Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-23 / 8. szám

KRÓNIKA. A walesiek. Az angol alsóház nagy többséggel megszavazta, a felső elvetette a walesi püspöki egyház államiságának megszüntetését czélzó törvényjavaslatot. Az új parlamentbili megfosztotta a felsőházat abszolút vető-jogától s így a javaslatból mégis csak törvény és ennek folytán egy államegyházzal, s egy hosszú idő óta fennálló igazságtalan helyzettel meg egy régen húzódó perrel, küzdelemmel kevesebb lesz. Walesben 750 ezer a „kommunikáló" keresztyének száma és ezek között 190 ezer tartozik a kiváltságos és állami vagyont is élvező egyházhoz. De az angol parlament lojálisán járt el a kisebbségben levő egyházzal szemben. Megfosztotta ugyan kiváltságos állami jellegétől, de a tizeden, s a földeken (glebe) és az 1662 év előtt tett alapítványokon kívül meghagyta összes javainak élvezetében, a melyek mintegy évi öt millió korona jövedelmet reprezentálnak. Az elvett vagyon jövedelme, mely körülbelül egy millió korona, emberbaráti czélokra fordíttatik. A nagy többségben lévő walesi szabad egyházak teljesen a hívek áldozatkészségéből tartják fenn magukat és visszautasították a püspöki egyház által élvezett nemzeti vagyon feletti osztozkodás tervét, mondván, hogy ők nem ezért, hanem egy nagy elvért küzdöttek. Azok a walesi kálvinisták, élükön Lloyd George kanczellárral, erős fájú emberek, nem kérnek és nem várnak semmit az államtól — úgy látszik nagyon tudnak hinni és bízni a mindenütt és mindenben megnyilvánuló élő keresztyénség erejében. Diakon issza avatás. A mult hét a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület nagyhete volt. Volt szép hálaadó istentisztelet, közgyűlés, évi beszámoló, tisztújítás, jól sikerült szeretetvendégség és a mi talán a legmeghatóbb részlet volt: egy új testvért is avattak fel az egyesület diakonissza-házának vastemplomában. Csak egyet és nem többet?! Pedig talán sok helyen fogadnák bizalommál és szeretettel a Phöbe utódjait; hiszen az ő szívük és kezük gyengédebb, mint a miénk és tudnának segíteni ott is, a hol az egyház férfiszolgái tehetetlenül állnak! A kenkhreabeli gyülekezetben és bizonyára a többiekben is voltak eleitől kezdve olyan nők, a kik krisztusi szeretettel jártak az erőtelenek és betegek között, Pál is érezte annak a kincsnek istápoló erejét, a melyet szívükben hordoztak. Azokban a gyülekezetekben mozgalmas élet volt s így jöttek a Phöbék, a kik aztán az egyházi életnek oly hatalmas tényezői voltak. Legyen nagyobb mozgalom, élet és lesznek majd többen, a kik magukat a Krisztus szolgálatára felajánlják és elmennek oda is, a hova mi hiába megyünk! Gyanús demokráczia. Nekünk mindig gyanús, ha túlságos lelkesedéssel szegődik a demokráczia hivéiil Róma. Hisz nagyon jól tudjuk, mennyire távol áll egész szervezetétől, szellemétől és történelmi szereplésétől az igazi demokráczia gondolata. A korszellemnek azonban azért ő is behódol és ügyes fogással azt a saját érdekeinek szolgálatába állítja. Itt van például az általános választójog kérdése, a melyet a legnagyobb örömmel propagál oly országokban, a hol neki biztos többsége van. Ez történt legutóbb Olaszországban is. Ott a radikálisok, szocziáldemokraták és szabadkőmívesek nagy zajjal követelték az általános választói jogot. A római katholikus népszövetségek csodálatosan velük együtt követelték ugyanazt és pompásan számítottak. Kiderült, hogy ez által óriási mértékben fogják előmozdítani a római katholiczizmus restauráczióját Olaszországban. A radikálisok csapdába kerültek, mert hisz nekik csak a városokban volt némi talajuk, egyebütt alig, a vidék római katholikussága pedig még csak most kezd ébredni és mutatja meg félelmetes erejét. A mi „ Alkotmány "-unk ebből az alkalomból szintén a markába nevet s joggal írja, hogy miután „az új olasz választójog most belevonta a nép nagyobb tömegeit is a küzdelembe . . . ebből a hullámzásból szinte természetszerűleg emelkedik ki a „kísértet", melyről azt hitték, hogy már sikerült végérvényesen kipusztítani az Unita Italia életéből — a vallási kérdés. A radikálisok, liberálisok és szoczialisták megdöbbenve szisszentek föl; — valami veszedelemfélét éreznek". Természetesen, mert azt hitték, hogy a lármájuk nagyságához mért sereg is áll a hátuk mögött és csalódtak. Most kezdik csak sejteni, hogy az általános választójog tüzéből tulajdonképen csak a klerikálizmus számára kaparták ki — a gesztenyét. Fegyverbarátság. Ez juttatta váratlan és meglepetésszerű diadalra az 1872-iki német jezsuita-törvény eltörlését a birodalmi gyűlésen. Az ellentétek találkoztak : a kath. czentrum összefogott a szoczialistákkal és így ment keresztül a „kivételes" törvény megszüntetésére vonatkozó 3. §-ból álló határozat. Az utolsó szó még nem hangzott el, a szövetségtanács még nem mondott áment. Ha csakugyan érvényre emelkedik e törvény, úgy ott is egészen szabad lesz a vásár és a munkára éhes fekete sereg tetszése szerint áraszthatja el a gyűlölt és örökké piszkolt, sárral dobált Luther hazáját. De minden rossznak van jó oldala is. Majd talán észbe kapnak a német protestánsok e fegyverbarátság láttára és közelebb mennek, egymással kezet fogva, ahhoz az egy hatalomhoz, a mely őket a közeledő nehézségek között megerősíti. Egy más tanulság : a német katholikusok és szoczialisták győztek, mert szervezve vannak — a 40 millió protestáns szervezetlensége, szétdaraboltsága miatt szenvedett vereséget! TÁRCZA. A Heidelbergi Káté 350 éves jubileuma. Nagyarányú küzdelmekkel van tele a reformácziónak százada. Megdöbbentőek ott az ellentétek, ezekkel pedig arányban áll az összeütközéseknek rendzavaró