Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-08 / 49. szám

Ki fogja állítani, hogy ezt a tudomány egymagán is eléri? A tudomány egymagán ott a katedrán leliet mód nélkül unalmas és ehhez képest igen ellenszenves. Azt a hollandus tanárt, a kiről az imént szó volt, nemcsak a tudománya miatt vették körül a tanítványok nagy rajokban, hanem azértis, mert emberséges érzések fűzték hallgatóihoz, akárcsak azt a köteles Sámuelt, a ki itthon működött nem csekélyebb sikerrel s a kiről feljegyezték : „Nyílt ajtója örömmel fogadott be mindent, a kin az Isten szép ábrázatja fénylik- Nincs is előtte kellemetesebb társaság, mint a tiétek". A régi református iskolák — minden jel erre mutat — ismerték a kiadósabb tanításnak módját a külföldön és idehaza egyaránt, ismerték és alkalmazásba vették. Lelkesítettek, megnyertek. Itt a nagy különbség a szóbanlévő iskolák és az előző (és talán a későbbi kori) iskolák között. Világos dolog, hogy a felbuzdulás nyom nélkül el nem enyészhetett. Érvényesülnie kellett. A külföldi református iskolák, névszerint a hollandiai tanintézetek működése a hazai intézetek működésével összhangban állott, hatása az egyházi életben, a kálvinista magyarság köreiben kifejezésre jutott. Az iskolákban nyert felbuzdulás és lendület szükségképen otthagyta nyomát mindenütt, a szószéken, az egyházi életben, a kálvinista öntudatban, mely nálunk olyan természetesen simult nemzetünknek karakteréhez, nemcsak hozzásimult, hanem annak legbecsebb vonásait erőre emelve, kifejezésre juttatta. Dr. Pruzsinszky Pál. „Az igaznak emlékezete áldott." Péld. 10. Méltán választotta Petri Elek, egyházkerületünk főjegyzője, Vámossy koporsója felett tartott gyászbeszédéhez ezen bibliai részt, mert Vámossy Károly „igaz ember volt" a szó legnemesebb értelmében. „A köznapi élet zajában — szólott Petri Elek — ne siessünk tovább, hanem megilletődéssel tekintsünk Vámossy koporsójára, ismételve a kesergő prófétának szavait: „Megszűnt a mi szívünknek vidámsága és siralomra fordult a mi örömünk . — „Igazságszeretete, egyenes jelleme, tudással párosult szerénysége és nemes egyszerűsége méltó példakép lebeghet előttünk... mély vallásos érzés, fennkölt ideálizmus, őszinte emberszeretet vezette egész életén át." És ebből jogosan és oktatólag következteti és vonja le a b.-pesti egyház lelkésznesztora, hogy Vámossy élete mutatja a „nagy és nemes jellemek" példáját. „Ő is azok közé tartozott — valljuk a gyászbeszéddel egyértelműleg —, a kik kora ifjúságuktól fogva megszokták a munkát, a kik nemcsak érdeklődnek az emberi lélek nemesebb eszményei iránt, hanem dolgoznak is komoly munkával, idejük és tehetségük teljes feláldozásával." Igen, Vámossy Károly hü kálvinista volt. Gondnokká választása előtt sokszor fordult lelkiismeretéhez, hogy elfogadhatja-e ezen elég nagy elfoglaltsággal járó tisztséget. Elfogadta s valóban lelkiismeretesen töltötte be. Pontosabb, munkásabb és körültekintőbb gondnokra nem tehetett szert a budapesti ref. egyház. Személyesen járt el, miután az anyagi dolgok egy részének intézése tartozott hatáskörébe, a nagyobb adófizetőknél; lelkes felhívást intézett az egyháztagokhoz s az önkéntes adómegajánlás czímén 20,000 K-nyi évi többlet-jövedelmet szerzett az egyháznak. Felkeltette az áldozatkészség szellemét, maga is áldozván minden jó czélra s innen van, hogy az adóhátralékok a minimumra szállottak le. A hol egy olyan gondnoki trifolium vezeti az egyházat, mint a budapestinél, ott teljes a bizalom s ennek létesülésében nagy érdeme van Vámossynak, is. És mennyi időt, munkát szentelt a gyülekezeti és vallásoktatási segély kieszközlésénél, a Kálvin-téri telek újjáépítésének előmunkálatainál s minden a székesfővárosnál elintézendő ügyben. A VI—VII. kerületi templom-telek megszerzésénél s ezen templom építési dolgaiban, a Tanoncz-Otthon építésénél és mindenütt, a hol komoly, pontos ós lelkiismeretes munkáról voltszó: Vá mossy nem ismert fáradságot. Igen, „példájával hatott — hangzik a gyászbeszéd — s bár zajtalanul és csendesen, de hivatást töltött be az Isteni Gondviselés által számára kijelölt munkakörben. Világnézetében, gondolkozásában, tetteiben és jellemében azoknak a puritán lelkeknek hű képmását ismertük ós becsültük benne, a kik tudtak és akartak nemesen élni és dolgozni a köz javára". íme, egy igaz ember! És nemcsak az egyházi életben, de mindenütt elől járt e példával Vámossy. Ügyvéd volt s életének egy részét az ügyvédség közérdekeinek is szentelte. Hosszú időn át szolgált mint a budapesti ügyvédi kamara választmányi tagja s élete fogytáig a Magyar Jogászegylet pénztárnoka volt. így érte el munkássága által és ennek megbecsülésével, hogy a Kúriai Ügyvédi Tanácsba is meghivatott, majd azt, hogy érdemei elismeréseül udvari tanácsosi méltósággal tüntette ki Őfelsége. A ki mint egyházi férfiút ismerte, méltó elragadtatással szemlélte volna azt, miként hajlik meg Vámossy Károly előtt a különböző elemekből álló ügyvédi kar minden tagja, tiszteletének és szeretetének jeléül. A hol Vámossy Károly jelen volt, ott az elsők között adtak neki mindig helyet s ott minden ellentmondás, minden nézeteltérés kereste az enyhébb hangot, mert az egyszerű komolyság, szelídség és szeretet szelleme ülte meg a lelkeket. És fülünkbe hangzik a gyászbeszéd „Ő vallásos lelkületű ember volt a szó igaz értelmében". Igen, dol-NEKROLOG. DR. VÁMOSSY KAROLY 1848—1912.