Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-09 / 6. szám

az esperes, a mit Pál az efezusiaktól hallott a szent Lélekre nézve (Csel. 19.2

.). Könyvből, újságból, rendeletekből nem lehet ezt megtanulni. Hozzáértő, tapasztalt férfiak kellenének, a kiket el lehetne küldeni oda, a honnan segítségül hívó hangok érkeznek. Az állam méhészeti, szőlőszeti, gazdasági vándortanítókat alkalmaz. A belmissziói munkák is megérdemelnék az ilyen természetű gondozást. Van egy utazó titkárunk az ifjúsági lelkigondozás ügyének érdekében. Jó és nagy munkát végez. De egy ember kevés erre. Magyarán mondva, százfelé nem szakadhat. De őt sem mi fizetjük. Szerény fizetésének felét — szégyen szemre — külföldi testvéreink adják. Pedig az általa képviselt ügy igazán beimisszió és nekünk van missziói kasszánk. Itt van a vasárnapi, vagy jobban mondva bibliai iskola, a diakónus és diakonissza-ügy és itt van, hogy magunkról se feledkezzem meg, a Kálvin-Szövetség a maga nagyszerű programmjával. Országszerte szervezni kellene és megvalósítani programmját. Agitátorok, szervezők kellenének. Hívnak is bennünket többfelé; de ki menjen el? Nincs ember, a ki ennek a munkának szentelhetné egész erejét. Minden téren csak fél munka, fél szárnnyal röpködés, azért maradunk alant. Pedig hát van fokozatosan szervezett missziónk. A keret megvan, csak a nagyszerű névnek, czélnak megfelelő tartalommal, eszközökkel, orgánumokkal kellene ellátni. Itt áll a belmisszió a maga esdő szavával: egyház jöjj és légy segítségül nékem! P. Könnyelmű elválások. Olyan időket élünk, a midőn a társadalom alapjai, a régi keresztyén felfogás axiómái ingadozni látszanak az ellenük irányzott szívós és nem szűnő támadások erejétől. Nincs módomban, hogy e támadásoknak mindenikével foglalkozzam, arra azonban reá kell mutatnom, hogy a megtámadott intézmények között a házasság, a családnak és a társadalomnak alapja, az első sorban áll. A támadások ugyan kevésbbé irányulnak a házasság intézménye ellen, habár az utóbbi időben felmerültek ilyenek is, mint inkább annak a nézetnek elterjesztésére és meggyökereztetésére törekszenek, hogy a házasság csak szerződés jellegével bír, a mely az érdekelt felek akaratából ép oly könnyen bontható fel, mint más magánjogi egyezmény. A régi elv, mely szerint a házasság consortium omnis vitae divini et humani juris communicatio, mindinkább elhalványul s az individuálizmusnak előtérbe nyomulása a házassági kötelékre oly lazító hatással van, a melyről akkor, a midőn gyermekéveinket éltük, fogalmunk sem volt. Viktória királynő idejében Angolországban az elvált nőnek nem volt bejárása az udvarhoz, ellenben a magyar társadalomban a legnagyobb könnyűséggel látjuk felbomlani azokat a házasságokat, melyeket csak az imént a legteljesebb boldogságra való kilátással kötöttek s az elváló felek nagyon sokszor a legrövidebb idő alatt újból örök hűséget fogadnak választottaiknak. Társadalmunk ebben a tekintetben csodálatosan kezd hasonlítani Rómához, a mikor az a köztársaságnak utolsó évtizedeit élie és előkészült a czézárizmusra. Ezeknek a szomorú jelenségeknek oka csak részben rejlik a gyengülő kötelességérzetben, a társadalmi felfogás felületességében, az egyéniség követelményeinek a közérdek kárára való érvényesítésében. Legalább ép ily nagy mértékben mozdítják elő a bajok terjedését a hibás, vagy hibásan alkalmazott törvényes intézkedések. Fiatal statisztikusaink egyik legtehetségesebbike, Bud János, a Magyar Társadalomtudományi Szemle 1911. évi 4. számában az 1894. évi XXXI. törvényczikk 77- §-át, továbbá 1907. évi XVII. törvényczikket jelöli meg olyan gyanánt, a melyek a könnyelmű elválásokat nagy mértékben elősegítik. A házassági törvény 77. §-a a hűtlen elhagyásról szól. Intencziója helyeselhető. Gyakorlatban azonban oda vezetett, hogy ennek segítségével a felek a legkönnyebben és teljes biztossággal szüntetik meg a házassági frigyet. Ezt a törvény el akarta kerülni. Az 1907. évi XVII. törvényczikk a királyi kúriát tehermentesíteni óhajtván, megszüntette a házassági pereknek kötelező fellebbvitelét. Ennek folytán, miután a felek az elsőfokú ítéletben rendszerint megnyugszanak, a' házasság felbontása szerfelett könnyűvé vált. Míg az idézett törvény előtt a pereknek csak 34%-a

ért véget egy éven belül, 1909-ben e szám már 75%"r

a

emelkedett. A helyzet azóta még rosszabbá vált. Statisztikusunk kimutatja, hogy az elválások száma 1894. után és 1907. után feltűnőleg emelkedett, a mi természetesen a fenti állításokat igazolja. így történik meg aztán, hogy míg Angliában 1908-ban 1000 házasságra csak 2"7 felbontás és elválás esett, Magyarországon 1909-ben 40'2 volt a megfelelő szám. A sorban nagyon előlállunk és csak Svájcz és Francziaország előz meg bennünket. A városokban könnyebben bomlanak fel a házasságok, mint a falvakban. Legtöbben válnak el Budapesten (62'8). Az őstermelő osztályok még eléggé megőrizték régi erkölcseiket, az indusztrializmus terjedése azonban méreg gyanánt hat. Bennünket egyébiránt ennél a kérdésnél leginkább érint az a tény, hogy míg a katholikusok aránylag kedvező helyzetben vannak s a felbontások arányszáma az ágostaiaknál is csekély, a reformátusok között válnak el a legtöbben. Ezek az adatok, melyek könnyen volnának másokkal kiegészíthetők, sürgős kötelességünkké teszik, hogy e kérdéssel behatóan ós komolyan foglalkozzunk. Magam részéről, bármennyire ellentétbejussak is a közfelfogással, kénytelen vagyok ráutalni arra, hogy a terjedő felvilágosultságnak annyiszor hangoztatott követelményeivel szemben, nagyon szegényesnek és ingóalapra épültnek tartom azt a haladást, mely ily eredményeket érlel. Sőt szomorúan kell kiemelnem, hogy habár a Bud-féle fejtegetések közel két évvel ezelőtt jelentek meg és habár azok a tények, a melyekre utal, jóformán minden gon-