Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-01 / 48. szám

egész fiatal ifjúságnak . . . „Mikor az emberek alusznak, eljőve az ellenség!!!" és . . . és . . . leírjam-e, nem írom azt a leírhatatlan rondaságot, a mivel bepiszkították a pap kútja környékét, káváját . . . vizét! A presbitérium az „ismeretlen tettesek" rendeletére csak „sumagolt", s nem tisztíttatott! Nem mert! Nem akadt az egész faluban ember. Más faluból kellett hozatni a lelkésznek tisztogatót! I! . . . A bűn összetartása rettenetes. Diabólikus erő van az itjúság ilyen egyesülésében. Tehetetlen az Egyház, a Társadalom, sőt sokszor a XX-ik század állama is. Századokkal ezelőtt az egyetemek ifjúsága élt zárkózott autonóm életet 1 Ma a magyar paraszti-ifjúság él szigorúan zártkörben. A „játszóházak" exkluzivitása vetekszik a főúri kaszinók párnázott termeivel. Bepillantani csak néha-néha akad egy kis rés ! Azt is bicskaszúrás vágja, késelés okozza!!! Ilyen előzmények után nem csoda, ha a sárándi ifjúság parlamentesdit játszik a templomban ! És nem csoda a többi se ! Hogy az ifjúság az Adám-Éva tiltott gyümölcséhez a papkertjéből veszi az almát! Hogy szőlőtő és szüret nélkül is tudnak Nóét játszani! Olvasatlanul eljátszák Hofni és Fineás, vagy akár Absolon történetét. Az meg épen közönséges, hogy mind Dávid akar lenni! Nem a zsoltárok kedvéért! Oh! nem! . . . Hanem, hogy az ellenkező öregek közül Góliátokat péczézzenek ki czélpontnak! Nem tagadom, hogy az ilyen ifjúsággal valamit kezdeni: komisz munka. De mégis kell kezdeni valamit! Mert mi lesz, ha ezek lesznek — tökéletlen törvényünk lágymelegsége megengedi — presbiterek'^ Mi lesz, ha majd a pásztort kezdik verni, puhítani! ?! . . .Jó lenne gondoskodni az összeülő zsinatnak a szigorú, Kálvinus János-féle egyházfegyelemről. A híres ius advocatiae, az állam segítsége ne csak az egyházi adóhátrálék behajtására szolgáljon, hanem legyen az egyházfegyelem pálczás őre is!! . . . Mert addig nem kívánhatjuk a lelkésztől, hogy a fejszét a fa gyökerére vesse ! Mi szükség van arra, hogy azt a szegény kálvinista papot még egy czímen mártírrá tegyük!?! Vagy — vagy! Vagy komoly, minden eszközzel, minden áron támogatott belmisszió^ vagy . . . semmi. Mert az ifjúságot egyletbe csalogatni, bibliai órákra édesgetni és . . . közben meghagyni a paráznaság, ital, lopás, verekedés, bosszú bűneiben: az nem egyéb mint — engedelmet a kifejezésért!! — olajjal szagtalanítás. És semmi esetre sem gyökeres, alapos, czélhoz vivő munka!! . . . Tehát komoly, szigorú egyházfegyelem ! . . . Igaz, hogy ez megindítja a kitérések lavináját, de mintha emlékeznénk valami kijelentésfélére : „ne félj! kicsiny sereg!" Az égi vigasztalás mellett földi is marad: fogyunk, de tisztulunk" ! Egy régiség. Sokszor olvashatunk az arkheológusok kutatásairól. Sok mindent találnak. Római sírt, avar fringiát, ósdi lándzsát, korhadt tetemet, A leletek helyén pedig virul a modern élet! Gőzeke támaszt barna barázdát. Aratógép vágja az aranyló kalászt. Aeroplán búg el a halmok fölött! .... Az arkheológusok kiszélesíthetnék a kutatás mezejét. Odacsatolhatnák a mi egyházi adminisztrácziónk területét is! Hej ! de sok ósdi dolgot, de sok ócskaságot találhatnának ott is! Nem is kellene ásni! Egészen a felszínen vannak! (Ha a Szerkesztő Űr megengedi, egyszer majd kerítek is, terítek is rá vizeslepedőt !!) De egy ócskaság nagyon kikívánkozik: az esperesi körlevél! Nem a tartalma miatt! Oh! arról kalaplevéve szólok! Az csupa bölcseség! Szótöbbséggel megállapíthatjuk . . . Hanem az alakja, a kézbesítés módja: az az a régi, az az az ósdi!! Szép dolog az a hagyományok tisztelete. Felmerül előttem a régi prédikátorok képe. Szegedi Kis István okos homloka Veresmarthi feőpispek uram kopasz tarkója, bozontos szemöldöke, a Pathaiak kesernyés arcza és elvonul előttem az egész későbbi sereg borotvált bajusszal, sleppes reverendával, rókatorkos mentével, öreg konfessziókkal, Komjáthi kánonokkal . . . Ezek érintkeztek kurrens útján. Az ő találmányuk a körlevél. Küldje kegyelmed a vályogvető czigánytól tovább! Harmad-fű növésre megkapta mindenki ... És én, késő unoka, elgondolkozom, mért épen a körlevél maradt meg abból a korból? Hiszen jobb volna körlevél helyett pl . . . rókatorkos mentét kapni!! . . . Denikve, az esperesi körlevél megvan. Küldi tíz falu tíz falunak. Ez a mindenség körforgása kicsiben! Kiindul a hatalom kútfejétől s megy . . . megy . . . mit! megy ?! . . . mászik a Nagytiszteletű, Tisztelendő és Tiszteletes retortákon keresztül, összegyűjtögeti a tintaszíneket és a helyi étlap újjlenyomatait, s nem törődik vele, hogy ragályos betegség van egy, s másik Áronf háznál, ő csak hurczolkodik és ... és lássatok csudát: visszajut a hatalom kútfejéhez! Visszajut. Ezerszer is mondom! Mert a körlevél egy személyben ... óh! hogy ejtsem ki ezt a szörnyű nevet ? . . . Damokles kardja is, a fegyelmi ölő, gyilkoló Damokles kardja! — Tehát visszajut! — Hát nem nagyszerű ez ? A geometria szabályos körvonala, a farkavégét harapó kigyó, az önmagába visszatérő körlevél! . . . Ne kívánjuk, hogy az Esperes sokszorosítson. Nem úrnak való az! Kár volna azt a coadjutor káplánt is megnyomorítani! Mit szólnának a lányaink, ha mindig kék volna az újja a másolótintától?! Egy szóval,'hagyjuk az esperesi irodát. Ne helyezzünk bele gépíró kisasszonyt se. Nem ugyan a káplán, vagy pláne az esperes miatt! Bizalmam az ősi erényben! — Hanem a pénz- és helyszűke miatt! — Mit tegyünk hát? No! ne törjük a fejünket! Kitalálták már Erdélyben. Kötelezővé tették lapjuk előfizetését minden gyülekezetre. És ezt a lapot olcsón adják. Adhatják is, mert sok előfizetője van. És ebben a lapban közlik az egyetemesen érdeklő tudnivalókat. Vulgó: körleveleket! Mesés!! Igaz, hogy társulat, egylet, hatóság, vármegye, állam mind mind ismeri ezt a Kolumbus tojását. Igaz, hogy ez a lap is szívesen közölné a körleveleket, ha minden egyház előfizetne, vagy minden lelkész. Igaz, hogy a Lapból amúgy is lenne bőséges szellemi haszna az olva-