Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-12 / 2. szám

kukkot sem szólnak a fonomimikáról. A miénkhen sem. Vagy csak épen egy kukkot ! Annyit, a mennyit a Titikaka tóról, az eoczén korról, a verduni szerződésről vagy a cserebogár hátsó ízeit lába térde porczogójáról! Hátha másutt nem szólnak is, a mi képezdénkben ezt is meg kellene jövendő tanítóinknak tanulniok. Mert az nem érv, hogy az állami képezdék jó részében szintén nem tanítják. Nem tanítják ott a mi egyházunk története letagadhatatlan gyönyörű tényeit sem. A kálvinista pedagógiát a praktikusság jellemezte. Nekünk csillogott először Commenius „Orbis pictus"-a. Egy apáczai Cseri, egy losonczi Hányoki a mi egyházunk érdekében előzték meg korukat. Folytatódnia kellene e tisztes tradicziónak, hogy a falusi maszatos kis fiú könnyebben tanuljon olvasni. Az a sok bohókás mese a kusza farkú „á"-ról, a kacskaringós „g"-ről, a nyalka „T-rol, a potrohos „b"-ről nem vonna talán le a tudományos színezetből. Csak a komoly póz szenvedne sokat a kipkedő, kapkodó, tréfás gesztusok bizarr egymásutánjától. De jó egy pár ezer gyermek terhe könnvebbedéséórt el lehetne ezt is szenvedni. Ne meséljen nekem senki az írva-olvasás előnyeiről ! A régi kipróbált módszerről! A taposott útról! A tisztes múltról. A kis l^a János nekilendült, buzgó olvasása ráolvassa a felebbezhetetlen ítéletet! Köröskörül mindenütt fonoinimika, csak a mi képezdeinkben ne adnának helyet neki ? Zombortól Losonczig, akarom mondani: Kárpátoktól az Adriáig mindenütt lehet találni fonomimikát! Még az Alföld ártéres helyein is, a hol daru röppen fel vagy akár a felvidéki hegy megül felszökellő sas hazájában. Mindenütt, csak épen nálunk nem? És az onnan kikerülő tanítógárda iskoláiban?! Lám ! Mire jó az újságolvasás! . . . Kiolvassa az újságból a kis Fa János azt, a mit semminő tanügyi újságból sem lehet kiolvasni, hogy a mi képezdénk nem fon omimik ázik. Legalább eddig. Pedig a kis Fa Jánosok vágyódnak utána és ezek érdekében kérem, hogy a mi szép új nagykőrösi képezdénkben is tanítsák a jövőben nagyoknak és kicsinyeknek a fonomimikát! Gsányi Sándor. SZOCZIÁLIS ÜGYEK. Az újévi obtilusok. Túlestünk az újévi gratulácziók terhén és örömén s leadtuk az ál-gavallériából termett ál-kötelezettséggé vált újévi adományokat. Leadtuk még az államnak is postabélyegekben. Szó sincs róla, kedves és jó szokás, ha a távollevő családtagokról, rokonságról és barátokról nem feledkezünk meg egy új év küszöbén, de a lélek nélküli b. u. é. k.-nak igazán nincs semmi értelme. Ha Magyarországon csak egy millió intelligens levélíró családot veszünk számításba s csak tíz újévi gratulácziót fejenkint, már akkor két filléres bélyegekben százezer korona oktalan kiadást tettünk, a mi gyarapítja ugyan az államkincstárt, de zsebünkből feleslegesen vándorol ki. Es hol van még az a sok baksist váró kéz, a melybe adnunk kell valamit. Hany és hány jótékony intézményünk van, a mely nehezen teljesítheti egész erővel feladatát, mert a külsőséges adományok elvonják azoktól a szeretet filléreit. Arról nem igen olvasunk, hogy a beköszöntő újév elérése feletti örömünkben adakoznánk a protestáns intézményeknek, itt van pl. a theológiai internátus, a Lorántffy Otthon, a Nagypénteki szeretetház, a Protestáns Árvaház, az Ifjúsági Egylet Otthona stb., a melyek nem állíthatnak be nyomtatott B. u. é. k. kártyával, de bizonyára szívesen fogadnának még természetbeni adományokat is ós rá is vannak utalva ezekre. Az újságok hatalma sem képes az úrhatnámságból táplálkozó baksist váró hadat elriasztani, ha mi nem változtatunk az áluraság hagyományain. Evenkint ki kell tűznünk egy egy jó czélt, a mire leadjuk az újévi baksistól megszabadító adományt s szegezzük ki ajtóyikra az adományt bizonyító nyugtát, mint a hogy a gyermeknapon tűzik fel a kabátgombra az ilyen czédulát. Helyeselnünk kell Makó város kereskedőit, a kik elhatározták, hogy szakítanak a régi, parazitákat nevelő rendszerrel. Helyeselnünk kell a budapesti törvényszék elnökének (a ki kálvinista ember) intézkedését, a mellyel megtiltotta a hivatalszolgáknak az újévi borravaló kérését. Mert az állami hivatali szolgák sem átalják ám az újévi baksist elfogadni, sőt kérni. Igazán nem vagyunk annyira gazdagok, hogy parazitákat neveljünk és azokat eltartsuk. Az ilyen obulusok pedig nevelik a társadalomnak azt a munkától irtózó fajtáját, a mely mint a fagyöngy a tölgyfán, a munkásemberek fillérein élősködik s elősegítik a kényelmes megélhetést s az ebből származó bűnöket és termelnek elzüllött életeket. Kötelességünk rámutatni a társadalom ezen hibájára s talán egy év múlva írhatunk arról, hogy íme az újévben a Kálvineum, a Bethesda-kórház, vagy más protestáns intézmény ennyi vagy annyi adományt kapott az újévi obulusok megváltása fejében. A kivándorlás. Az utóbbi időben megint szokatlan mérveket öltött a kivándorlás, daczára annak, hogy itthon munkás- és gazdasági cseléd hiányról panaszkodnak országszerte. Egyetlen hónapban (októberben) 17951 útlevelet adlak ki, kétszer annyit, mint az előző évben. Különösen Argentína felé nagy az áramlás, a hova nagy munkástömegeket toboroznak a mezőgazdasági munkához. Ennek a finanszírozására bank is alakult Argentínában, a mely az osztrák és magyar gyarmatosító-egyesület alapítása. Ismertettük az új amerikai elnök elveit, a melyek a bevándorlás szigorítását czélozzák. Már most kettős kötelesség áll előttünk és különösen a falu vezetői, lelkészei és tanítói előtt. Nemcsak igyekezni kell a kivándorlási ügynököt a helységekből kitessékelni s ha szükséges a hatósághoz feljelenteni, mert hiszen a törvény (1903: IV. t-cz.) szigorúan bünteti a kivándorlásra csábítást, hanem fel kell világosítani a népet, hogy ma már fokozottabb ellenőrzést is gyakorolnak Amerikában s még