Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-23 / 8. szám

és jelentősége. Azt belátja minden józan munkás, hogy minden sztrájk szegénységet hoz, mert pl. 1909-ben (ez a legutolsó statisztika) 392,555 munkanapot veszített mintegy 20 ezernyi munkás s ezáltal 1.579,570 K munkabért s belátja, hogy békés úton is elérheti a kívánt vívmányokat, fokozatosan. Nem a feltolakodott vezetők táplálása és hatalmaskodása a munkás érdeke sem, még kevésbbé a tanítóságé, a mely most hamis czégérnek ült fel s az orránál engedi vezettetni magát az álpróféták által az álliberalizmus jegyében — ad majorem Dei glóriám. Cselédlányok. A szenzácziókat hajszoló „ A Nap" czímű újság is észreveszi a cselédlányok elhanyagolt helyzetét. Végre olvastunk „A Nap"-ból is kedves és igazán keresztyén gondolatot. Érdemes ideiktatni a „Kis cselédek az utczán" cz. eszmefuttatást. „Sokszoknyájú, kendős fejű, kérgeskezű fiatal parasztlányok álldogálnak vasárnap délutánonként — írja Molnár Jenő — a nyugoti pályaudvar előtt, ott van az Ő korzójuk, zsúrjuk, fájvoklokjuk. Odahúzódnak az üzletvezetőség parkjának kerítéséhez, meglapulnak a villamosmegálló asztfaltszigetén s megbeszélik az egyheti szolgálat eseményeit . . . Kedvesek, vidámak, csacsogok ... Mi városi nép bámészkodva megállunk és mosolyogva nézdegéljük a cselédi társaság szórakozását. És nem gondolunk kettőre. Arra, hogy ezek a lányok, ha már Pesten vannak és szolgálják a mi úri kényelmünket, megérdemelnének talán egy kis házat vagy mondjuk egy nagyobb szobát, a hol vasárnap délutánján összeverődhetnek. S hogy ebbe a szobába ügyesen be lehetne csúsztatni néhány szép, jó könyvet a mi odakínálkozik a fiatal leányok kezébe. De arra se gondolunk, hogy ezek a fodros-bodros cselédek ott élnek a mi közvetlen közelünkben, ámde vasárnap nem kapnak ingyen fürdőt, se a jövő vasárnap, se egy évben egyszer . . . mégsem finom dolog tőlünk, úri társadalom, hogy a vidám, fiatal kis cselédeket ott hagyjuk álldogálni az utczán, minus három fokos hidegben". Eddig a czikk. — De még sok egyébre nem gondolunk. Vagy gondolunk, de nem teszünk. A fenti sorok írója pl. nem gondolt arra, hogy a Központi pályaudvar előtt ez még fokozottabb mértékben van így s a Vámház-téren s ki tudja még hány téren. A vasúti misszió kiterjeszthetné erre a figyelmet s kiterjeszthetnék az evangéliumi egyesületek, mi is mindnyájan és egyenként. Attól messze vagyunk, akárhogy pengetjük is az eszmét, hogy létesítsünk cselédnevelőintézetet, mert ehhez nagyobb erő kell anyagiakban és kellenek keresztyén szellemű nevelők és vezetők is, a kiket szinlén még ezután kell felnevelnünk, vagy a kik most nevelődnek. De egy cselédmüvelö- és védő otthont igazán könnyen lehetne teremteni. Áldást hozna a cselédekre és áldást a gazdákra, a ki erre megnyitná erszényét, hogy ez az otthon megalapítható, a munka megkezdhető legyen a kis cselédleányok között. Egy ilyen otthon vezetésére volna már alkalmas nő elég és lelkészeink, gimnáziumi tanáraink, hitoktatóink s a budapesti művelt társadalom sorából akadna előadó, felolvasó is elég, a ki művelné, tanítaná, nevelné s Istenhez vezérelné e kis cselédleányokat hogy ne ácsorogjanak a minus háromfokos hidegben az utczán. A semmi esetre sem hosszú, olykor vetített képekkel elevenített, előadás után ostábla halmaekka s egyébb társasjáték vidámítaná őket, a könyvtárból kiadandó heti olvasmány szórakozást nyújtana egész hétre. Lehetne ez otthonban tornaszoba is mindenféle játékok számára s nem bánom még ingyen fürdő is. Később ki lehetne fejleszteni a helynélküliek részére szolgáló szobákkal s a helyszerzéssel is ezt az otthont. Ehhez azonban már diakonisszák volnának nélkiilözhetlenek. Bizonyára egy-egy kedves vasárnap délutáni együttlet után nem a „nacsságák" szólás szapulása lenne a főtéma, de a Krisztus világolna e kis cselédleányok lelkében s érvényesülne beszédükben, tetteikben. Megtanulva sorsuk s a munka megbecsülését, lenne hűséges munkás, a családhoz ragaszkodó sok kis cselédleány nagy Budapesten, a mi igazán nem tőlük, hanem egyedül a cselédtartó társadalomtól függ. Kálvinista. KÜLFÖLD. A franczia protestánsok. I. A mese szerint azt kérdezte egyszer gúnyolódva a tenger a pataktól, mely beléje hordta kristálycseppjeit: — Miért ömlesz te belém ? Mi szükségem lehet énnekem te reád, apró kicsiny patakocskára ? — Én azt adok neked, a mi neked nincs — felelte a patak — ivóvizet . . . Ezt az ivóvizet hordja már századok óta a franczia protestántizmus nemzete, köz- és magánélete nagy tengerébe. Hatszázezer ember beékelve negyven millió közé, századok óta már nemcsak, hogy nagy csatákat vívott a beolvadás és beolvasztás ellen, de még nemrégiben is magában, hegyi falujában vagy Páris forgatagában nagy, merész álmokat szőtt. Evangelizálni akarta Francziaországot! Még húsz évvel ezelőtt valóban komolyan felvetették a kérdést: Protestáns lesz-e Francziaország ? Ma már nem ily nagy az optimizmus. Összeszoruló szívvel nézik a nagy nemzeti lét talajáról való folytonos lecsúszást, a kufár irodalom lelkeket mételyező hatását, a kapitalizmus, a szindikátus párbaját életre-halálra, a közélet fertőzöttségét, a néptelenedést, minden extrém iránynak, politikainak, tudományosnak, művészetinek franczia földön való gyökérverését; de nem adják föl a reményt egy új Francziaországban s nem futnak meg gyáván, hogy kormos kandallóik mellett tétlen várják be az összeomlást. „Nem ennek vagy annak a szektának győzelemre juttatásáról van itt szó, hanem Francziaország megmentéséről." 1 Érezik, hogy szükség van rájuk. Clémenceau maga bizonyos mélabúval konstatálta nemrég: „Ebben az országban a jellemek jelentékeny gyengülése észlelhető". Francziaországban pedig férfiak kellenek. Ezeket csak az evangélium formálhatja, melynek szocziális hatásáról nemcsak az angol szocziologia, de maguk a nagy protestáns népek beszélnek legékesebben. A franczia protestánsok sajátos helyzete, jelleme és jövője nemrégiben a tudományos köröket is foglalkoztatta egy előkelő revüben provokált vita révén." 1 Gaston Rion: Lettre flamandé. 2 L. La Revue. 1911. decz. 1. 6. Reclus: Les protestants en Francé. 1912. febr. 1. S. Viónot: Les protestants en Francé.