Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-28 / 4. szám

hozzá fognak újra az egyházközség- szervezéséhez. Az templomotok szószékéről egy-két vasárnap, mert nem alig 50—60 főből álló kicsinyke nyáj magtárt alapít, hisszük, hogy akad olyan hideg lélek, ki egy-két fillér­majd ennek fölhasználásával földet vásárol. Erejéből rel ne áldozna egy kálvinista magyar templom felépítésére, azonban annyira kifogyott, hogy templomot s lelkészének „Lesz még egyszer kaláka, ha meghal az öreg, de arra való lakást nem bir építeni s bizony-bizony, ha ti akkor egy lélek sem marad;" hadd legyen eme gyűlölet­s általatok híveitek nemes és áldozni kész szive nem bői folyó kijelentésre a ti feleletek: ünnep is lesz, mikor siet támogatásával, a létért való nagy küzdelemben el- a kisenyedi és vidéke maroknyi magyarsága megvalósítja veszítjük a talajt lábaink alól s nyomtalanul veszünk el vágyát és reményét s áll csillagos őrtornya szembeszál­az örök semmiségben. Templomunk újjá építésére régen lani vésszel, zivatarral. Mert ha vágyaink nem űznek gondolunk s két éve, hogy megnyertük a magas minisz- csúfot mi velünk, ha kiderül az ég mi felettünk, ha tóriumot 87375/909 sz. a. a könyöradományok gyűjthetése életre ébredünk: egy-egy mosolygó sugarat a derűs ég, végett s már néhány ezer gyűjtő ívet ki is bocsátottunk, egy-egy szívdobbanást mi is küldünk a jószívű adakozó­melyeket egyházmegyénk 447/909. egyházkerületünk nak. A kegyelem Istenének lelke ihlesse meg szíveteket. 336/1910. sz. a. ajánlattal láttak el, de az eredmény Kelt Kisenyeden, 1912. január, még czélunkhoz vajmi kevés. Egyetemes egyházunk is Balogh Jenő, Bitai Lőrincz, segítségünkre jött s egyházkerületünk is bizonyára ál- ref- lelkész.­­egyh. gondnok. dozni fog talpraállításunkban, de az onnan nyerendő 'segélylyel papi lakást szeretnénk építeni. Az ország 1909. évi egyházi és valláserkölcsi Mielőtt a határidőből (márczius) kiesnénk, hozzátok közállapotai, fordulunk, mi Kisenyed anyaegyház Buzd, Doborka, Ecsellő, Kisapold, Kerpenyes, Nagyapóid, Nagyludas, ^ Átérések. Mág, Omlás, Orlát, Pólyán, Szászorbó, Szecsel, Szibiel, Az egyes vallásfelekezetek között előfordult áttéré-Szelistye, Szerdahely, Tiliska, Zsinna szórványokban, seket tekintve, az előző évinél 104 esettel többet talá­egy jókora félvármegye területén elszórva élő magyarság lünk. Most is legtöbbet vesztettek szám szerint az izrae­nevében, hogy lássátok elszigetelésünket, elhagyatott- liták 443 (1908-ban 378) egyént, a reformátusok 368 Ságunkat, nézzétek küzdelmeinket, sebeinket, óhajainkat, (184), a görög kath. 201 (121), ;az ág. h. evang. 201 mert meg vagyunk győződve, hogy izzó hazafiságotok, (332), az unitáriusok 71 (26) hívőt. Viszont nyertek a nemes szivetek győzelemre juttatja ügyünket. Dunáméi- róm. kath. 1081 (1111), a baptisták 202 (64), a görög léki egyházkerület tisztelt lelkipásztorai, szeretettel kérünk keleti 3 (122) hívőt. Tanulságul mindenkinek álljanak benneteket, hogy eme szomorú levelünket olvassátok fel itt az összes áttérések adatai. \ hitfel ^kezet me Áttért i e e eze meg a r ^atá. a kath. a ref. az ág. h. ev. a g. kel. az unit. az izr. a baptista összesen nevezese. melyről az , , , . .. , v a 1 1 a s r - a ' u férfi nő férfi nö férfi nő férfi nő férfi nö férfi nő férfi nő férfi nő férfi nő Magyarország: Róm. kath. . ' . . — — — — 302 407 151 164 17 76 10 27 31 31 18 18 529 723 1252 Görög kath. ... — — — — 86 72 8 5 263 290 7 8 1 1 10 3 380 379 759 Református ... 535 665 29 53 — — 20 44 — 13 22 53 7 22 80 112 693 962 1655 Ág. h. evang. .. 213 290 4 9 32 36 — — — . 5 2 — 2 5 25 27 278 372 650 Görög keleti ... 109 100 211 221 34 36 10 3 — — 4 5 1 1 14 13 383 379 762 Unitárius .... 23 28 11 7 36 87 4 5 1 2 — — — — 3 12 78 141 219 Izraelita .... 184 175 3 5 70 63 16 13 — 4 7 3 — — 2 — 282 263 545 Baptista .... 5 4 2 3 13 13 2 4 47 42 — — — -- — — 69 66 135 Egyéb vallású .. 1 1 — — — — —- — — — — — — — — — 1 1 2 Összesen*. . . .1070 1263 260 298 573 714 211 238 333 432 52 96 42 60 152 185 2693 3286 5979 Horvát-Szlavonország : Róm. kath. ... — — — — 7 15 7 13 16 85 — — — — — — 30 113 143 Görög kath. ... — — _ _ _ _ 7 _ 4 2 — — — — — — 11 2 13 Református ... 2 7 — — — — 3 — — — — _ _ _ _ ... 5 7 12 Ág. h. evang. . . 11 12 — _ — _ _ _ l 5 _____ • — — — 12 17 29 Görög keleti ... 16 23 — — — — — — — — — — — — - — 16 23 39 Unitárius .... — — — — — — 1 1 — — — — — — — — 1 1 2 Izraelita .... 3 5 — — — — 1 3 — 1 _____ _ _ 4 9 13 Egyéb vallású . . 1 — — — — — — — — — — — — — — 1 — 1 Összesen . . . 33 47 '— — 7 15 19 17 21 93 — - — — — — 80 172 252 Birodalmi összesen . 1103 1310 260 298 580 729 230 255 354 525- 52 96 42 60 152 185 2773 3458 6231 * Visszatért a róm. kath. vallásra 38 férfi, 56 nö, a gör. kath. 6 férfi, 5 nö, a ref. 70 férfi, 74 nő, az ág. h. ev. 23 férfi, 21 nö, a gör. kel. 68 férfi, 60 nő, az unitáriusra 3 nő, az izraelitára 17 férfi, 11 nő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom