Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-02 / 9. szám

kezeti eszmének, mert önmaga tapasztalta faluján annak áldásait. Míg az „Élet világossága" czímű kis lapjában az igét hirdeti, van rá gondja, hogy népe takarékosan, olcsón és jól élhessen. Hű segítőtársai vannak, a kik a lelkésszel együtt önzetlenül munkálkodnak a szövetkezet s ezzel a nép megerősítésén. Egyike a legerőteljesebb munkásoknak Megyaszay Mihály lelkész is, a ki Felsőcsernátonban egész sorát állította fel a különféle művelő és néperősítő intézményeknek. Az ifjúsági egyesületen, az ének- és zenekaron kívül, a melyek folytonos munkában vannak, a gazdakör volt kiindulási pontja egy csomó szövetkezetnek. A gazdakörben is háromszor jönnek össze egy héten s van 10—12 féle újság, a miből felolvasnak. Gépraktárában 4000 K értékű gép van. Emellé sorakozik az állatbiztosító szövetkezet 29,330 K értékű biztosított marhaállománnyal; a méhészkör, a mely már díszoklevelet is nyert (a méhészkedők száma 30, a méhcsaládoké 1-50.); a Gazdák Biztosító Szövetkezete 66 taggal. A fogyasztási és értékesítési szövetkezet tagjainak száma 160 s alaptőkéje 4000 K. A gyümölcsfeldolgozó és értékesítő szövetkezet, miután a gazdakör évek óta nagymennyiségű oltványt osztott el, most működését megkezdte s mindenféle aszalóval stb. szerelte fel telepét a szomszéd falvakat is bevonva működése körébe. A sorozatot befejezi a gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár és a rokkantok nyugdíjpénztára. Boldog lehet a nép, a melynek ilyen papjai vannak I Gazdasági munkáshásak. A Darányi-féle 1907: XLVI. t.-cz. alig öt év le" forgása alatt érezteti üdvös hatásait az egész országban. Közel hétezer munkásház épült ez idő alatt. A legtöbb (1179) Csongrádmegyében s vezetnek Békés-, Csanád-, Jász-Nagy-Kun-Szolnok-, és Torontálmegyék. Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Püspökladányban — erős kálvinista helyek —, továbbá Csongrádon és Zentán egész munkás városrészek keletkeztek. Nem egy helyen népház, vagy kaszinó is épült. Nagy dolog az, hogy a kisember is saját házhoz juthat, a mely megóvja a túlzásoktól és átalakítja gondolkozását; de csökken a kivándorlás is ezek által s mindenesetre nagy hatással vannak a társadalmi békére. íme 7000 munkásház lakói tesznek bizonyságot a törvényalkotó nagy szocziális érzékéről és a magyar nép iránti szeretetéről. Kálvinista. KÜLFÖLD. A franczia protestánsok. II. Lenni vagy nem lenni . . . Minden egyén létét a saját életképessége és az alkalmas életfeltételek határozzák meg. És minden életképesség egy erő, mely megeleveníti a holt anyagot. A franczia protestántizmus életképes s az marad mindaddig, míg amaz örök energia forrásból meríti az erőt: a hitét, a melyen kívül nagyobbat, igazabb fundamentumot senki sem vetett. Kétségkívül igen sokat szenvedett; de mint Musset mondja: „Semmi sem tesz oly naggyá, mint egy nagy szenvedés". . . A franczia protestántizmus egész múltja pedig — egy nagy szenvedés. Vájjon eltünhetik-e, beolvadhat-e végleg a katholiczizmus vagy a „szabadgondolkodók" tengerébe, a mikor „van élni benne hit, remény s — erő?" Mikor pezsgő, élénk aktivitás lüktet az egész kicsiny, mustármagnyi egyházban? Külön tanulmányt igényelne a bel-és külmissziói munkák egymásba kapcsolódó lánczának bemutatása. A szeretetmunkák, tüdővészesek szanatóriuma, nyomda, őrültek háza, kórház, menhely, árvaház stb., melyeket a semmiből teremtettek elő ezek a gazdag szegények, mind egy-egy bizonysága a hitből fakadó, teremtő, alkotó erőnek. A szeparáczió, mely épen „az utolsó órában" következett el, a mint E. Doumergue mondotta, fontos tényező a franczia protestántizmus mélyebbülése és erőinek konszolidálása tekintetében. Hatalmas tűzpróba ez, mely a saját erőire utalja az egyházat. „Ha elbukunk saját építményeink súlya alatt, ha nem vagyunk képesek sem toborzani, sem fenntartani lelkészeket, miért fedje el a mi hitünk hiányát a hitetlenek pénze?"1

kiált föl egy előkelő protestáns. A lelkészi kar fogy, igaz, de ez a krizis kezdetén fenyegetőbb volt, különben is mióta nem az állam „fonctionnaire"-je a quantitás fordított viszonyban áll a qualitással. Kisebb lett, de nem a hite, a lelkesedése, hanem a száma csupán. Valódi mártír, bizonyságtevő a franczia lelkipásztor. E sorok írójának alkalma volt közelről betekintést nyerni egy kicsiny, egyedül álló hugenotta egyház benső életében, mely fiatal lelkészének pár évi munkálkodása után önkéntes elhatározással még egyszer annyira emelte fel eleddig is önkéntes adóját. És mit csinált ez a lelkész? Mindössze egyetlen munkamezőt sem hagyott figyelmen kívül, mely megnyílt előtte. Szervezte a vasárnapi iskolákat, melyéknek jelentősége itt mélyebb és életbevágóbb, mint nálunk. Mióta — a mint egy szoczialista miniszter mondottá/ — „az égből kioltották a fényeket, melyek soha fel nem gyulladnak többé" (!) a mióta a híres „école lai'que" minden vallásos nevelése egy erkölcsi kódex, azóta az egész vallásos oktatás a vasárnapi iskolába szorult. . . . S a kicsiny templom kapuján minden vasárnap délelőtt ki van szegezve a vasárnapi iskolások bizonyítványa s a fekete ruhás parasztok, fehér főkötős parasztasszonyok mosolyogva nézegetik, hogy ismét jól forgolódott Pierre vagy a Jean az Úr kertjében . . . Másik munkatere volt a lelkésznek a keresztyén liatal emberek körének megalapítása. A lelkészlak földszintjén külön e czélra berendezett nagy termek vannak tele olvasmányokkal, játékkal, hangszerrel. Félig ennek kebelében szervezte az énekkart, hogy megteremtse az énekes ifjúságot, mert sokszor szomorú a franczia templomok hallgató csöndje a diadalmas, századok óta zengő 1 Donnedieu de Vabres: L'idóalisme dans le droit nouveau Paris 1912. 2 ü. o.