Protestáns egyházi és iskolai lapok – 56. évfolyam – 1913.

1913-01-05 / 1. szám

angol szabad egyházak körében ott van a Free church council és a német ev. protestánsoknál az Ev. Bund és ott vannak a nagyszerűen szervezett, hatalmas munkát végző bel- és külmissziói egyesületek. Az ezekben le­folyó munkák vittek új életet és egyesítő erőket az ott is nagy nehézségekkel kiizdo és a theológiai és szerve­zeti kérdések folytán szétvált egyházakba. De nem is kell külföldi példákra hivatkoznunk. Itt van a hazai r. kath. egyház. íme ez az egyház is a maga hatalmas, egységes szervezete mellett a kebelében élő, mozgékony és buzgóbb egyháztagok összegyűjtögetése, szervezke­dése, munkája által szorgalmazza és reményli újjászüle­tését. Mennyivel nagyobb szüksége van a mi egyházunk­nak az igazi egyesülést, lelki ébredést, boldogabb jövőt elősegítő és az Úr nagy missziói parancsolatából folyó céltudatos szervezett munkákra. Hiszen a modern kor ezeket várja, követeli az egyháztól. Ezeket tekinti meg­bízásának, isteni eredetének bizonyságai gyanánt. És jaj neki, ha gyermekei közönyössége, „vonogatása" miatt nem mutathat majd reá fokozottabb mértékben olyan jelekre, a melyek megbízásának egyedüli törvényes bizo­nyítékai (Máté XI. 4., 5.). Jobb és boldogabb esztendőket és időket a mi magyar ref. anyaszentegyházunknak és ez által szent meggyőződésünk szerint magyar hazánknak is! Bővöl­ködőbb életet és több ebből eredő, építő, megtartó, czél­tudatos, imádságos krisztusi munkát az egész vonalon! A mi Szövetségünk is ennek a nagy czélnak szol­gálatában akar állani és erre szánja oda magát ebben az új esztendőben is ; egyedül ez ad neki létjogosult­ságot. Nem keresi, a mi elválaszt, hanem azt, a mi az egy örök, közös alapon igazán egyesíthet, megerősíthet és munkára mozgósíthat bennünket. Fájdalom, vannak még félreértések, kétségeskedések, sőt méltatlan támadások. Nem kell-e megsziinniök ezeknek, nem kell-e tömö­rülnünk, egyesülnünk és így munkálkodnunk? Nemcsak kívánnunk, hanem egyesült erővel igazán akarnunk is kell új és boldogabb időket! P. A katonák és vasutasok lelki gondozása. A míg a keresztyénség túlnyomó része meleg szobában ünnepelte a karácsonyt s a Jézus születésének emlékünnepe és a gyermekek öröme megrezgette a lel­keket, kevesen gondoltak arra, hogy a háború színterén sok ezerre menő katona didereg a tábortűznél és hogy érettünk is sok fiatal lélek volt távol a boldog családi tűzhelytől; arra meg talán épenséggel senki sem gondolt, hogy hány vasúti őrnek, gépésznek, kalauznak és tiszt­viselőnek rontjuk el a karácsonyát, a míg a vasút öröm­ünnepre vitte a diáksereget s a rokonlátogatókat. És a míg így a társadalom egy része a legmagasz­tosabb ünnepben érettünk fontos szolgálatokat teljesített, bizony viszonzásul édeskeveset nyujthatunk a katonák­nak és vasutasoknak a lelkieket illetőleg. A karácsony­újévi hangulatban talán többeknek lelkében fog vissz­hangot kelteni, ha a katonák és vasutasok lelki életének komolyabb és erőteljesebb ápolására hívjuk fel a figyelmet. Olvastunk arról is, hogy a török katonaság hanyat­lásának, tömegekben való megfutamodásának főoka az új török szellemnek a befószkelődése volt, a mely az alkotmányosabb kormányzat előkészítésére való törekvés mellett vallásellenes színezettel bírt, sőt a vallásellenes tüntetésekkel gyökerében támadta meg a mohamedán vallással egybeforrt hazafiságot, és megingatva az izlámban való hitet, nem adott helyébe semmit, csak forradalmi szellemet, csak ködöt, homályt és bizonytalanságot a mellett, hogy bevitte a katonaság közé a politizálást is. Betetőzte ezt Achmed Riza képviselőházi elnöknek ki­jelentése, hogy nem hisz Allah létezésében és ezért az előírt esküt sem teszi le. A „Matin" részletesen leírta az újtörökök eme rombolását, a mely meglazította a hitet, azt a hitet, a mely a mély vallásos érzéseket ápolta s nevelt nagyokat és hősöket a törököknek. Nálunk is kísért ez a szellem az új magyarok libertinizmusában, a mely Jézus életét mesévé, alakját kigondolttá, tanait pedig ködfátyolképpé szeretné letör­píteni, de hála Istennek, nem tudott még lehatolni oly mélyen, mint az újtörök mozgalom s még kevésbé nyer­hetett tért a kaszárnyákban. Panaszkodunk arról, hogy a konfirmáczió után vége a vallásos nevelésnek, a mi úgy is van. íme itt kínál­kozik az új terrénum, a hol az ifjúság lelkét meg lehetne ragadni: a katonák vallásos nevelése. Az ifjaknak ezt a fegyelmezett csoportját kézbe kell vennünk, ha egyálta­lán akarunk az ifjúsággal komolyan foglalkozni. Ez nem­zeti misszió is, mert gátat vethetünk általa a városok mételyező hatásának, a mellett, hogy fontos egyházi, kálvinista missziót teljesíthetünk az érettebb ifjúsággal való vallásos foglalkozás keretében. Nem nehéz a megoldása sem. íme Fekete Gyula lelkész szeretetteljes lélekkel karolta fel ezt az eszmét s Nagykikindán évek óta részesíti a katonákat vallásos oktatásban; a tapasztalat pedig azt bizonyítja, hogy a huszárlegények örömest járnak el a vallásórákra, a mely­nek üdvös hatásai el nem maradtak. A katonai parancs­nokság a legnagyobb előzékenységgel illesztette be a katonák foglalkozási rendjébe a vallásórákat s rendelte el egy altiszt vezetése mellett a vallásórákra járást. Lehet, hogy másutt is van hasonló tanítás, a hol a lelkész jószántából erre vállalkozik, de általánosítani kellene és kötelezővé is tenni. Nemzeti érdek és nem közömbös, hogy milyen a katonák szelleme! Az államnak s a kormánynak fel kell fognia ennek jelentőségét és biztosítani a katonák vallá­sos érzületének megőrzését. Mert bizony a tábori lelkészek működéséhez sok szó fér. Ezeknek oly nagy kerületeik vannak, hogy csak itt-ott jelennek meg a különböző csapattesteknél egy-egy oráczió elmondására, a minek aligha van kiható haszna. A vasárnaponként és ünnepnapo­kon az isteni tiszteletre való kivezénylés annyi sok katonai szempontból történő vasárnapi foglalkoztatás miatt marad

Next

/
Oldalképek
Tartalom