Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

korlati vallásos alapon. — A r. kath. theológia (p. o. Possevinus-nál) a tridenti kánonok alapján a reformáczióval szemben a tisztultabb középkori keresztyénség igazolására és skolasztikus rendszerezésére törekedett. A raczionalizmus (Kant) s a szupranaturalizmus tanellentéteinek összeegyeztetésére az ifjabb theológia reformátora, Schleiermacher törekedett: „A theol. studium rövid előadása" (Berlin 1811. 2. kiadás 1830) czímű klasszikus művében. A theológia újjáalakítása s az encziklopédia önálló tudományos jellegének kidomborítása az ő nevéhez fűződik. Szerinte a theológia nem annyira tudomány, mint inkább „művészi elmélet" („Kunsttheorie"); vagyis tudományos jellege rovására szoros összefüggésbe hozta azt az egyházzal. Követői: Hagenbach, PeZí, Lange és Harless, — némi módosítással a spekulatív theológiában Rosenkranz s a német r. kath. theológiában a felvilágosodás, s az újabb bölcselet eszméi által is érintve : Drey és Staudenmeier. A modern pápás új skolasztikus theológia encziklopédiájában is fejlődésre képtelen corpus mortuum. A dogma és a hierarchiai egy háziasság igazolása itt a fődolog. A hit és a tan kérdései hatalmi kérdések. Janssen-féle ultramontán történetírás. Syllabus. Ujabb encziklikák. — Az encziklopédia történetirodalmának részletesebb rajzát 1. Riibiger „Theologika" czimű művében.] Második rész. Az egyes theológiai tanszakok. Első szakasz: A theológia bibliai cs történeti tanszakai. Első fejezet: A bibliai tudomány. 10. A biblia. Minthogy a keresztyénség első sorban történeti valóság, azért, hogy mindenféle theológiának alapot vethessünk, mindenek előtt a maga keletkezésében kell azt megismernünk. Ezért valamennyi bibliai tanulmány legelső feladata az őskeresztyénség megismerése, a maga hiteles forrásaiból: az új-szövetségi iratokból. Erre nézve az ó-szövetség csak mint előkészítő jöhet tekintetbe, mert ez csupán az a történeti alap, a melyen az új-szövetségi isteni kijelentés felépül. A két szövetség koordinácziója tehát elutasítandó. Mindenféle írástudomány czélpontjául az új-szövetséget kell tekinteni. Igaz, hogy nem szabad odáig mennünk, a meddig Schleiermacher elment, a ki az ó-szövetségi vallást teljesen mellőzte hittani rendszerének felépítésénél. Azonban a tudományos theológusnak szilárdul ragaszkodnia kell ahhoz, hogy az ó-szövetsóg bármely tekintetben csakis mint az új-szövetség előkészítője jöhet számba; történetileg szükséges az új-szövetség megértéséhez, de méltóság dolgában mindenkor alatta áll. A méltóság mértéke szerint haladva, a tanulmányi kalauznak az új-szövetség vizsgálatával kell kezdődnie. Csakis a történeti sorrend miatt álljon elől az ó-szövetsóg tárgyalása. A két írásgyűjteményt az V. század óta (Chrysostomusnál) a biblia tá pt(3Xia közös neve alá foglalják. Az új-szövetségi gyűjteménynek Origenes óta „kánon", azaz zsinórmérték, igazság normája a neve. Később ezt az elnevezést az ó-szövetségi gyűjteményre is átvitték. Az ó-szövetségi kánont körülbelül a Krisztus előtti I., s az új-szövetségit a Krisztus utáni V. században zárták le. Az ó-szövetségi kánon két különböző alakban maradt reánk: először mint rövidebb héber írásgyűjtemény, másodszor mint ennek görög fordítása, a hozzátoldott apokryphusokkal, vagyis az úgynevezett Septuaginta. A zsidók a héber kánonban megkülönböztetik először a thórát, vagy a pentateuchust, másodszor a nebiimet, vagy a történeti könyveket és a prófétákat és harmadszor a ketubimot, vagy a hagiographát. De ez a felosztás ép olyan lényegtelen, mint a történeti, prófétai és költői könyvekre való felosztás, mert a legtöbb könyvben történet, tanítás és költészet át meg áthatják egymást. Fontosabb annak a tudása, hogy ezek a könyvek az Izrael népének adatott isteni kijelentés történetét foglalják magukban, vagyis történetét annak, hogy mint nevelődött Isten népévé az a nép, a melynek körében teljességre kellett jutnia az Isten befejező kijelentésének. E befejező kijelentés okmányai az új-szövetségi írásgyűjteményben találhatók meg. Kaiví] SiaíWj>nj gyanánt való megjelölése a TlaXouá SiaíHj}a}-vel szembeu (II. Kor. 3-14) keletkezett. Aicxíb^a) eredetileg alapítást, szövetségkötést jelent s aztán szorosabb értelemben hagyományt, végrendeletet. Latinul: testamentum (nóvum, megkülönböztetve a vetus testamentum-tói). A mikor már a keresztyén kijelentés klasszikus tanúi elhaltak, elkövetkezett az a szükség, hogy a gnoszticzizmussal és a montanizmussal szemben birtokába jussanak a keresztyén üdvtörténet hiteles okmányainak: olyanoknak, a melyek kezeskedtek a tanról és az erkölcsi rendről és a melyekből a gyülekezet istentiszteletein épülhetett. így váltak ki ezek az iratok az őskeresztyén irodalom tömegéből, még pedig a második században körülbelül húsz és a rákövétkező pár század folyamán egészben véve végül 27 irat. Ezek irodalmi egységet alkotnak s szellemi tartalmuk révén tekintélyek gyanánt érvényesültek {Heinrici). Egyedülálló méltóságuk alapjára az úgynevezett új-szövetségi apokryphusokkal (németül Henekke 1904., magyarul Raffay S. 1905. tollából) való összehasonlításukból jövünk rá. Ez apokryphusok lényegükben véve a vallásos kíváncsiság kielégítésére szolgáló fantasztikus olvasmányokat adnak, s bár vallástörténeti jelentőségük megvan, mégis messze mögötte állanak a kanonikus keresztyén irodalomnak. (Folyt, köv.)