Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-23 / 12. szám

felé. Ez a kérdés azonban eldőlt. (A püspök név a helyes, történelmi szempontbó is. Szerk.) Épen azért feszegetni nem is kívánjuk, de akaratlanul is eszünkbe jutottak ezek a már-már szétfoszló ellenvetések, a midőn a két egyház püspöki karának fellépéséről és politikai ténykedéséről kell megemlékeznünk. Lehetetlen ugyanis másnak minősíteni a püspökök tisztelgését a közoktatásügyi miniszternél. Nem tudjuk, hogy miért nem vettek részt ebben a világi főgondnokok is, a kiknek joga és kötelessége az egyházat érintő kérdésekben mint egyenrangú tényezőnek szerepelni a püspökökkel? Ez nemcsak a magyar reformált egyháznak, de, úgy tudjuk, mind a két protestáns felekezetnek is alapvető tétele. Törvényeink szerint a magyarországi református egyházat a zsinat együtt nem léte esetén a konvent képviseli és pedig az állam irányában minden olyan ügyben., mely az egyházat egyetemesen érdekli. A jelen eset kiválóan ezek közé tartozik. Meg kell egyébiránt jegyeznünk, hogy a tiszáninneni és erdélyrészi püspökök nem is jelentek meg az értekezleten, illetőleg tisztelgésen. Bocsássa meg nekem a t. Szerkesztő úr, ha abban a nézetben vagyok, hogy ezek a jelek bizonyos külön szervezkedésnek és hierarchikus törekvéseknek színét viselik magukon. A mitől mi magunk részéről annál inkább félünk, mert ez okvetlenül reakcziót szül a világiak körében. Pedig ezek elhidegülésére épen a mai viszonyok közt semmi szüksége a protestáns egyházaknak. Sőt felmerülhet az a kérdés, vájjon a lelkészek a napról napra erősbülő ellenséges áramlatokkal szemben, egymagukban képesek lesznek-e megvédeni a régi birtokállományt? Ha a külföldi eseményeket ügyelem be vesszük, aggodalmunk ebben az irányban csak fokozódik. Tehát principiis obsta! A tudósítás szerint olyan kijelentések is történtek volna, hogy a jelenlegi közoktatásügyi miniszternek államtitkárrá való kinevezése nem okozott reszenzust, mert ezt a protestánsok vezető körei bizalommal és megnyugvással fogadták. Azt hisszük, hogy ezt az állítást Iegkevésbbé fogja a P. E. és I. L. szerkesztősége aláírni. A mi tudomásunk szerint, habár Jankóvich Béla személye ellen semmiféle gáncs és kifogás nem emelkedett is, a protestáns felekezetnek egy jelentékeny része velünk együtt ma is azon az állásponton van, hogy a 40 éves joggyakorlatot feladni nem szabad és nem lehet és az ideirányuló törekvésekkel szemben legkevésbbó szabad most és a jövőben a püspököknek a lemondás álláspontjára helyezkedni. A hierarchikus (? Szerk.) törekvéseknek gyanúját könynyen felkeltheti az is, hogy habár a püspöki értekezleten állítólag csakis baráti beszélgetésekről volt szó és határozatot nem is hoztak, mégis elnököt és jegyzőt szükségesnek láttak választani. Ez barátságos eszmecseréknél legalább is nem szokásos és méltán felkeltheti azoknak a nagyon előkelő világi protestánsoknak visszatetszését, a kiknek véleményét ebben a kérdésben megtudni alkalmunk nyílt. Melius. Livingstone-ünnepély. Virágvasárnap este a Kálvin-téri templom meleg és emelkedett hangulatú ünnepélynek volt színhelye. Livingstone Dávid születésének századik évfordulója alkalmából rendezett itt emlékünnepélyt a Kálvin-Szövetség és a Magyar Missziói Szövetség. Bilkei Pap István imája vezette be az ünnepélyt s utána Bernát István, mint a Kálvin-Szövetség elnöke, mutatott reá megnyitó beszédében a Bangveolo-tónál évtizedek előtt kialudt nagy szellem emlékére rendezett ez ünnepély jelentőségére. „Livingstone — mondá — lemondva minden gazdagságról, feláldozva életét is annak a vallásos törekvésnek, a melynek szolgálatába állott, új babérokat szerzett nemzetének, új fényt a presbiteri egyháznak, a melyből fakadt s a melynek hü fia maradt utolsó leheletéig." Lic. theol. Kovács Lajos dr. vallástanár hatalmas képeket rajzolt előadásában a nagy tudós és apostol életéből. Ismertette örökbecsű felfedezéseit, Afrika ismeretlen részeiben tett számos útját s halhatatlan érdemeit a rabszolgakereskedés megszüntetése és a hittérítés körül. Utalt azokra a nagy erényekre, a melyek Livingstonet jellemezték, így kötelességtudására, adott szavának a fekete benszülöttekkel szemben még áldozatok és veszélyek árán is megtartására, a különféle törzsekkel való szeretetteljes bánásmódjára s Afrika vad népei között való orvosi segítő munkájára, a melyek lehetővé tették, hogy a vad népek fejedelmeit is megnyerte s hogy a feketék lettek az ő leghívebb munkatársai felfedező útjain. Különösen élénken ecsetelte Livingstone misszionáriusi működését, mely a Jézus ismeretén és szeretetén alapult, a melyre a bibliából nyert erőt. A Stanley-expediczió volt ennek egyik legnagyobb bizonysága, hogy a mentésére s felkeresésére újságírói kíváncsiságból megindult Stanleyt is hívővé tudta tenni; de apostoli munkájának apotheozisát mégis Livingstone halála képezi s ez egyúttal élete hasznosságának legerősebb bizonysága. Sátorában térden való imádkozás közben lehelte ki nemes lelkét s íme hűséges feketéi szívét eltemetik Afrika földjében, testét bebalzsamozzák s kilencz hónapi veszélyes utazás után elviszik Zanzibárba, átadva az angol hatóságnak, hogy porrészei Londonban nyughassanak a Westministerben Anglia többi nagyjai között. Lendületesen mutatott reá, hogy a mint a szövőszók mellett dolgozó iparostanoncz, a kis Livingstone is a biblia folytonos tanulmányozása által megtalálta a feleletet a neki kijelölt munkatér elfoglalására: úgy minden embernek meg kell keresnie a neki kijelölt munkateret, hogy betölthesse hivatását és hogy hasznossá tegye magát a társadalomban, mert íme a leggyengébb is és látszólag legkisebb is hit és munka által képes a legnagyobbra s áldást hozhat egész népekre. Gróf Teleki Pál, a Magyar Földrajzi Társaság képviseletében áldozott néhány szóban még Livingstone emlékének, mire Krausz K. Ervin, zeneakadémiai tanár saját szerzeményű románczát adta elő orgonán, végül Gergely Dezsőné megható éneke és Vargha Tamás imája fejezte be a lelkekben mély nyomokat hagyó emlékünnepélyt.