Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-17 / 46. szám

elleni közös küzdelem szüksége vezet el ahhoz az igazsághoz, hogy a vallásfelekezetek egymásnak testvérei, hogy minden egyháznak találkozni kell azon az úton, a mely Istenhez vezet. A magyar egyházak államjogi elhelyezkedése mellett, a felekezetközi béke biztosítására leghatályosabban közrehathat maga az állam. Az 1848. évi XX. t.-cz. 2. §-a az összes vallásfelekezetek részére tökéletes egyenlőséget és viszonosságot biztosít s a 3. § parancsolólag rendeli el, hogy a bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek. Az erdélyi 1848. évi XX. t.-cz. pedig elrettentő szabályként állítja fel azt a tételes rendelkezést, hogy a „térítési izgatások és vallásbeli versengést előidéző tények, mint bűntettek lesznek fenyítendők". Az ezen jogszabályokból folyó jogi és anyagi követelmények arányos és igazságos kielégítése képezi azt a szükséges előfeltételt, melyre a vallásfelekezetek békés viszonya felépíthető. Az arányos és igazságos kielégítést, mely nem érintheti a többi vallásfelekezetek jogkörét, történelmi hagyományokon nyugvó joggal kívánhatja a református egyház, a mely évszázadok viharain át odacsatolta magát a magyar állameszme és a közszabadság küzdelméhez s a melyre a magyar nemzeti állam kialakulásában ma is osztatlanul lehet számítani. Ez a hivatás kötelességeket ró az államra és egyházunkra egyaránt. Az államra elodázhatlanul hárul az a kötelesség, hogy kiegészítse a református egyház anyagi és jogi állományát, egyházunknak pedig szigorúan meg kell maradni az igazság és méltányosság határai között, hogy egyházi közéletünk élő fája ne csak egyházunknak teremjen gyümölcsöket, hanem mindnyájunk legszentebb eszményének: a hazának is. Ebből az eszmekörből tekintve főjegyzői feladatomat, igyekezem annak minden tehetségemmel és legjobb erőmmel megfelelni. Dolgozni és tanulni fogok. Törekszem eltanulni főgondnokunktól a sasnak a bátorságát, a mi ősz pátriárkánktól, főtiszteletü püspökünktől a galambnak a szelidségét s az egyházkerületi közgyűlés alkotó elemeitől a szeretetet hiven érző, a jogokat gyakran védelmező, az emberi szabadságért rajongó, ősi kálvinista szellemet. Szivem vágya az, hogy ne hasonlítsak Lukács evangéliumának farizeusára, a ki a gyülekezetben az első ülésekre, a piaczon a köszöntésekre vigyázott, hanem szegény munkás óhajtok lenni, a ki .a felsőség iránt engedelmes, társaival szemben pedig igazi testvér. Benedek Sándor. A nagygerezsdi egyezségről. Mostanában hétről hétre emelkednek hangok evangélikus testvéreink részéről a nagygerezsdi egyezség ellen. Ugy tüntetik fel a dolgot, hogy ez az egyezség egyoldalúlag csakis a reformátusokra nézve előnyös, a mit bizonyít az is, hogy a reformátusok az egyezség fenntartása mellett, az evangélikusok pedig az ellen nyilatkoznak. Hát nem egészen így áll a dolog. Nem áll különösen az, hogy a reformátusok általánosan ragaszkodnának az egyezség fenntartásához. A budapesti második ref. zsinat XXXIV. ülésén, 1905 november hó 24-én már volt szó a nagygerezsdi egyezségről. Ez alkalommal épen én szólaltam fel s a zsinati napló hiteles tanúsága szerint (III. kötet 104. 1.) a következőket mondottam : „Nagyon jól tudjuk, hogy az említett 277. számú határozattal megújított nagygerezsdi egyezség nem kell senkinek. (Nagyon jól emlékszem, hogy ez utóbbi paszszus így jött ki az ajkamon: „nem kell sem Istennek, sem embernek", de ezt a kitételt a napló szerkesztője túlságosan profánnak találta és megváltoztatta.) Evangélikus testvéreink panaszkodnak, hogy ők rettenetesen meg vannak rontva; viszont mi pedig állíthatjuk azt, hogy mi szenvedünk e miatt az egyezség miatt nagyon sok hátrányt. Ennélfogva nagyon valószínű, hogy egy vagy két esztendő alatt, ha az evangélikusok részéről nem, akkor a mi részünkről megindul a kezdeményezés, hogy ezt az egyezséget változtassuk meg. Ennélfogva sehogysem akarnám leszögezni a törvényben ezt az egyezséget, hanem igenis elfogadom az eredeti szöveget, a mely nyitva hagyja azt, hogy egy újabb egyezség jön létre, az legyen az irányadó." Boldogult dr. Bartók György püspöknek hasonló szellemű és dr. Baksa Lajosnak (ki a nagygerezsdi egyességet törvénybe iktatni kívánta) ellenző felszólalása után a zsinat nagy többsége az eredeti szöveget, vagyis az én véleményemet fogadta el. Ez a helyzet igaz képe és az hamis képet ad, a ki egyoldalúlag akárcsak a reformátusokról, akárcsak az evangélikusokról állítja azt, hogy hátrányos rájuk nézve ez az egyezség, a mely teljesen megérett már arra, hogy félretegyük s jobbal, újabbal pótoljuk. Az új egyességből mindenekelőtt ki kell zárni azt az ütközőpontot, mely a nagygeresdi egyezségnek születésétől kezdve halálos betegsége volt, t. i. ki kell mondani, hogy kit-kit csak saját hitfelekezetének egyházközsége vagy egyházi hatósága adóztathat meg, vagyis evangélikus embert református egyházközség vagy hatóság, viszont református embert evangélikus egyházközség vagy hatóság nem adóztathat meg. Azután meg kell határozni, hogy a saját egyházi hatósága által kivetett évi adóból mennyi °/0

illeti meg egyházfenntartás czímén a másik felekezet egyházközségét, mely az adófizető hivet lelkileg gondozza. Végre a stoláris funkcziókra, harangozásra, sírhelyekre nézve ki kell mondani, hogy az ezek után eső díjakat a másik hitfelekezet tagjai kétszeresen fizetik. Viszont a felekezeti közép és felső tanintézetekben mindkét hitfelekezet tagjai ugyanegy összegű tandíjat, sőt az alumneumokban és internátusokban is egyforma díjakat fizessenek.