Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-01 / 48. szám

asztal körül tisztes professzorok, új hivatalosak s közöttünk, felettünk ama dicsőséges, ki oly közvetlen közelbe emeli övéit. ízleltük, mily jóságos az Ur. És élünk azóta, mivel elbocsátott: „Veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig!" Év folyamán estebédre kaptunk meghívást az elöljáróság elnökéhez és előadó tanárainkhoz. Kivétel nélkül mindenütt istentisztelettel végződött az este. Cselédek, gyerekek viselkedésén, éneklésen, imádságon, bibliaolvasáson mind látszott, hogy áldott, mindennapi gyakorlat ez. A mi papképzésünknek is arra van csak szüksége, hogy Isten lelkét meg ne oltsa benne a sok tudomány, hogy a Jézusból áradó erőt el ne szigeteljék a vezetésére rendelt eszközök. Ne legyen a theol. tudományosság ezüst tálczája oly abnormis méretű, hogy az evangélium aranyalmája elvesszen benne. Intézetünk büszke czíme felett lássák meg szemeink a mélyebb értelmű nevet: Az én Atyámnak háza imádságnak háza. Isten háza a hety, hol e hazarész evangéliumi papsága nő. Szent hely, mit oldott sarukkal közelítsen meg az ifjú, a legmagasabb emberi hivatás sejtelmes tudatában. A kebelébe fogadottaknak aztán újjászületés feredője legyen és új élet kohója. Krisztus szerelme kényszerítő erejével dolgozó szolgákat vessen bele e társadalomba. Mert a magasságos Isten szolgáira vár falu és város egyaránt. Sámuelhez, Illyéshez, Péterhez és Pálhoz fogható egyének kellenek, kik mint nem bizonytalanra futnak, nem lankadnak el, kiknek munkája nyilván hirdeti: „Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít." Fii. IV: 13. Megfelelő papnevelós és gyümölcsöző, áldott egyházi élet kölcsönhatásban vannak. Evangéliumi papságnak nincsenek üres templomai, mert szószékeikről a Lélek ereje árad, a személyes meggyőződésen át, gyűjt és ragad hitből hitbe. Az Urvacsorázók száma miatt, egy istentiszteleten be se fejezhető a jegyek kiosztása, ped'g havonként élnek vele. Népességüket urvacsorázók szerint számítják, mert azok az egyház munkás tagjai. Papi gyűléseket nem ismernek úrvacsora nélkül. Külön a maga szűkebb körében is kiveszi a pap részét a királyi menyegző étapejából, minél közelebb férkőzve a Vőlegényhez. Természetesen. A szolgáknak is kell a mennyei kenyér; megfogyatkoznak ők is, személyes szükségük van és szent szomjúhozásuk. A folyó évi General Assembly egyik fontos tárgya volt az Egyesült Szabad Egyház és a Skót Államegyház rég készülő uniójának kérdése. Ez a közös óhajtás úgy jutott egyháztársadalmi kifejezésre, hogy a két egyház Edinburghba jött papnői s paplányai, valami kétszázan, Úrvacsorában egyesültek John Knox templomában. Ugyanez alkalommal 32 más helyen éltek Úrvacsorával, együtt a két egyház hívei. Fontosabb, hogy miért jött ez a sok papné Edinburghba? Hogy elvégezze ki-ki a maga kötelességét a különböző női bel- és külmissziói-, leány- és gyermekegyletekben. A színházakba nem jutott közülök még egyetlen egy se. Őszinte örömmel regisztrálom, hogy az O. R. L. E. közelmúlt közgyűlése alkalmával olvashattunk már hazai papnéink konferencziájáról is. Semmiképen se kicsinylendő dolog. Lelkipásztoroknak hittel kell házasodniok, azt a parancsot követve: „ne legyetek hitetlennel felemás igában". Mert az egyháztársadalmi kötelességteljesítés legelső munkatársa a papné. A magyar evangéliumi ügynek micsoda fellendülését fogják szolgálni azok az összegecskék is, melyek öntudatos papnék hiányában, a szegényes papi fizetésből. nem okvetlen szükségesekre kelnek ma el! Szabó Miklós, az erdélyi Kálvin-Szövetség titkára. Csendes jegyzetek. Operett az istentiszteleten. Nem zenésmiséről van szó. Még nem is orgona-hangversenyről! Nem ilyen szemfényesztésről . . . Drámáról, gazságról! Egy szóval komoly dologról! Azt kürtölték szét a lapok, hogy a Debreczen melletti Sárándon botrány történt. „Midőn a lelkész a hívekkel telt templomban imádkozott, négy fiatalember a pap közelébe furakodott és kinevette. Majd a legújabb operettekből való nótákat kezdték hangosan énekelni ós fütyölni. Az ifjakat a közönség összeverte, majd egyenként kidobta" . . . Eddig a krónika. Ez az eset egy háborgó tenger szennyes hullámainak kavargása. De azokból a hullámokból minden gyülekezetben van, . . . ha több nem . . . egy pohárral 1! A jobbágy világ letűnte óta elhanyagolta egyházunk az ifjúságot. A deres kimúlt. Terebélyes bokrok lettek a le nem nyesett mogyorópálczákból. Eltűntek a szigorú katekhizálások is. Rég porladozik a fondor lelkületű egyházfi, a komolykodó kisbíró is, kik hosszú pálczájukkal meghúzódtak a „karban", s csöndes szunyókálásukból fel-felijedve, kupán koppintották a figyelmetlen legényeket. Megható preczizítással adták meg a kellő nyomatékot a Tiszteletes Ur dörgedelmes kifakadásainak. Ok szúrták bele a felkiáltó jeleket a szent beszédbe! ! . . . Hej ! Sok víz folyt le a Dunán! De hála a rohanó kornak — elég hamar elérkeztünk Sárándra. Jobban beszól ez a belmisszió szükséges voltáról, az ifjúság gondozatlanságáról minden kongresszusnál! Hát még a titokban maradt hasonló esetek, az ifjúság alig hirdetett „ténykedései!" A miknek se szeri, se száma. Mert a száma után nem írja oda a Napilap a nyilvánosság tizszerező nulláját!! . . . Kimondta kerületünk az ifjúsági egyletek szervezését. És itt is, ott is lehet hallani renitens hangokat: „Ne kényszerítsenek az ifjúsággal foglalkozni! Nincs annál komiszabb munka!!" Eseteket hozok fel az életből! Egy paptársam be akarta tiltatni a falusi bordélyházat: az ifjúság „játszóházát" ! És egy szép éjjel lekaszálták a papi föld összes szépen növő, czímerehányt kukoriczáját. Az aranyifjúság fenyegetésére az egész falu összetartott! Hej! Nagy úr a falun a vörös kakas! Még az állam kakastollas legényei se bírnak vele! Mit tegyen a prédikátor ? Ajkára teszi kezét és hallgat! . . . Másik eset. Egy általánosan szeretett lelkész a tanítóval együtt hadat izent a kocsmázó