Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-24 / 47. szám

kinek kell dolgoznia; ezért a henyéket és paráznákat kiküszöbölte az államból. Másrészt bevitte az önfegyelmet és a felsőbbség fegyelmét, a mely nélkülya legkisebb emberi társulás — a család — sem állhat fenn. És bevitte a szívekbe és lelkekbe az evangélium erejét, a krisztusi szellemet, a mely élt is és uralkodott is közöttük, s a mely uralkodni fog mindig azok között, a kik csak egy köteléket ismernek igaznak — a szeretetet. Kálvinista. KÜLFÖLD. A svájczi franczia diákok saint-croix-i konferencziája. Felejthetetlen szép napok kedves, áldásos emlékeivel meggazdagodva ülök íróasztalomnál, hogy pár sorban beszámoljak a svájczi franczia diákok (Suisse romande) nagy konferencziájáról, melyet Saint-Croix nevű hegyi falucskában tartottak. Saint-Croix magasan (1090 m.) még magasabb hegyek tövében húzódik meg ... Az első napok irigy köde hollétünkről mit sem sejtetett; minden olyan misztikus volt a sűrű „brouillard"-ban . . . a havasi kürtök vontatott hangja, a láthatatlan tehenek zengő kolompja . , . a meg-megjelenő és elsuhanó emberi körvonalak, árnyak, a különböző (előre megbeszélt) kiáltással és füttyel egymást összehívó diákpajtások . . . a svájczi diákok . . . ! Hadd írjak róluk néhány sort . . . Az elmaradhatatlan diáksapka, kis pipa, egészséges világos ruha (óh szegény öröksötétbe bújt, magas mellényű kollégáim — rátok gondolok !) diáknótákban, tréfás játékokban nyilvánuló örökös jókedv jellemzi őket . . . Megállnak a falu közepén, nagy kört alkotnak, aztán elkezdenek forogni s egy sajátságos melódiát dünnyögnek, miközben a strófák vége a középen levő vezető nevetséges mozdulatait utánozzák még nevetségesebben . . . No de ezt megtették Iverdon pályaudvarán is — a nagy néptömeg szó nélkül helyet adott . . . Megteszik Genfben a nagy tereken néhány százan a szobrok körül és senki sem szól érte, mert ez nemzeti specziálitás, ez a diákok „pikulá"-ja. Az utolsó két napot a Nap megjelenése tette emlékezetesebbé. Először átküzdötte magát a sűrű ködfátyolon, aztán győzedelmesen felragyogott eloszlatva minden homályt. Rámosolygott a mi szép kis völgykatlanunkra pazar sugaraival. Talán kíváncsi volt arra, hogy mit csinál itt fenn az a 120 főnyi nyüzsgő diáksereg. Vájjon csak énekelni „pikulázni jöttek fel? Vájjon a kis St.-Croix ezért várja tárt karokkal meleg szeretettel a diákokat minden évben? Oh nem. A jó kedv, a természetes öröm, az ártatlan játék csak gyü-. mölcse annak a délelőtti és esti néhány igazán komoly órának, mikor minden zaj elnémult, a falu kihaltnak látszott a „szobor-egyház" imaházában pedig a diáksereg néma, feszült figyelésben olvadt össze. Ez a konferenczia czélja ... A svájczi diákok felmennek a hegyek közé, hogy semmi és senki ne zavarja őket mikor Istennel' akarnak együtt lenni, hogy megerősödve, felkészülve szálljanak le a völgyekbe a nagy városokba, hogy ott szétosszák azt ingadozó, erőtlen diáktársaik közt, a mit az isteni kegy nekik juttatott. Hallottunk magas színvonalú előadásokat „A jogi foglalkozás", „A vallásos oktatás krízise", „Jézus keresztje", „A misszió Kongóban", „Pál miszticizmusa", „A tragikum" czímen. Minden reggel imaórára gyűltünk össze, melyet bibliamagyarázat követett. A záró istentiszteleten nemcsak megható, hanem ható úrvacsoraosztás volt. Itt láttam igazán, hogy a svájczi diákszövetség otthon valóságos külmissziót teljesít. A konferenczián is szinte lehetetlen felsorolni hány ország diákja vett részt. Személyes tapasztalataim alapján mondhatom, hogy volt ott: amerikai, franczia, német, angol, skót, holland, belga, spanyol, itáliai, magyar, orosz, szerb, bolgár, román, görög, török, arab. És a mikor így együtt igazán valláskülömbség nélkül apostoli egyszerűséggel felvettük e szentséget, éreznem kellett, hogy egyedül a Krisztus az a ki egységet, békét és szeretetet adhat a szívekbe az egész világnak. Nem mellőzhetem el a konferenczia hű képének leírásánál, hogy Svájczban a leány- és fiúdiákok együtt konferencziáznak. Nagyszerű gondolat, — nagyszerű tény — a diákévek, az ifjú évek legkeményebb problémájának egyszerű megoldása ez. Hiszen a leány- és fiúdiák együtt néz fel a magasba, együtt tekint a Jézusra ; az ő keresztjén megakad minden bűn, a feltámadott élő Krisztus szabadító ereje elűzi messze a tisztátalan gondolatokat. Sok érdekes, kellemes és megdöbbentő tapasztalatokat gyűjtöttem a „magyarok"-ra vonatkozólag. Az egész konferenczia lefolyása alatt kis selyem magyar lobogóval a mellemen küzdöttem folyton a sok tudatlansággal, kósza hírrel, a mi rólunk magyarokról kering. Egy orosz kisasszonynak meg kellett magyaráznom, hogy hát merre is van a mi szép hazánk, egy belga mindezideig azt hitte, hogy a magyar mind drótostót (lám az élelmes jó tót a külföldön büszkén képviseli a magyarságot), egy más valaki abban az álomban ringatta magát, hogy a magyarság a czigányokban merül ki. Egy olasz diák igen elámult, mikor néhány komoly szó után megtudta, hogy magyar vagyok. Azt hitte, hogy mind „sauvage" vad még a magyar s ebben — úgymond — az újságok legutóbbi hírei a magyar parlamentről megerősítették (sic). Nem is szólok arról, hogy nehéz dolog a külföldiekkel a mi közjogunkat tisztán megértetni. No de, mint mondám, kellemes tapasztalatokat is szereztem. A magyarokat Svájczban a genfi Kálvin-jubileum alkalmával felfedezték, azóta jól ismerik, szeretik. Ezt éreznem kellett a konferenczián is ; benne volt az abban a sok tapsban, a mit a külföldiek bemutatkozásával Magyarország kapott. Már is sokat írtam s még sok minden a tollamban maradt. Nem irhatok már részletesen a svájczi diákok határtalan „természet" szeretetéről, remek kirándulásainkról, arról a merész kis csapatról, mely éjjel 3 óra után dermesztő hidegben felkelt, hogy felmásszon az 1611 m. magas