Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

hoz tanult lelkeket ugyan megújító drága vigasztalások" az fokozottabb mértékben elmondható valamennyiről, És most pillanatra mégis nem a mécsesnél Írogató hévizi papra esik tekintetünk, hanem egy asszonyra, arra a főrangú hölgyre, a ki „hitünknek szegény cselédeit" oltalmazván, rendkívül nehéz időkben „az igaz apostoli egyházat" megtartani segít. Engedelmeskedik a benső szózatnak, melyben Isten szavát hallja. Áldoz, tűr, szenved maga is. Nincsen arra szó, mely kellőképen kifejezésre juttatná gr. Bethlen Katának hii hűségét és azt a gyöngédséget, a mellyel egyházának ügyét felkarolja, a mellyel nehéz időkben bizodalmat, reményt önt a legderekabbakba, hogy a bú el ne nyomja őket is. Mit mondjunk? Annak akarata nyilatkozik meg viselkedésében, a ki az idők járását kiméri. Messzire vezetne, ha arról akarnánk képet formálni, hogy mennyivel tartozik a magyar kálvinizmus Bethlen Katának, egy bizonyos: Bod Péter minden lelkesülése mellett sem bonthatta volna ki szárnyait a „jó Patrona" segítsége nélkül, valószínűleg vergődött volna boldogtalanul a munka vágya és a tehetetlenség között. Akkoriban érte fénykorát nálunk az ellenreformáczió, a rekatolizáczió, mely türelmetlen hévséggel várta a régi területeknek visszafoglalását. Az uralkodó áramlatnak ellenállani nehéz. A példa, az anyagi boldogulás, a nagy tömegnek magatartása egyenként és együttvéve kedvezett Rómának. Sohasem volt a magyar kálvinizmus nagyobb veszedelemben, mint Mária Terézia uralkodásának első évtizedeiben. Kitartani a kálvinizmus mellett, vagy épen szót emelni érdekében, kész veszedelem. Az efféle egyenesen meggondolatlanság, sőt botorság volt a siker irányában igazodó nagy többség szemében, ennek ad kifejezést Horányi Ferencz is, mondván: „Ha önszántunkból vetjük magunkat a rohanó árba és azzal szembe akarunk szállani, a vad hullám fog elsodorni." Igen, ez botorság és hála a Gondviselésnek, mindig voltak közöttünk ilyen meggondolatlanok a múltban. Mindig voltak olyanok, a kik kiváltak az alkalmazkodóknak a széles úton hömpölygő árjából és mentek arra, a merre őket a belső szózat vivé. Mi lett volna ezek nélkül a világból és mi belőlünk? Hiszen a fölfelé vezető utat azok mutatták meg, a kik így szólottak: „máskép nem tehetek". Gr. Bethlen Katának útja itt a kegyetlen szenvedésnek útja, kálvária. Korának ellentétes áramlatai között nem tudott okos lenni, lelkiismerete volt a tanácsadó, „az igaz apostoli egyház" mellett maradt. Ott maradt, ott talált vigasztalást szívtépő fájdalmai között. Engedelmeskedik a maga lelkiismeretének. Engedelmeskedik nem félig, habozva, hanem egészen, határozottan és tökéletesen, kíméletet és visszafordulást nem ismerő szigorúsággal, holott mögötte a boldogulás hívogatta, előtte pedig a halálveszedelem csattogtatta fogait. Ebből fakad életének sok szenvedése. Szilárdsága, hűsége felejthetetlen mindaddig, míg erőteljes magyar kálvinizmus lesz. Hadd nyugodjék meg alakján egy pillanatra a mi tekintetünk is. Egy haszna lesz, újra megsejtjük azt, milyen nagy a jelentősége itt a tüneményvilágban a hitnek s ezenfelül talán egy lépéssel közelebb érünk annak a megértéséhez, hogy minő tényezők tartották fenn itt a veszedelmes idők között a kálvinizmust. Emlékezzünk! A felhő, mely záporát kiönté, elmúlik, de hatását, emlékét a megtisztított lég és megtisztult föld hirdeti. így a földi élet is. Maga elmúlik, de az összehalmozott cselekedetek, mind meg annyi eleven erők, tovább élnek, tisztítanak. A térítésnek virágkora volt melyben gr. Bethlen Kata életcnek javarésze esik. Mikor fölserdült, éveinek számával nőtt szépsége és nőtt, öntudatosabb lett benső vallásossága is. Milyen nagy lehetett ez, alig van módunk ezt megmérni: teljes volt, egész. Maga sem érezte, mert természetes volt, mint minden igaz érzelem és csak akkor ismerte meg jelentőségét, a mikor külső praktikák arra az útra akarták terelni, a melyre olyan sokan léptek volt. A nagy hatalomra jutott katholiczizmus az eretnektérítés egyik leghathatósabb eszközét a vegyesházasságban látta és szabályul állítá fel, hogy vegyes házaspárokat csak katholikus pap adhat össze, a ki a protestáns féltől Ígéretet vett, hogy gyermekeit katholikus hitűnek neveli. Bármint legyen is a dolog, a szilárd jellemű hölgy jókor elhatározta, hogy lelkiismereti meggyőződését semmiféle házassági érdek miatt nem fogja veszélyeztetni soha. E ponton összeütközésbe jött édes anyjával, a ki kitagadással fenyegette, ha gróf Haller László római vallású főúrnak jegygyűrűjét visszautasítja. Az anya győzött s e baljóslatú győzedelem következménye leányának boldogtalansága lett. Az eljegyzett hölgy a nőknek sejtelmes ösztönével tekintett a jövőbe: látta önmagát, a ki inkább tud meghalni, mint hitét feláldozni és látta a kényszerítésnek sokféle nemeit. Szomorú eljegyzés lehetett az nagyon. Egyébiránt hallgassuk meg magát: „Oh, szerencsétlen óra, mely másoknak nagy örömet szokott szerzeni, nekem szerzett kimondhatatlan keserűséget és szomorúságot, mert elszemlélvén a kétféle vallásnak külömböző istentiszteleteket, könnyen felháborodó életeket és eféle házasságnak egyéb mérges gyümölcseit, oly nagy kisértetben és gyötrelemben voltam ... melyet bírnom nem lehet, Oh, én ifjúságomnak Istene, aki megengedted, hogy ily kísértetbe essem."1 A gyorsan megtörtónt házasságkötés után következett a kálváriának útja, a térítgetésnek sokféle neme. Hihetetlennek látszott, hogy egy asszony magára hagyatva, meg tudja védelmezni lelkiismeretét. Az udvarhelyi gvárdián Mártonfinak, a püspöknek küldetésében eljött az úri házhoz, tartván „hosszas orációt", melynek végén kijelenté: „Méltóságos Püspök Uram Nagyságtokat. én általam tiltatja, hogy együtt ne lakjanak, mert nem igaz házassági életben vágynák... nem igazán tette le nagyságod a hitet. Sok elmaradt benne, a mit el kellett 1 Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való leírása. Kolozsvár, 1881.