Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-04 / 5. szám

ISKOLAÜGY. Vázlatok a svájczi nevelés köréből. Ha Svájcz határát bármely égtáj felől átlépjük, feltűnő ellentétet találunk közte és azon ország között, melyet elhagytunk. A talaj, növények, állatok, az éghajlat alig tüntet fel eltérést, és mégis érezzük, hogy más világ fog bennünket körül: mintha a növények üdébbek, az állatok virgonczabbak volnának, sőt mintha az ég kékje, a sziklák hamvas színe is derültebb volna. Még nagyobb az ellentét a kultúra alkotásai között: sehol szalmakunyhó, sehol elhagyatottság a mezőkön. Még a legkisebb falut is emeletes cseréptetős házak díszítik, melyeknek ablakaiban az év minden szakában a legszebb virágok pompáznak. Bármerre tekintünk, mindenfelé gyárkémények füstölögnek. Még nagyobb az ellentét az emberek között: semmi osztály- és rangkülönbség; nincs úr és paraszt, dúsgazdag és koldus, fenhéjázó és alázatosságban görnyedező. Ott csak ember van és pedig olyan ember, kinek arczárói egytől egyig az emberi méltóság érzete sugárzik le, mintha csak ezt mondaná: én egy szabad állam szabad polgára vagyok. Másutt is halljuk, hogy a munka nemesít, de e jelszót igazán megvalósulva talán csak a Svájczban tapasztaljuk. Ez az oka, hogy Svájczban nincs koldus. Négy heti utazásom alatt egyetlen eggyel sem találkoztam. Pedig talán sehol oly nagy ellentét ember és természet között nem található. Mindenütt kopár szikla és víz. Ha akad is egy-egy művelhető tenyérnyi földdarab, annak termőrétegét a különben is lejtős talajról a hegyi zápor gyakran lemossa, ngy hogy azt nagy fáradsággal kell újra felhordani. E mellett a klima Svájcz legnagyobb részében zord; nagyon kevés termény van, mely ott idejekorán kiérik. Honnan tehát az emberi haladás és jóllét ezen magas foka? Bizonyára nagy mértékben járulnak ehhez Svájcz államszervezete, szabad intézményei, nemcsak a papiroson, de az emberek lelkében meglévő demokráczia, a demokratikus gondolkodásmód.. Mindez azonban a tapasztalható állapotokat meg nem fejti. Az emberek sem iparosoknak, sem gyárosoknak, sem tudósoknak, sem katonáknak, de még szabad polgároknak sem születnek. A mikké válnak, azokká csak a nevelés által lesznek. Igaz, hogy nemcsak az iskola nevel; nevel az élet, a társadalom, a társak, a család. De nem tévedünk, ha a nevelő intézmények között az iskolát első helyre tesszük. Ha Svájcz iskolarendszerét felületesen tekintjük, úgy hajlandók vagyunk azt zavarosnak látni, mivel a nyilvános nevelés tekintetében minden kanton vagy állam teljesen független és féltékenyen őrködik a fölött, hogy e függetlenséget a szövetségi tanács ne sértse. Ha azonban a különböző iskolákat közvetlenebbül vesszük vizsgálat alá, látni fogjuk, hogy azok egy jól szervezett rendszernek részei, melyek általános vonásaikban megegyeznek; eltérés közöttük annyi, a mennyit a kanton, a vidék, a nép eltérő foglalkozása, életviszonyai megkövetelnek. A svájczi iskolarendszer a kötelező népiskolával kezdődik. Tankötelező törvény mind a 25 kantonban van és ezek nemcsak papiroson lévő törvények. Az iskolalátogatás követelményei azonban a kantonok tényleges viszonyaihoz alkalmazvák. A túlnyomóan ipari községekkel bíró kantonok berendezése a földmíves vidékektől némileg eltér. A gyermekek iskolaköteles kor előtti oktatása nem kötelező; ezt az anyaiskolák vagy gyermekkertek nyújtják s ezek Fröbel rendszere szerint vannak berendezve. Hogy általában nincsenek meghonosítva, kitűnik onnan, hogy 1905-ben 4362 népiskola mellett csak 887 gyermekkert volt, nagyobbára városokban és mezővárosokban. A népiskolák, tankötelezettséggel, 6-tól 8 vagy 9 évig menő tanfolyamúak. Ehhez különböző elnevezéssel, ismétlő, továbbképző vagy gyakorló iskolák járulnak. Ezek tanfolyamai 1-től 3 évig tartanak. Némely kantonban a továbbképző iskolák kötelezők, azonban csak a téli hónapokra szorítkoznak és ritkán terjednek heti hat órai iskolalátogatáson túl. A népiskola, melyet minden svájczi gyermeknek látogatnia kell, mivel a középiskolai intézetekkel előkészítő tanfolyamok sehol sincsenek kapcsolatban, a közös törzs, melyből a többi iskolanemek kiágaznak. Sok esetben a továbbképző iskolák szakjellegűek, tanoncziskolák és iskolák a katonaujonczok részére. A legtöbb kantonban a népiskolához egy továbbmenő városi iskola kapcsolódik, melyet a svájczi „középiskola" -nak (Sekundar-Schule) nevez, mely azonban a valóságban a népiskolának felsőbb tagozata. Jellemző vonása az algebrának és egy idegei) nyelvnek a tanítása. Erre a középiskolák következnek, melyek vagy az egyetemre, vagy a műegyetemre készítnek elő, vagy a kereskedelmi és ipari pályákhoz nyújtanak magasabb képzettséget. Különösen figyelemreméltó az iskolák nagy különféleségében a tulajdonképeni középiskolákban való változatosság, mivel a tanfolyamok az évekre nézve nem egyöntetűek s nem ugyanazon életévvel kezdődnek s a beiratás időszakára és a képesítés követelményeire nézve is eltérnek. Mindazonáltal az ezen eltérésekből eredő kellemetlenségek, miután annak föltételeit maga a nép állapította meg, nem igen nagyok. Más oldalról, minden kanton függetlensége mindegyik népében azt a vágyat ápolja, hogy jobb iskolát létesítsen, mint a másik, s az ezen verseny eredménye csekélyre egyáltalán nem becsülendő. Ez az iskola épületek szerkezetében és felszerelésében azonnal feltűnik. Helyesen mondják, hogy bármely svájczi faluban a legkiemelkedőbb és a legszebb épület az iskoláé. A középiskolák, még a legkisebb helyeken is, ha csak nem egészen régi szerkezetűek, nagy feladataiknak megfelelők; egyik-másik monumentális. A belső berendezés összhangban van a külsővel; még a régi szerke-