Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-02-16 / 7. szám
BELFÖLD. Falusi levél. Tisztelt Szerkesztő úr! Egy fővárosi tanférfiúval való beszélgetésben egyszer azt kérdeztem, hogy a növendékek (felső kereskedelmi) jellem képzésére micsoda tantárgy, micsoda eszköz áll a tanárok rendelkezésére ? A főigazgató úr azt mondá, hogy a példaadás. Örömmel vettem tudomásul. íme : miért hozom én fel ezeket? Azért, kedves szerkesztő uram, mert a kerületi közgyűlés tanügyi jelentéséből örömmel látjuk a vallásos nevelésben a szentírás szerepét. Hiába! Hiába! Bebizonyosodott, hogy a különféle tudományok ereje e nélkül hatástalan a jellemre. Egy tudomány fejleszti ezt: az Isten szeretetéről való tudomány, az evangélium! Beszélhet a mathematikáért, fizikáért stb. lelkesülő hitetlen lélek, — az élet, a melyet élni kell és nem tudni: jellemeket kíván és a mi iskoláink erre törekesznek az evangéliumi erők szívbe plántálása által! Vezesse az Úr a vallástanárokat ebben és kísérje siker e törekvést! A következők között a persely kérdése emelkedik ki. Hogy is áll itt a jogi helyzet? A gyülekezeti presbitérium autonóm joga a persely felett való rendelkezés. Eddig úgy szokott lenni, hogy minden nemes ügyért (van-e kerítéseinken belül nem nemes ügy?) meg szokták keresni a presbitériumokat, hogy kegyeskedjenek átengedni az ekkori vagy akkori perselypénzt. Az egyháztanács e joga gyakorlásában rendszerint udvarias és előzékeny szokott lenni, helyet adott a kéréseknek. Most meg az egyházkerület az egyházmegyék nyilatkozatai alapján egyenesen ráteszi a kezét a perselypénzek egyötödére! A mennyiben a czélt ő határozza meg, tekintet nélkül az egyháztanács autonóm jogaira, sőt a lelkészek zsebére is! Ugyanis sok helyt a konfirmándusok adománya a lelkész konfirmácziói járuléka, alias fizetése, ezt most már oda kell adni fele részben a Nagypénteki Társaságnak, fele részben a Kálvineumnak, tekintet nélkül az eddig már hozott és ezután is hozandó áldozatokra ! Ez már az úgynevezett kényszerített jótékonyság, nagy részben hazug szeretet, ilyet Jézus nem parancsolt sehol l1 A középiskolai jelentéssel együtt felemelő a tanítóképezdészek nevelésében is az evangéliummal való foglalkozás nagyobb mértéke! Bizonnyal megtermik áldásos hatásukat azok a bibliamagyarázatok, a melyek nélkül a régebben növekedett ifjú csak ellenséget tudott papjában látni és igen czifra világot vetett egy gyülekezetben munkás két szolga harczias életére! Elismerésre méltó a tan.-képezde tanári karának teljesen jogos, törvényes és öntudatos állásfoglalása az állami képesítésen felül megkívánt kántori díjlevél ügyében! Tapasztalat 1 A perselypénzre nézve, azt hiszem helyesebb felfogás az, hogy igenis 5—6, vasárnapon prédikáljunk ilyen nagy intézményekről és szoktassuk hozzá a gyülekezeteket arra, hogy ilyenekre is adjanak. van már elég, hogy az állami képezdék vizsgáira küldött egyházkerületi biztos elnézései folytán igen kevés szakképzettséggel nyertek kántori oklevelet. Orgonálni nem tudó tanító a kerékkötője lehet a gyülekezet orgonavásárlási szándékának, mert az állami képezde azt fontosnak nem tartja, súlyt nem is helyez rá! Jön azután nemsokára a könnyeket fakasztó, szí -veket facsaró, szépséges zene: a Kelecsényi Zádor missziói jelentése. A fájdalmas csak az, — hogy ez a munka mostohagyermeke az egyetemes egyháznak! Ennek lehetőleg minden óhajtását kellene teljesíteni, mert úgy az élet üterén tartani a kezet és a diagnózist úgy megállapítani, mint ez a világi papunk képes, ritka lelkésznek adatott! 0 tudja legjobban, hol kell a segítség? Ezer a szeme! Kimondhatatlan gazdag a szive. Pedig úgy-e, kedves szerkesztő uram, nem is tanult ő Izagógikát meg Homiletikát. Mégis! . . . A mik a missziói jelentést követik, csak kisebb jelentőségű dolgok, a tanügyi jelentés száraz számhalmaza, miniszteri leiratok, díjlevél stb. ügyek. Egyet nem találtam: a minden lépten-nyomon hangoztatott belmissziói ügyek állását az egész egyházkerület egy évi életében. Erről még pár szót engedjen meg, kedves szerkesztő uram! A dolog úgy áll, hogy az egyházi élet-pezsdülésnek sokszor megtámadott, de kevésbbó támogatott eszköze tagadhatatlanul a belmissziói Ezzel a gondolattal számolni kell, mert évtizedes tapasztalat gazdag eredményekről tesz tanúbizonyságot. Igen sajnálatos dolog, hogy a kerület sok neves férfia között nem alakult meg a bélmissziói bizottság, a mely számon vegye mindazokat a tényezőket, a melyek ma már tagadhatatlanul eredményekre mutatnak az egyházi élet intenzivebbé tételében! Ez a bizottság necsak számon vegye, hanem jelentést is tegyen a kerületi közgyűlés előtt a vasárnapi iskolákról, nőegyesületekről, ifjúsági egyesületek, Bethlen-kör, Kálvin-szövetség stb. évi működéséről, a mennyiben ezek a mi kerületünk kebelében eredményt értek el! A helyzet ma az, hogy mindezek sokat tettek az egyházért és az egyház érettük mit tett?... S ha már ezek önmaguktól „megalkotódtak0 , működtek, legalább a kerület tudjon valamit róluk! A helyes dolog az lett volna, ha mindezeket a hivatalos egyház hozza létre, hogy teljesítsék a parancsot: elmenvén, tanítsatok,... de ez már túlhaladott álláspont. Most csak tárja ki kebelét á kerület, fogadja be szeretetébe, talán ez a bizottság tud gondoskodni orvosságról ott, a hol erre különösen szükség van. Vastagabb lesz a jegyzőkönyv? Gazdagabb is. Életről beszél! így gondolkodtam, szerkesztő uram, mikor a rengetegben jártam. Isten áldja meg! Balatoni István.
