Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

a karácsonyfához, szól egy szelíd hang feje fölött. A gyermek azt hiszi, anyja szólítja — de nem ő az. Valaki föléje hajol s átkarolja a sötétségben. Es milyen fény ragyog elébe ! Oh, micsoda karácsonyfa! De nem, nem karácsonyfa. Még sohasem látott ilyen fát. Minden ragyog, tündöklik s köröskörül csupa bábuk. De nem. Ezek kis fiúk és kis lányok, fénylő ruhákban, hozzája repülnek, megcsókolják, magukkal viszik s ő maga is röpül . . . Anyja rátekint s örvendezőn mosolyog Anyám, anyám, óh milyen jó itt, édes anyám. S a gyermekek ismét megcsókolják s ő beszél nekik a kirakatüveg mögött látott bábukról. Kik vagytok, fiúk ? Kik vagytok, leányok ? Kérdezi mosolygva és simogatva őket. Krisztus karácsonyfája, felelik neki. E napon Krisztusnak mindig van egy karácsonyfája, olyan gyermekek számára, kiknek a földön nincs fájuk. S a kis fiú hallja, hogy a fiúk ós lányok olyan gyermekek voltak, mint ő maga. Némelyek a hidegtől, mások az éhségtől haltak el, ismét mások az ütlegektől vagy azért, mert nem részesültek ápolásban még oly betegségekben sem, melyek a legkisebb gondozás mellett szerencsésen folytak volna le. S most mind itt vannak, mind olyanok, mint az angyalok, mind Krisztusnál vannak, ki karját nyújtja feléjük, ki őket és szegény anyáikat megáldja ... S az anyák ott állanak, fölismerik gyermekeiket, hozzájuk repülnek, megcsókolják őket, letörlik könnyeiket s kérlelik, hogy ne sírjanak, hisz itt oly jó . . . Reggel a házicselédek a farakás mögött találták a megfagyott fiúcska kis holttestét. Ford. V. S. BELFÖLD. Tengőd örömünnepe. Egy szép templommal megint több van az egyházkei ületünkben. A tolnainegyei tengődi gyülekezet javíttatta meg templomát 43,000 korona költséggel. Deczember 8-án volt az ünnepélyes felavatása, a melyre közelről-távolról sereglettek azok, a kik együtt akartak örülni az "örülőkkel. Mielőtt az ünnepély megkezdődött volna, a templomajtó megnyitása történt meg, hogy úgy mondjam, szűk családi körben. Azért említem meg ezt, mert ez volt a gyülekezetre nézve a leghatásosabb. Ifj. Bocsor Lajos lelkész buzgó imája után felnyitotta a templom ajtóit, bizony peregtek a könnyeink és nem szégyeltük azokat. A gyülekezet részéről az öröm könnyei voltak azok, a lelkipásztorok részéről pedig a kiengesztelődésé, a felejtésé. Senki se tudja, csak az építtető lelkipásztorok, hogy mennyi gyötrelem jár az építkezéssel. A munka megindítása, költségeinek előteremtése, terveinek, költségvetésének kifogástalan volta s azután is az építkezés ellenőrzése, minden furfang, lustaság észrevevése, minden rosszakarat meghiúsítása, száz és ezer ismeretlen ellenség legyőzése, nem tudja azt más, csak a ki építkezett, hisz a példabeszéd is ezt fejezi ki: „a ki az építéstől nem fél, az az ördögtől sem fél". Nagy gyötrelem az és épen ezért minden részvételünkre és tiszteletünkre méltók azok a lelkészek, a kik építkeznek, építkeztek. Ezek tudják, mi az, a mikor a lelkész kezébe veszi a templomkulcsot, hogy megnyissa a szent hajlékot és ezek tudják, hogy miért csordul ki a lelkipásztorok szeméből a könny. Majd kezdődött az ünnepélyes istentisztelet, a melyet buzgó éneklés után Kálmán Gyula k.-somogyi esperes imádsága nyitott meg. Itt külön meg kellene állni az ima jellemzésére, de — a hasáb fogyására tekintettel — csak annyit, hogy Kálmán Gyula imádkozott, ezeket az imákat tudniillik a biblia bensősége, a zsoltárok üdesége s a klasszikusok tisztasága teszik felejthetetlenekké! Majd egy énekvers után Bocsor László — a helyi lelkész testvére — szólott Haggeus II. r. 9. verse alapján, azután ének, majd itj. Bocsor Lajos olvasta fel az építkezés történetét, történelmi visszapillantást vetve a gyülekezet keletkezésére s abban a templomépítésre, a bibliai vonatkozásokkal gazdagon áthatott elmélkedés bizony megható volt az ifjú lelkipásztor ajakáról, a kinek az építkezés sok gondja, gyötrelme után végre megadta az isteni kegyelem, hogy örülhessen szép munkájának. Majd jött a nagy esemény. Keresztelés volt Tengődön, ezen az egykétől inficziált helyen. Már Szász Károly püspök is szóvá tette az egykét püspöki látogatása alkalmával, de a tengődiek azt mondták rá, hogy mi köze hozzá, ezért aztán a keresztelő lelkész, Kájel Endre, inkább arra fektette beszédjében a súlyt, hogy megérttesse a gyülekezettel, hogy a gyermek áldás, Istennek legnagyobb áldása. Majd jött az úrvacsoraosztás, a melynél Turi Károly — a zsoltárfordító •— agendázott. (NB. lefordította Gerok 150 zsoltármagyarázatát, de nem akarja kiadni. „Minek a'" párti ember lévén.) Az úrvacsoraosztásról csak annyit, hogy a presbiterek a szentjegyek mellé egy-egy textust is kaptak. Figyelemre és követésre méltó példa. Délután Kájel Endre prédikált a sok beszéd hallgatásába ki nem fáradt gyülekezetnek. Az építkezést Trick János építőmester vállalta, a ki már több parókhiát, templomot épített a külsősomogyi egyházmegyében, az építkezést Szabó Gyula vezette, a gyülekezet gondnokának, Tóth Józsefnek segítségével. Az ünnepség után a lelkészlakon gyűltünk össze a pompás ebédre. Végtelen sok kedves vonás tette gazdaggá, áldásossá, bensőségteljessé az egész ünnepséget, a melynek harmonikus egységét, Isten dicsőségére szolgáló voltát csak emelte az, hogy nem volt táncz, a mi megzavarja az egészet. Mindezeknek ilyetén elrendezése ifj. Bocsor Lajos atyánkfia érdeme, a kire csak úgy, mint családjára és gyülekezetére, kérjük egyező akarattal Isten gazdag áldását. Tudósító.