Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-02 / 9. szám

Jurisból. A Pátens elleni küzdelmen kezdve visszamenőleg a Tófeusokon, Illésháziakon át, a névszerint ismerteknek százai és a névteleneknek ezrei egészen a nagy debreczeni papnak, Meliusnak koráig arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az egykori genfi papnak tanításai itt nehéz időkben jó földre találtak és üdvösséges gyümölcsöket teremtek. Ám ennél még többet kell mondanunk. A genfi reformátor eszméi itt vészterhes éveken át nemzetmentő munkát végeztek és ha a költő odanyilatkozik, hogy „Isten csudája, hogy áll még hazánk", ebben része van a kálvinizmusnak. Egyébiránt mindez sem nem új, sem nem olyan, a minek igazságát kétségbe vonná valaki. Fontosabb dolog lenne az érintett ténnyel kapcsolatban a kálvinizmus hatásának mikéntjét összes okaival, okozataivalegyetemben feltárni. Volna benne tanulság. Látnánk embereket, a kik tudtak tetszeni nem akarni, tudtak nem félni és tudtak engedelmeskedni a Legnagyobbnak, meggyőződésüknek visszafordulást nem ismerő határozottsággal még a veszedelemben is. Még egyet. Meglátnók^ hogy a nemzetmentő, nemzetfenntartó tényezők között milyen nagy, szavakkal szinte ki sem fejezhető jelentősége van annak, a mit a latin „labor assiduusnak" mond. A vallási, társadalmi, irodalmi fellendülésnek legmélyén virtus van, mely tud fáradni, beszélni, írni átalakítani, megnyerni az áldozatkészségnek megszentelő hatása alatt, nem várván bére jutalmát, mert azt önmagában érzi. Az fogja majd a kálvinizmusnak nemzetünkre gyakorolt hatását megírni, a ki az érintett jelenségeket összes okaival, okozataival hatalmasan feltárja valaha. Bod Péter nem a legnagyobb azok között, a kiket a nemzeti lélek tüzes ébresztőinek neveznek, de legyen kisebb avagy nagyobb, az bizonyos, hogy talentumait öntudatosan és eredményesen forgatta. Egyéb munkái mellett épen „Magyar Egyháztörténete" tesz erről tanúbizonyságot. Soha sem szűnt meg idevonatkozólag gyűjtögetni, ám ezzel be nem érte: a roppant anyagot rendezte, feldolgozta és munkában felolvadt lelkesedését semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy nem lankadt annak daczára sem, hogy nem sok reményt táplálhatott művének kiadása tekintetében. A munka csaknem másfélszázadon át kéziratban maradt, sőt jelentékeny részéről hosszú időn át keveset tudtak. Rövidre fogva a különben is ismert idevonatkozó eseményeket, a dolog úgy történt, hogy Ajtai Mihály nagyenyedi tanár 1756 körül a kéziratnak egy részét (mintegy 1114 fólió ívet) Leydenbe vitte Van den Honért János professzorhoz, hogy módját ejtse a munka kiadásának. Van den Honért János meghalt, a munka az egyetemi könyvtár kéziratai közé került. Rétsey Jánosnak 1784. deczember 18-án kelt levele, a melyet Révész Kálmán a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak 1885. évfolyam 44. számában (1404-ik lap) közzétett volt, kétségtelenül bizonyítja, hogy a szóbanforgó kéziratot a XVIII. században ismerték, de a következő évtizedek alatt feledésbe merült, a honnan, mint tudjuk, Szalay Károlynak kutatásai nyomán került ismét napvilágra. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak az 1885-ik évben megjelent számai arról az örömről beszélnek, mellyel a „História Ecclesiastica Hungarica" felfedezését fogadták mindenfelé. Kovács Ödön, a nagyenyedi theológia érdemes professzora, 1885. július hó 6-án nyílt levélben fordult Ballagi Mórhoz, a Lap akkori nagynevű szerkesztőjéhez, keresve az útat-módot arra nézve, hogy a munka nyomtatásban megjelenhessen. Jelenté, hogy közbenjárására a minimum „a 100 előfizető Magyarországról biztosítottnak tekinthető", utal Rauwenhoff hollandi tanárnak ígéretére, mely szerint „ő maga mindent el fog követni Hollandiában ily nemű segély szerzése végett". Ezen a ponton alkalmunk nyílik arra, hogy egy kicsit belepillantsunk Ballagi Mórnak a lelkébe, a kinek nevével nagyra hivatott intézetünk első éveinek története össze van forrva. Ballagi Mór melegen óhajtá a könyvnek a megjelenését, de hollandi hitrokonaink rnegterheltetése nélkül. Az idevonatkozó sorokból, a melyek ezelőtt mintegy 30 évvel ugyancsak e lapnak hasábjain jelentek meg (901—904), adjunk itt kegyelettel néhánynak helyet. „A ki a magyar protestantizmus múltját, elnyomatása idejebeli sanyarűságait ismeri, a ki tudja, mit tettek a hollandusok akkoriban érettünk; mikép vetették magukat közbe . . . hogy gályarabságot szenvedő papjaink igazságos bírói vizsgálat alá vétessenek és felszabaduljanak, a ki ismeri a hollandusoknak századokon keresztül folytatott buzgólkodásukat, hogy a hamisítatlan protestáns tudomány után itthon hiába sóvárgó ifjaink főiskoláikban szellemi és anyagi ellátásban részesüljenek — az, bármennyire örüljön is szíve a holland testvérek nagylelkűségén, pirulás nélkül nem fogadhatja el azt, ha csak a maga részéről is bebizonyítani nem törekszik, hogy a szabad Magyarországban élő három millió protestáns méltó ivadékai ama protestáns mártíroknak, kikért a Ruyter-féle nagy lelkek buzgólkodtak. A nemzeti becsület követeli tőlünk, hogy a mi történetünket tárgyaló mű kiadása körül a külföld rajtunk liberalitásban tul ne tegyen". Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. Levél Baranyából. Kedves Szerkesztő úr! Nem jelezte ugyan egyházi lap, talán nem is kerül jegyzőkönyvbe az a fontos esemény, mely a mult őszön „Felsőbaranyában" történt. A mit régóta vártunk, a mivel régóta elmellőztek bennünket, a miben csak féligmeddig volt részünk : azt kaptuk meg. Nem a korpótlék 1 Ajkamra kell tennem kezemet. Hallgatok! Nemisamegbővített adósegély! Mert — hej! — Rosszul látja Balatoni István barátom a dolgot. (Ö talán nem haragszik