Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-12 / 2. szám

nek ítéltem, hogy a sokból formálnék egyet, mely lenne nemzetünk könyvetlen állapotjához alkalmazott és ekképen készittetett ez az ekklésiai históriának rövid summácskája." 1 A szóbanlévő könyv 496 lapon tárgyalja a keresztyén egyháznak történetét. Valóban „az ekklésiai históriának rövid summácskája". „Sokbol formált" könyv. Mielőtt magát a munkát áttekintenők, nem lehet érdeknélküli tudomást venni a történetírókról, legalább a kiválóbbakról, a kiknek műveit a tudós pap tanulmányozta. Hírneves egyháztörténetíró volt akkoriban Mosheim János Lőrincz göttingai tanár (sz. 1694 m. 1755), a kit Baur a modern egyháztörténetem atyjának nevez. Minden szélsőségektől távol álló tudós theológus, a ki így jellemzé magát: „in omnibus fere rebus ... auream mediocritatem sequor". Jelszava, hogy a lelkésznek hittel ós tudománnyal egyenlő mértékben kell magát fölfegyverkeznie ; rosszul cselekesznek azok, a kik a kettőt elválasztják, de még rosszabbul azok, a kik a hitet az észnek romlott uralma alá („corrnptae rationis imperio") vetik. Históriai munkáiban nem dogmatizál, kerüli a polémiát, a múltnak segélyével a jelennek megértésére törekszik. Bod Péter egyetemes egyháztörténetében gyakran idézi Mosheim munkáit, de munkájának beosztásában, tárgyalási módjában Spannheim Frigyes (sz. 1632, m. 1701) leydeni tanárnak munkáit tartotta leginkább szemei előtt, névszerint azt a munkát, a melynek a czime: „Brevis introductio ad históriám sacram utriusque testamenti, ac praecipue Christianam" (Lugd. Bat. 1694). Ez a könyv széleskörű kutatásoknak eredményeit öleli fel röviden, mint alkalmas kézikönyvet, hosszú időn át használták nemcsak Levdenben, hanem másutt is. Azon írók közül, a kiket Bod Péter idéz, megemlíthetjük Farbesius Jánost (sz. 1598 m. 1648), a kinek munkája („Instruetiones historico-theologicae de doctrina Christiana") Amsterdamban jelent meg 1645. Platina Barthalomeot („Opus in vitás pontificum") és Du Pin Lajost (sz. 1657—1719). Az első századok történelmében gyakran hivatkozik a régi egyházi írókra. A munka századok szerint tárgyalja az egyetemes egyháztörténelmet, minden egyes századnak eseményei 6—8 részbe vannak foglalva: az eklézsia állapotáról, a keresztyén tudományról, a czerimóniákról, a tévelygésekről stb. Ezt a tárgyalási módszert, a melyet Spannheim Frigyes nyomán vesz alkalmazásba Bod Péter, dicsérik, csak az a baj, hogy a históriai eseményeket előre megformált kategóriákba beosztani önkényes eljárás, nem mindig sikerül. Még egy hátránya van. A históriában az 1 „Az Isten vitézkedő anyaszentegyháza állapotjának és világ kezdetétől fogva a jelen való időig sokféle változásinak rövid históriája, mely az Isten magyar népinek hasznára egyben szedegettetik és a dolgok nagyobb megvilágosittatásáért a világnégy fő mappájával kiadatott Basileában Imhof Rudolf János által 1760." anyagnál, a szoros értelemben vett eseményeknél fontosabbak a létrehozó okok, az eszmék, már pedig ezek nem szabják magukat eniberformálta rendszerekhez, ellenkezőleg, ezek szabnak irányt. Bod Péter a legszükségesebb ismereteket óhajtja nyújtani csupán. „Ezen kis história summácskájában az ekklésiai rendtartásoknak, ceremóniáknak és ekklesiai igazgatás módjának eredetek rövideden kimutattatik, az ekklésiai régiségek elő adatnak, a bizonyságok . . . elő állíttatnak." Az akkori idők viszonyait tartva szem előtt, ezt a czélját eléri. Az egyszerű evangéliumi keresztyénség hű ismertetésére nagy súlyt fektet, miközben megszólaltatja az egykorú írókat is. Igen szép például a második század egyházi viszonyainak a rajza Tertullianus nyomán (53. §). Századonkint haladván előre, nagy pontossággal jegyzi fel a besiklott és a keresztyén egyház lényegével merőben ellenkező szertartásokat, „költött dolgokat", úgyhogy lassan kialakul szemünk előtt az elhajlás nagysága, érezzük, hogy a szertelenségek közepette a keresztyénség lényege tünt el. Sok kép, szobor ábrázolta Krisztust, de lélek szerint kevesen ismerték. Már a tizedik században a keresztyének között fölhangzik a panasz: „Eltávozott a vallás a pap uraktól ... a szorgalmatosság a tanítóktól ... a Krisztus idegennek, vagy mintha nem volna, a világi hatalmasoktól csak ugy tartatik". (280. §). Minél inkább hiányzott a lényeg, a formákat annál aggályosabban őrizték. Egy helyen le vagyon írva például, hogyan készítették az úrvacsorához való kenyeret. Szertartásosan készíték elő a búzát, a lisztet „azután az áldozó papok fejérbe öltözvén kezeiket megmosván és soltárokat énekelvén vizet öntöttek a lisztre . . . arra igen vigyázván, hogy leheletek ahoz közel ne érne . . . Idvességes dolog lett volna, mondja Bod, ha a szívek körül oly nagy gondossággal lehettek volna, hogy megtisztítsák a Krisztus befogadására". (291. §.). Századok folyamán elhalványul az írás és helyét elfoglalja a hagyomány, gyöngül a hit, mert „tántorog a hit, midőn a Szentírás méltósága erőtlenedik". A hagyományok régisége nem lehet érv azok helyessége mellett. „Ha igazságon nem fundáltatott a régiség, a csak darabos hazugság. " Az elhajlás káros következményeire természetszerűen rámutat Bod és szinte érzi az olvasó, hogy sokáig nem tarthat, valaminek történnie kell, megértjük a reformáczió jelentőségét, szükséges mivoltát. A milyen pontosan adatról-adatra beszámol az evangéliumtól való eltérésekről, olyan pontosan mutat reá a tévelygésekre, a melyek a keresztyén hitnek sarkalatos tanait megtámadták. Érdeklődéssel kutatjuk, mit mond a pap a remetei, zárdai életről. Megnyomja a pennát, a III. század eseményeiről szólván, így ír: „Kezdődött ebben a században a remetei élet, a mely fene állatot illett inkább, mint okos lélekkel felruházott embert, mert az Isten nem pusztai hollóvá . . . teremtette az embert, hanem . . . hogy