Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-16 / 7. szám

nak czélt érni, ha a társadalom egész súlyával nem nehezedik reá a homályban lappangó bűnök egész tömkelegének kiirtására, — szóval míg a társadalom igazán keresztyénné nem lesz. De ki Irányítsa a társadalmat ? Az úgynevezett hetedik nagyhatalom, a sajtó kevéssé s felületesen tájékoztatja a közönséget és a mindenféle tűrt erkölcstelenség is akadályozza, hogy a társadalom öntudatra ébredjen. A torz és nemtelen plakátok rendőrségi leragasztása ellen a művészi szempontok védelmének álczíme alatt még egyes jobb újságok is zúgtak. A színdarabok túlnyomó része erkölcsi nívójának nullfoka, a kirakatokban czifra köntösbe bújtatott pornografikus könyvek olvasása, a szabadgondolkozók által pórázon vezetett felszínesek szerint a „műveltséghez", a „kultúrához" tartoznak s a társadalom beugrik a reklámnak, a mely még a „Bellá"-t sem átalotta ajánlani, a miről a még nem ernyedt idegzetű férfi is csak undorral beszélhet, nemhogy jóérzésű nő megnézhetné. A „nyilvános ház" — beszélhetünk róla nyíltan — engedélyezett intézmény s a cselédlányt, a bonnt, az üzleti leányt, sőt még a nevelőnőt is úgy tekintik bizonyos körök, mint vásárra vihető portékát. A szállodák, a kávéházak, a fürdők mindennek a pogány, libertinus világnézetnek az áldozatait nyelik be, s méltán kell sok ötvenmillió és erős törvény, hogy megszüntethessük a leányvásárt, a mely ezreket és ezreket visz a legförtelmesebb bűnökbe s teszi a züllés martalékaivá. Fel kell ébredni a magyar társadalomnak is, hogy megvédje hazánk deli leányait a legocsmányabb bűnbe való szédítéstől. Bezzeg a külföld nem ismeri az önálló Magyarországot, de ismeri a „hungarákat" s ezeket már nem nevezi austro-hungaráknak 1 A lejtőre sodort leányok egész Európában magyarokként vannak feltüntetve s mi tűrjük ezt a szégyenfoltot, mint az augsburgi ütközetből hazabocsátott s megcsonkított gyászmagyarok. Szívünk egész melegével üdvözöljük e helyen a „Magyar Leánykereskedelem-elleni Egyesületet", mely nehéz, de ernyedetlen munkássággal pár év alatt máris eredményeket ért el. Jusson nagyobb erő ennek az egyesületnek is a nemzetközi egyezményből s jusson a Rockfeller-féle milliókból is, vagy — a mi még örvendetesebb lenne — támadjon az egyesületnek sok magyar Rockefellerje! Újra a divatról. Karlin dr. trieszti megyéspüspök böjti pásztorlevelében a modern női divattal foglalkozik s így ír: „Az utóbbi időben sok helyről fölhangzik a panasz, hogy különösen a városokban lakó nők annyira hiúk az öltözködésben, hogy a divatnak néhány szabóremeke nemcsak túlságosan lenge, hanem egyszerűen megbotránkoztató. Sajnos, napról napra találkozhatunk nőkkel, a kikről, a nélkül, hogy becsületükben akarnánk gázolni, elmondhatjuk, hogy csak azért öltözködnek ilyen feltűnően lenge módon, hogy mások figyelmét magukra vonják. Szeretett keresztények! Ha a női nem vagyoni viszonyaihoz mérten pompásan öltözködik, az nincs az Isten törvénye ellen, csak tisztességes legyen az az öltözködés. Én semmiféle kifogásolni valót nem találok azon, ha a nők a legújabb divat szerint ruházkodnak, de ez a divat aztán ne lépje át a tisztesség és tiszteletreméltóság határait. Sajnos, azonban a városokban uralkodó divat olyan, hogy nem az öltözködés főczéljának felel meg, nem az egészségi elveket és a szemérmet tartja szem előtt, hanem az érzéki vágyakat szolgálja. Kedves hiveim! Talán különösnek találják, hogy én önöket erre a dologra figyelmeztetem. De kinek kötelessége ez, ha nem annak, a kit egykor a legfőbb biró az önök lelkiüdvösségeért szigorú felelősségre fog vonni. A legkomolyabban kérem önöket, keresztény asszonyok és leányok, ne öltözködjenek úgy, hogy azon mások megbotránkozzanak." Lehetetlen e keresztyén szellemű pásztorlevelet ide nem iktatnunk s igazán kár, hogy minálunk nem szokás az ilyeneknek kiadása. Pedig végtelen jó hatással lenne, ha püspökeink hallatnák szavukat a templomokban és iskolákban felolvasandó pásztorlevelekben s a vallási és szocziális fontos kérdéseket a hívek elébe állítanák komoly evangéliumi világításban. Elvégre módjában sem áll püspökeinknek, hogy meglátogassák többször a szuperintendenczía összes gyülekezeteit, jó, ha egyszer láthatja minden gyülekezet a püspökét. A kerületi gyűléseken, az adminisztráláson kívül egyébre nem érünk rá. Keresni kell tehát az alkalmakat, a mikor a gyülekezetek legfőbb örállója, irányt szab a kerületébe tartozó lelkészeknek, világi vezetőknek és a híveknek az egyházi és társadalmi legfontosabb kérdésekben. Kálvinista. * KÜLFÖLD. Svdjcs. Halálbüntetés. A svájczi keresztyén társadalomtudományi társaság évi közgyűlését január 28-án Genf városában tartotta meg. Meuron Alfréd elnök megnyitó beszédében bejelentette a társaságnak, hogy a svájczi szövetségtanács a büntető-törvénykönyvön változtatni szándékozik. Különösen a halálbüntetés kérdése nyomul most előtérbe. Arról tanakodnak, vájjon egyöntetű intézkedés történjék-e ebben a tekintetben, vagy pedig mindegyik kanton a saját belátása szerint intézkedjék. Elnök hangsúlyozta, hogy a közvéleménynek állást kell foglalnia és határozott válasszal eldöntendő már ez az égető kérdés. Meuron megemlítette, hogy az 1874-diki szövetségalkotmány eltörölte a halálbüntetést az egész országra nézve. Alig telt el azonban néhány év, a róm. kath. kantonok mozgolódni kezdettek és erős mozgalmat indítottak a halálbüntetés újrabehozatala érdekében. El is érték azt, hogy az 1879 május 18-án megejtett népszavazás az alkotmány 65-ik pontját odamódosította, hogy csak a politikai vétségekért nem jár halálbüntetés. Szerencsére egész Svájczban mindezideig, az új törvény behozatala óta kevés kivégzés történt. 1898. október