kívánságunkat is kifejeztük, vajha ő nyerné el a pálmát a világ protestánsainak és nagy művészeinek nemzetközi mérkőzésében. Október 11-iki számunkban már boldog örömmel jelenthettük, hogy az emlékmű-pályázatnak harmadik (5000 frankos) díját Horvai János kiváló szobrászművészünk nyerte el. Ez a híradás azonban korántsem merítette ki azt a sikert, a mit Horvai és műve elért. Az emlékmű-pályá­zat biráló-bizottságában-is sok hódoló híve volt a nagy­szabású műnek, melyet a díjnyerésről szóló czikkünkben mi is elragadtatással ismertettünk. Sokan neki akarták adni az első díjat. A többség azonban nagy vita és rá­beszélés után Monod Jenő, Laverriére Alfonz, Taillens János, Dubois Károly lausanne-i műépítők és Reymond Móricz párisi szobrász együttes tervezetének ítélték oda az első (10,000 frankos) dijat. Különösen nagy szerepet játszott a döntésnél az emlékműnek építészeti megkötött­sége, a mennyiben az emlékművet az egyetemi parkot szegélyező régi várfalhoz állítandó dombormű-sorozatnak tervezték. Horvai pedig, mint a magyar Kálvin-jubileumi Emlékkönyv képein is látható, ettől teljesen független, egységes szoborművet tervezett. Az építészeti tervvel megkötötték a kezüket, de a lelküket foglyul ejtette Horvai önálló, hatalmas alkotása. A genfi és franczia­svájczi lapok jó része helytelenítette a döntést, elragad­tatással írt Horvai művéről és mellette kardoskodott. Még a döntés mellett álló lapok is nagy elismeréssel szóltak a nagyszerű tervezetről és sajnálták, hogy gya­korlatilag megvalósíthatatlan. Aztán német és amerikai lapok is tudomást vettek a kiváló alkotásról és hódola­tukkal adóztak annak és alkotójának. Sorra idézhetnők a Tribüné de Genéve, Le Peuple Suisse, Journal Suisse, Jja Suisse, Le Genevois, La Semaine Litteraire, La Patrie Suisse, Journal de Genéve, UEssor, Le Signal de Genéve, több német művészeti folyóirat, az angol Studio, az amerikai Unity ismertetéseit és dicséreteit. Talán más alkalommal részletesen is közzétesszük ezeket. Most az ügy további menetéről emlékezünk meg. Az emlékmű-biróság a pályanyertes építészeti terv alapján szűkebb pályázatra hívta fel a három nyertes szobrászt, illetőleg szobrászcsoportot, nevezetesen (1) Lan­doivski Pál és Bouchard Henrik párisi, (2) Horvai János budapesti és (3) Niederháusern Rezső genfi szobrászokat az emlékmű domborművű alakjainak mintázása czéljából. A szűkebb versenyen, sok nem részletezhető ok miatt, Landowski és Bouchard nyerték el a kivitelre való meg­bízást. Horvai négy dombormű-tervezete nem juthatott el a teljes megvalósításhoz. Annál nagyobb sikert aratott az első pályaterve szerte a világon. Közelebbről Genf városa megrendelte bronzban a mintát és múzeumában állíttatta fel. A ten­geren túl is hódító útra kelt, a new-yorki református egyház szintén megrendelte bronzban a minta másolatát. Azóta idehaza is diadalt aratott a hatalmas mű. Folyóirataink közölték a fényképmásolatát. Kálvin-jubi­leumi emlékkönyvünk is közzétette. Most pedig a Nemzeti Szalon tavaszi tárlatán Horvai . szobor-kiállítás-csoport­jában van kiállítva többi nagy és szép alkotásai között a reformácziói emlékmű eredetije is. Lapjaink és folyó­irataink ismét ünneplik Horvait, alkotásait és ezt a művét is. A készülő Kossuth-szobor egyik domborművű cso­portja, a „Búcsúzó honvéd" a Nemzeti Szalonnak szob­rászati műalkotásra ez alkalommal először kitűzött arany­érmét nyerte el. E kiállításról és a reformácziói emlék­műről himnuszt zengett lapjának, a Budapesti Hírlapnak április 20-iki számában a művésznek egyik fölfedezője és hódoló híve, Rákosi Jenő. A szobormű Krisztusát, a két örök értékű művészi magyar Krisztus, Munkácsy Pilátus előtt álló Krisztusa és Fadrusz Fölfeszített Jézusa mellé állítja s mind a hármat Reni töviskoszorús Krisz­tusa mellé. Mi a mult hónap 29-én délben a művésszel együtt néztük meg, már alkotása idején is látott, fel­irattal általunk ellátott és 1908 október 11-iki számunk­ban magyarul először leirt nagy művét. Most is meg­igézett és elragadott a történelmi, vallási és művészeti szempontból egyaránt óriási értékű műalkotás. Meggyő­ződésünk, hogy a reformácziónak legigazabb, legművé­szibb és páratlanul álló, örökértékű megörökítése. Sze­retnénk külön tanulmányt és himnuszt írni róla. Szak­szerű leírását másutt adjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom