Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-08 / 49. szám

után a ., Nincs már szivem félelmére ..." felemelően hangzott a gyülekezet ajkáról s a megható orgonajáték búgó hangjai közben kísértük ki s tettük a koporsót a gyászkocsira. Mindez oly egyszerű, méltóságos és komoly volt, mint az elhunyt maga. A sírnál dr. Szabó Aladár lelkész mondott búcsúztatót s fájó szívvel adtuk a porrészeket át az anyaföldnek, abban a bizonyos hitben, hogy lelke ott lebeg az örökélet dicsőségében, mert az igazaké a mennyek országa. Élete szolgáljon példányképül, emléke pedig maradjon közöttünk sokszorosan áldott! Pdlóczi Horváth Zoltán dr. KÜLFÖLD. Egyházi élet Amerikában. Az amerikai magyar reformátusságnak hatalmas egyháztársadalmi organizácziója, az úgynevezett Amerikai Magyar Református Egyesület, mely közel 20 esztendő óta érezteti a könyörülő és segítő szeretet melegségét és áldásait azon özvegyekkel és árvákkal, kiknek kenyérkeresőjük, mint az Egyesület rendes tagja húnyt el: két évközi nagy gyűlését az ősz folyamán, október 25-én és következő napjaiban tartotta az amerikai magyar Debreczenben, az 50 ezer főnyi magyarsággal, többek között két hatalmas, virágzó és erőteljes magyar református egyházzal is bíró Cleveland városában. Az Egyesület abban a szerencsés helyzetben van, hogy ki tudta kerülni azon sajnálatos összeütközések forgatagát, a melynek medrében haladt az utóbbi évek folyamán az amerikai magyar reformátusság egyházi élete. Jól eső érzéssel lehet és kell is megállapítanunk, hogy azon szerencsétlenül kialakult helyzet és viszonyok daczára is, melyben hat év óta vergődik az amerikai magyar reformátusság egyházi élete, a jótékony és segítő szeretet mezején összetalálkoztak és együtt tudtak munkálkodni mindazok, kik egy hitnek cselédei és egy hazának gyermekei. A népes konvenczión, melyen egyháztársadalmi közéletünk legderekabb egyénei vettek részt, 15 lelkészünk volt jelen csatlakozott és nemcsatlakozott részről. A lelkészi kar tagjai egymással való találkozásának ily ritka alkalmatossága aztán létrehozta azt, a mi után minden becsületes szív vágyott: a békét, az egymás megértésének kilátását és reménységét. A jelenvolt 15 lelkipásztor ugyanis egy közös tanácskozást tartott, melyen az adott szó szentségével és írásbeli nyilatkozatban is közösséget vállaltak egymással arra nézve, hogy tekintet nélkül arra, hogy a hazai, a Ref. Church, vagy a Presbiíerian egyház fennhatósága alatt vannak-e, egymást támadni, egymás palástját sárral dobálni, egymás munkáját kisebbíteni nem fogják. Sajnos, ez még nem jelenti azt, mintha a mostani szakadozottság egyúttal végkép meg is szüntetődhetne, mert ilyen határozathozatalra természetesen a lelkészi kar tagjai nem érezhették magukat felhatalmazva felsőbb hatóságaik hozzájárulása nélkül, hanem igenis jelent minden körülmények közt békét, testvéries együttműködést, kartársi szeretetet, mint a jézusi szellemű munkálkodás nélkülözhetetlenségét. Tizenöt amerikai magyar református lelkipásztornak úgynevezett békebizottság-gá való alakulása, egymással való kézfogása, együttérzése, nemes gondolkodása, szolidaritása, végeredményében kell, hogy rákényszerítse a helyes ösvényre még azokat is, kiknek visszavonás az elemük. Az áldatlan helyzet, melyben évek óta leledzenek az amerikai magyar ref. egyházak és gyülekezetek, a félszeg körülmények, melyek között jobb meggyőződésük és lelkiismeretük ellenére mozogni kényszeríttettek a lelkészek, a testvérharcz, melynek tüze felemésztéssel fenyegette a hívek buzgósággal és nagy áldozatkészséggel épített alkotásait, a harczi szenvedélyek kitörései, melyek oly sok szégyent hoztak a magyar és református névre Amerikában, annak beismerésére vezérelte a konvenczión részt vett lelkészeket, hogy ezen az összejövetelen adatott a legjobb alkalom valamelyes tisztességes békekötés és megértés létesítésére. És a lelkészi kar megértette és átérezte a pillanat fontosságát. Csatlakozottak és nemcsatlakozottak kezet fogtak egymással és megfogadták, hogy nem fogják többé átkos testvérharczban emészteni erőiket, hanem minden Istenadta tehetségüket az anyaszentegyház ügyeinek és intézményeinek előbbvitelére, a magyar Sión építésére fogják felhasználni. Áldott pillanat, mely ily magasztos elhatározást volt képes szülni a lelkekben! A béke követeihez méltó érzelem, mely le tudta győzni a nemtelen ellenségeskedést. A lelkészi kar szolidaritásának erősségét, az akcziónak komoly voltát mi sem mutatja jobban, mint azon körülmény, hogy a határozat értelmében a lelkészek e megpecsételt szeretetben és egyetértésben együtt kívánnak maradni még akkor is, ha az érdekelt főhatóságok, nevezetesen a hazai Konvent ós az airterikai Ref. Egyházi Misszió-i hatóságok nem volnának képesek egymásközt teljes megértésre jutni és az általános leszerelés, békekötés eszméjét ratifikálni. Ezt ugyan szinte kizárt dolognak tartjuk, különösen a megindult újabb tárgyalások biztató jelenségeit szemlélve. Bárminő látószögletből vizsgáljuk is az amerikai magyar reformátusság egyházi helyzetét: a mindenáron való békekötésnek szükségessége hitfelekezeti és nemzeti érdekből a legvitálisibb érdekű dolognak látszik lenni, a melynek mint főczélnak, alája kell rendelni minden kisebb jelentőségű szempontot. Vajha lapunk hasábjain már a közel jövőben regisztrálhatnánk az amerikai magyar reformátusság egyházi életében beállandó örvendetes és nagy változást: a magyar testvéri szíveknek a szeretetben és egyetértésben való teljes összeforradását és a hazai és amerikai egyházi főhatóságoknak áldásos és harmonikus kooperáczióját! Magának az amerikai Református Egyesületnek, mint jótékonysági szocziális organizácziónak tevékenysége, anyagi állapota képének felmutatása is bizonyára