Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-15 / 50. szám
De a tanítótestület nemcsak ismeretek közlésével hat a növendék lelkére, hanem nevelés által is. Igaz, hogy a tanítás is nevelési czélt tartozik szolgálni, de vannak mégis külön nevelési eljárások, melyek különválaszthatók a tanítás munkájától. A tanárnak mindezen nevelői eljárásokban, úgymint : intés, feddés, büntetés, jutalmazás, példaadás stb. alkalmával a lelkében élő krisztusi szeretettel, az evangélium tanításai szerint kell eljárni, mert a keresztyén morál legbiztosabb és soha meg nem dönthető alapja az evangéliumban van letéve. Epen a keresztyén szellemű nevelői eljárások azok, melyekből a legerősebben fog kihajtani a növendék lelkében a vallásos érzés szép és boldogító virága. Mert ezek az eljárások közvetetlenül érintik a növendék fejlődő lelkét s mély nyomokat hagynak benne. Tehát engedje át lelkét az ifjúság tanításával és nevelésével foglalkozó mindegyik tanár az evangéliumi hatásoknak, hogy e hatások eredményét a maga és növendékei boldogítására felhasználhassa. * Czikkem czímében nem neveztem ugyan meg, hogy az iskolák mely fokozatára gondoltam elmélkedésemben, de félreértés elkerülése czéljából itt ki kell jelentenem, hogy nem gondoltam egyenként sem polgári, sem közép-, sem tanítóképző-iskoláinkra, hanem összefoglalva mindegyikre. Sőt fejtegetésem lényege elemi iskoláinkra is ráalkalm azható. Budapest. Komáromy Lajos. TÁRCZA. Bod Péter és munkái. IX. A miről könyvei beszélnek. Idők folyamán több ismertetés jelent meg Bod Péterről és munkáiról, írtak róla rövidebben és írtak részletesebben. A mikor pedig ezekről az írásokról szó esik, Mikó Imre gróf idevonatkozó művét említés nélkül hagyni nem lehet, a ki mintegy félszázaddal ezelőtt írt1 a hírneves erdélyi papról, nem lehet mellőzni Sámuel Aladárnak a monográfiáját,"2 mely egy jó évtizeddel ezelőtt jelent meg. Ezek az ismertetések bőven tájékoztatnak, de mégis a legtöbbet maguk a fönmaradt munkálatok beszélneka keményebb, küzdelmesebb időknek eme reánk maradt emlékei. Mert ezek az emlékek, e könyvek, a mint szépen, sorban egymás mellett állanak — beszélnek. Vannak közöttük nagyobbak, kisebbek és ezek egyenkint és együttvéve felvilágosítanak. Az első a sorban egy szótárszerű könyv („Szentírás értelmére vezető magyar 1 Budapesti Szemle 1862. évf. XV. és XVI. k. „Bod Péter élete és munkái''. 2 „Felsőcsernátoni Bod Péter élete és művei." A Prot. írod. Társaság kiadása Bpest 1899. Leksikon"), ez azzal a szélesebb terjedelmű, szintén bibliai tárgyú könyvvel egyetemben („A szent Biblia Históriája") ezt mondja: íme, a külföldről visszakerült tudós pap világítani, használni óhajtván, legsürgősebb teendőjének tekintette azt; hogy az írás közvetlenebb megértésére módot nyújtson, az írás múltját, jelenét feltárja. A református egyház virágozhatik a szegénységben is, de nem maradhat fenn az írásnak beható ismerete nélkül, mert minden intézmény csak azon a fundamentumon állhat meg, a melyre azt építették. Az egyháznak pedig az íráson kivül más fundamentoma nincsen. Ezt kell erősíteni. A bibliai munkák után ott állanak sorban az egyháztörténetiek : egyetemes egyháztörténelem („Az Isten vitézkedő anyaszentegyházának históriája"), az ünnepek története („Szent Heortokrates"), az erdélyi püspökök története („Smyrnai szent Polykarpus"), az erdélyi unitáriusok története („Hist. unitariorum in Transsylvania"), magyar egyháztörténelem („História Hungarorum Ecclesiastica"). Ezek a történeti könyvek, a melyek az egész keresztyénségnek a múltját, a magyar keresztyénséget, Erdélynek viszonyait feltárják, nem hathatós mondatokban, hanem a mi minden hathatós beszédnél is hathatósabb, kézzel fogható eredményekben erről beszélnek: íme, az egykori magyar pap, a ki „égve égett" az ismeretekért, a jelennek helyes megítélését a múltnak ismerete nélkül elképzelni nem tudta. E munkálatok minden frázison felül ezt mondják egyszerűen és meggyőzően: Bod Péter ösztönszerűen érezte azt, a mit a régi deák közmondásé szavakba foglal: „História est magistra vitae". Az egyház múltja sok kérdésben eligazít és érthetően szól. A következő munkák irodalomtörténetiek: régi sírversek, emlékírások gyűjteménye („Hung. Tymbaules"), régi magyar. íróknak élete („Magyar Athenás"), Tóthfalusi Kis Miklós élete („Erdélyi Féniks"). Kegyeletről beszélnek e munkák a múltnak szellemi alkotásai és emlékei iránt. Mennyi derekasságnak nyoma van meg azon az úton, a melyen a régiek jártak, fáradtak és egy jobb jövőnek útjait egyengették. A kik kortársaiknak világítottak, hadd világítsanak a késő utódoknak is, „lerázván magukról mindazt, a mi földi", éljenek eszmékké finomulva. Az idevonatkozó munkák Írójuknak ideális, eszményien lelkesülő kedélyéről beszélnek. Ezt mondják : az a régen elhunyt magyar pap tudott szeretni, szerette a virtust, szerelme nem lángolt el önmagát emésztve, hanem türelmet igénylő, aprólékos gyűjtéssel, czélszerű feldolgozással járó munkálatokban olvadt fel. Az a munka végre, a mely szépen oda sorakozik a többihez és a melyet írója szent Hiláriusnak nevez, arról beszél, hogy a papnak érzéke volt a humor iránt. Nem valami szentről szól, hanem a „hilaritasról", a jókedvről, a mely a gyakorlati életbölcseségnek háromnegyedrésze. A keresztyén embert, a ki hivatását betölti, derültség illeti meg. A keresztyén ember az Isten törvényének engedelmeskedve, a földi nyomorúságok fölé