Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-23 / 12. szám

váltságát előkészítő kijelentéseként tünt fel előtte, végső fejlődési pontján a názáreti Jézussal, az Atyának egyszülött Fiával, a bűnös ember és a bűnös világ megváltójával. S ez a theológiai felfogása, szemben kora raczionalista és konfesszió nélküli theológiájával, a leghatározottabban lutheri konfesszionális ós egyházias keretekbe helyezkedett el. Nemcsak tudós theológus, hanem egyháza konfesszionális alapjaihoz híven ragaszkodó s az egyház belső építésében odaadó buzgóságú keresztyén is volt, a ki nemcsak a tudomány fegyvereit forgatta egyháza konfesszionális alapelveinek védelmében, «de szinte az emberi erőt meghaladó tudományos munkálkodása mellett is tudott időt és fáradságot áldozni a gyakorlati, belsőleg építő lelkipásztori működésre is. ^Bámulatos harmóniába tudott összeolvadni benne a tudós és a hivő keresztyén s ez a harmónia, kapcsolódva egyéni kedvességével, volt a kulcsa annak a megmérhetetlen nagy hatásnak, a melyet gyakorolni tudott, nemcsak keresztyén hallgatói, nemcsak egyháza, hanem a zsidóság körében is. Egy zsidó rabbi nyilatkozott felőle, róla való megemlékezésében a következőképen: „A messze múltba kell visszamennünk, hogy hozzá hasonlót találjunk; a jelenben hasztalan keresnénk nevet, a mely az övéhez hasonlítható volna. Időhaladtával, ha a szemlélő tekintet a távolból visszapillant az összes újabb tenyészetre, abból mint a Libánon czédrusa emelkedik ki Delitzsch Ferencz!" Hivő keresztyén lelke s egyháza hivatásának azzal való felismerése vezette, mint tudóst, theológiai munkálkodásában is. Külön szólok ugyan röviden a zsidó misszióhoz való viszonyáról, de már itt reá lehet és reá kell mutatnom arra, hogy az Úr választott népe iránt, a gyermekévektől kezdve érzett szeretete s a Krisztus anyaszentegyházának ezek körében való missziói hivatásának felismerése irányította tudományos theológiai munkálkodását legfőképen az ó-testamentumi és az azon kívül eső zsidó irodalmi studiumok felé. A legfőbb czélja volt, hogy igaz ismeretet nyújtson a zsidóság felől a keresztyénségnek és a keresztyénség felől a zsidóságnak. Ez a czélja s ennek mindvégig való becsületes szolgálása tette rokonszenvessé és nagyrabecsültté még a zsidóság körében is s ültette lábaihoz, mint tanítványokat, úgy hazája, mint a távoli országok tudományszomjas zsidó ifjúságát. Részint egyetemi évei, részint lipcsei magántanítóskodása ideje alatt rendkívüli jártasságot szerezve a bibliai és a rabbinikus héber nyelvben, a legalaposabb felkészültséggel foghatott hozzá az ó-testamentumot és a zsidóságot felölelő tudományos munkálkodásához. Az ó-testamentum könyvei közül főként és első sorban azok érdekelték, a melyekben a zsidóság theológiája és belső lelki világa nyilatkozik meg: Mózes öt könyve, a tanítóköltői és a prófétai könyvek. Ezek közül talán egy sincs, a mellyel egyetemi előadásain ne foglalkozott volna, sőt a legtöbbről tudományos kommentárokat is írt. Külön művekben foglalkozott ezekenkívül a zsidó költészettel, a tudománynak, művészetnek és a zsidóságnak egymáshoz való viszonyával, a középkori zsidó és izlam skolasztikával, a prófétákkal és a prófétai iratokkal, a bibliai prófétai theológiával és annak keresztyén továbbfejlődésével, az ó-testamentumi váltságtannal, a messiási jövendölésekkel és azok beteljesedésével, az ó-testamentum pszikológiájával, a héber régiségtannal s mint a Zeitschr. fiír die gesammte luth. Theol. und Kirche czímű folyóiratnak segédszerkesztője, sok-sok közleménnyel gazdagította annak hasábjait. Foglalkozott behatóan az ó-testamentum szövegkritikájával is s e nemű dolgozatai máig is elismert tekintélyű ek. Exegetikai munkái közül legismertebbek: a Keillel együtt szerkesztett ó-testamentumi kommentár, a melyben ő maga magyarázta Jóbot, Esaiást, a zsoltárokat, a Példabeszédek s a Prédikátor könyvét és az Énekek Énekét, továbbá a Genesis magyarázata. O-testamentumi összes stúdiumaira pedig feltette a koronát az új-testamentumnak héber nyelvre fordításával, a mely 1877. óta haláláig 11 kiadást ért és sok-sok ezer zsidóval ismertette meg az evangélium örök szépségeit, örök igazságait és soksok százakat vezérelt el közülük a názáreti Jézusnak, mint a világ és a zsidóság megváltójának elfogadására. Nem hagyhatom említés nélkül a tudós professzor és theológus rövid jellemzésekor azt sem, hogy nagy tudományát az embernek páratlan kedvességével tudta összekapcsolni. Nem a kathedrán magasan fennülő s tanítványaival egyénileg édes keveset, vagy semmit sem törődő professzor volt ő, hanem inkább tudós, atyai barát, a ki nemcsak szeretette] tudott résztvenni a kneipeken és ifjúsági mulatságokon, hanem a lelkébe is tudott látni s hatni növendékeinek, hűséggel, szeretettel figyelve és irányítva azoknak hit és erkölcsi életét s tudományos munkálkodását. A tudós professzornak és az atyai jóbarátnak ez egy személyben való megtestesülése vonzotta lábaihoz, nemcsak hazája, hanem messze országok és földrészek ifjúságát, a mely mint tudósra, úgy tekintett fel, mint egy orakulumra, mint embert, pedig soha el nem enyésző szeretetével vette körül. így nevelhette fel nemcsak sok ezreit a hivő keresztyéneknek, hanem sok százait a tudósoknak is, a kikben utódokat állított magának az ó-testamentumi tudományok terén. S végül, mint a zsidó misszió nagy alakjáról és előharczosáról kell megemlékeznem. A zsidóság iránt való szeretete már gyermekkorától kezdve élt lelkében. Keresztszülői között volt egy szegény, de nemeslelkű zsidó antiquárius is, Hirsch Levy, a ki a szegény fiút atyai jóindulattal segítette tanulói pályája kezdetén s a kivel gyermeki szive őszinte szeretetben forrt össze. Majd, a mikor hivő keresztyénné lett és felismerte a keresztyén egyháznak a zsidósággal szemben való missziói hivatása nagy fontosságát, maga is zsidó-misszionáriussá kívánt lenni. Egy darabig szolgálatába is állott a lipcsei evangélikus zsidó-missziónak, s megérte azt az örömet, hogy keresztatyját és atyai barátját, Hirsch Levyt a Krisztusnak megnyerhette. De ha az egyetemi kathedrá-