Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-02 / 9. szám

* igazi református ker. szellemet előhívó és ápoló munkára, illetve ennek támogatására önként felajánlják magukat. Azután meg minden ilyen szövetség és különösen melyik Kálvinról neveztetik és a melynek olyan nagyszerű programmja van, egyszersmind hatalmas ébresztő és clisciplináris eszköz az olyan egyház körében, a melyben voltaképen nagyon sovány alakban van meg a munkára készség és a lelki fegyelmezés. A Kálvin-Szövetség is tehát nem akart és nem akar más lenni, mint az egyháznak egy orgánuma, a melyet nem §-ok szültek és dirigálnak, hanem a kívülről fenyegető bajok, a modern kor komplikáltabb viszonyai és az egyház megsokasodott és több munkást és munkát igénylő helyzete hozott létre. A Kálvin-Szövetség gyűjtő név, illetve intézmény akar lenni, hordozója, irányítója mindama szolgálatnak, a mely egyházunkban az evangelizáczió és ker. szeretetmunkák terén folyik. Látom hatalmas szervezetét: minden gyülekezetben a helyi szövetség és minden egyházmegyében, kerületben az ezekből kiépülő magasabb szervezkedés és végül ott a központi bizottság, szolgálatra készen, az egész belmissziói munka egyöntetű, tervszerű vezetésére. Ez lenne azután az igazi egyetemes missziói bizottság (valamelyik „székházban" is adhatnánk neki helyet !), szolgálatában a titkárok, a kik a vasárnapi iskolák, az ifjúsági evangélizáczió, az iratterjesztés és a ker. szocziális munkák ügyét propagálják és szervezik. A „Magyar Belmissziói Egyesület" kimúlt, az 0. V. E. Sz. halva született, miért? mert egyiknek sem volt határozott karaktere és nem keresett kapcsolatot az egyházzal. A M. P. I. T. is, úgy hiszem, az előbb említett betegségben sínylik. Az 0. R L. E. mint már egy előbbi czikkemben is jeleztem, a dolog természeténél fogva nem képezheti keretét az intenzívebb munkára vágyódók összessége számára. (A gyülekezetekben nem lehet ORLE-t alkotni! A világiak csak legfeljebb érdeklődő szemlélők vele szemben 1) Szervezzük tehát Siónunk falain belül a Kálvin-Szövetségeket; adjunk nevet, minden tekintetben méltót, jellegzetesei, minden félreértést és egyszersmind habozást kizárót annak a mozgalomnak megjelölésére, a mely, ha a jelek nem csalnak, oly sok helyen már teljes komolysággal ébredőben van. „Buzgó egyháztársadalmi munka és tömörülés, ez legyen jelszavunk!" mondjuk mi is. És még egyet! Nem pénzgyűjtésről, tagsági díjak szedéséről van szó. Először élet, mozgalom, igazi égő vágy, keresés és munka — és azután azok is megadatnak. És mondanom is felesleges, ha talán vannak olyanok, a kik a Kálvin-Szövetség mostani vezetőiben nem bíznak, illetve jönnek, a kik több erővel, munkakészséggel tudnak szószólói, szervezői lenni az ügynek, azok, a kik ezt a Szövetséget nagy szeretettel megalkották, minden készséggel helyet készítenek azoknak, a kik a megnövekedett munkát nagyobb lelkesedéssel és energiával tudják vezetni. Sok fogyatkozásuk lehet a mostani vezetőknek, de egyet, önzetlenségüket senki nem vonhatja kétségbe. Elvégre is kicsoda Pál és kicsoda a másik és harmadik? Isten adja a növekedést! P. Váratlan fordulat. Nagy változás történt ott fenn a kultuszminisztériumban. Zichy elment és Jankovich miniszter lett. Ezekhez az eseményekhez nem fűzünk most semmi kommentárt, csak annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy most bizonyára protestáns fórfiú fog a vezető állásra távozó államtitkár helyébe lépni, mert nem hisszük, hogy az illetékes tényezők jónak és szükségesnek látnák valamely új küzdelemre alkalmat adni e kérdés körül. Nem mulaszthatjuk el annak újból való kijelentését, hogy mi és velünk egyetértő barátaink nem személyt támadtunk, midőn reámutattunk arra, hogy a protestánsok semmivel sem szolgáltak reá, jogos „érzékenységüknek" negligálására. Elvégre még legjobb barátainkra is nem valami vidám orczával tekintünk, ha, mint mondatott, fejünk felett elnézve, megfeledkeznek tyúkszemünkről. Nagyzási allűrökben nem szenvedünk, mi kifejezést adtunk annak, hogy a magunk (szerkesztőség) és barátaink nevében szólunk. Köszönet azoknak, a kik biztatással és szeretettel jöttek felénk és bennünket le nem kicsinyelve, súlyt adtak gyenge szavunknak. Nem akarjuk ismételni azokat a tanulságokat, a melyeknek meglátására és megszívlelésére ez az inczidens is felhívott bennünket. Látjuk a borús helyzetet, nem politizálunk (még ha akarnánk sem volna szabad!), csak újból kifejezést adunk azon reménységünknek, hogy a szóban lévő helyre ismét olyan protestáns férfi fog jönni, a ki igazán ismeri, nagyokban és kicsinyekben is megérti a mi helyzetünket, jogos váradalmainkat és erős szószólója tud és akar lenni mindezeknek. És milyen kellemes érzést vált ki lelkünkből az a biztos tudat, hogy most ezen „változás" alkalmával ebben a reménységben és váradalomban egyek velünk azok is, a kik most a közelmúltban a mi hangunkat disszonánsnak minősítették. KRÓNIKA. Nemzeti gyász. Az egész nagy britt világbirodalom mélyen és méltóan emlékezett meg a nagy küzdelmek után elpihent hős fiairól. Mély meghatottsággal olvastuk a lapokra terjedő tudósításokat az emlékistentiszteletekről. Egyik nagy angol illusztrált lapban láttuk a képét annak a jelenetnek, a midőn a Sct-Pál székesegyházban a nagy, egész nemzetet reprezentáló közönség, élén a királlyal, térdre borulva imádkozik és hálát ad Istennek a bátran meghalni tudó és a hitben, a haza és bajtársi szeretetben és önzetlenségben oly nagyszerű példákul szolgáló négy hős férfiúért. A „Terra Nova"-n mindennap volt áhítat, az a kapitápy vezette, a ki alázattal és bizalommal hajtotta le fejét a Gondviselő előtt akkor is, midőn reszkető kezekkel utolsó megható üzenetét irta. „A magyar óra." Az iskolák államosítását követelték a tanítók, no meg az általános titkost, ezektől várják helyzetük javulását és a több kenyeret. A zavarba és botrányba fúlt '