Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-04 / 31. szám
erősítette azután a közgyűlés az 1911. okt. 16-án hozott azon határozatát, mely szerint a Kálvineum javára 1000 koronát ajánl meg. Jóváhagyta továbbá az egyházmegyei tanács azon határozatát, hogy a báró Bánffy Dezső-alapra 1000 koronát ajánlott meg. Ezek után a szórványok gondozásáról esett szó. Többek felszólalása folytán felterjesztés intéztetett az igazgatótanácshoz az iránt, hogy az adósegélyek kifizetése gyorsítassék, mert különben az egyházközségek életszükségletei kielégítésében, a belhivatalnokok javadalma kiszolgáltatásában nagyfokú és megkárosító késedelmezés áll be. Következett az egyházmegyei tisztviselők megválasztása. Egyházkerületi közgyűlés. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület július hó 9. és 10-én tartotta évi közgyűlését Nyíregyházán Geduly Henrik püspök és Szentiványi Árpád felügyelő elnöklete mellett. Erről a közgyűlésről lapunk július 21-diki száma már szólott. Mi még pótlólag a következőket közöljük. A július 10-diki ülésen a közgyűlés mindenekelőtt a vallásoktatás fontos tárgyait vette elő. A vallástanítási órák szaporítását kérte a mult évben a kerület a polgári ós kereskedelmi iskolákban s ott, a hol a miniszteri tanterv csak egy órát ír elő hetenkint. Mivel e kérelemre választ a miniszter nem adott, a közgyűlés azt megsürgeti. A hitoktatást végző lelkészek vasúti jegykedvezménye iránt újból felír a közös protestáns bizottsághoz, hogy azt kieszközölje. A hitoktatási díjak felemelését tudomásul veszi a közgyűlés, de felkéri a minisztert, hogy a többi iskolára vonatkozólag is emelje fel. Itt panaszt tettek egyesek, hogy daczára a felemelt díjnak és óraszámnak, a régi díjak lettek ez év júniusában kiutalva. A püspök kéri mindazokat, a kiknek e tekintetben panaszuk van, hogy egyenkint külön feliratban tegyenek nála panaszt, akkor orvosoltatni fogja sérelmüket. Fontos tárgya volt a kerületi közgyűlésnek a reformáczió négyszázados megünneplése. Hosszabb vita után elhatározták, hogy az egyetemes közgyűlést felkéri a kerület azon határozatának, mely szerint a gyógyíthatatlan betegek számára Otthon állíttassék, megváltoztatására. A maga részéről Budapesten rendezendő országos ünnepélyt kíván, s az addig befolyó jubileumi gyűjtésből a kerület szeretet-intézményeinek megerősítését óhajtja. Tanügyekre tért át azután a közgyűlés. Majer Endre és Szlávik Mátyás előadásából meggyőződött a kerület arról, hogy a kerület tanügye mindenütt magas színvonalon áll. A kerület a protestáns sajtóiroda támogatását (évi 500 kor.-t) beszüntette s az „Évangélikus Őrálló" egyházi és társadalmi hetilap szerkesztőjét Noszkó Istvánt bízta meg, hogy — a mennyiben a többi kerület is így határozna •— az evangélikus egyházra vonatkozó hírszolgálatot teljesítse s a költségek fedezésére évenkint 250 koronát szavazott meg a maga részéről. ISKOLA. A budapesti ref. theol. akadémia már átköltözött új helyiségébe, Ráday-utcza 28. sz. alá. Ezentúl tehát minden küldemény oda czímzendő. Magyar rektor-professzor 8 fribourgi egyetemen. A fribourgi r. kath. egyetem rektora a következő iskolaévben Michel Leo lesz, a ki magyar származású ember s igen sokat buzgólkodott már. hogy honfitársai közül minél többen nyerhessenek Fribourgban kiképzést. Pályanyertes pataki tanárok, A debreczeni főiskola „Kövesdy"-pályázatának három díja közül a II. díjat (100 kor.) „Te túl vagy már, nincs kétség útadón" jeligéjű pályamű (gyászdal) nyerte el. A gyászdal szövegének szerzője dr. Gulyás József sárospataki főgimnáziumi tanár, a dallamáé pedig Kovács Dezső sárospataki állami tanítóképző-íntézeti tanár. Királyi kitüntetések. Németh Péter nyugalmazott csóthi, Plevniczky Pál nyugalmazott dobronyi ev. tanítók a koronás ezüst érdemkeresztet nyerték. Külföldi ösztöndíj. A skót egyesült szabad egyház „Continental Comittee"-je megszavazta a budapesti ref. theológia végzett IV. éves hallgatójának, Nagy Sándornak, a Biggart-féle ösztöndíjat. EGYESÜLET. Nöegyleti közgyűlés. A diósgyőri vasgyári evang. nőegylet július 7-én tartotta meg Hnilitschka Gyuláné elnök vezetése mellett a tagoknak nagy részvételével a vasgyári leányiskola helyiségében évi közgyűlését, a mely beszámolt a nőegylet mult évi működéséről. A nőegylet, mint kifejezetten templom építési egyesület, eredményes munkát fejtett ki czélja érdekében s rövid három évi fennállása óta közel 4000 korona tokét gyűjtött templomalapra, a mi úgy volt lehetséges, hogy a hitbuzgó és lelkes elöljáróság megnyerte a vasgyári intelligenczia közreműködését s ennek segítségével rendezett előadásain nem mindennapi élvezetet nyújtott a vasgyár és a vidék közönségének. GYÁSZROVAT. Debreczeni Bertalan, a sárospataki főiskola nyugalmazott jogigazgatója, 67 éves korában, július 21-én Miskolczon elhunyt. Július 24-ón a sárospataki főiskola udvarán Nóvák Lajos főiskolai lelkész kívánt áldást az elhunyt kihűlt hamvaira. Legyen áldott emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. Polgár Kálmán fővárosi órás ós ékszerész (Erzsébet-körút 29. I. em.) a háziúr teljesíthetetlen követelményei miatt eddigi üzlethelyiségeit elhagyja. A czég, mely két évtized óta teljes megelégedésre szolgálta ki vevőit megalapítási helyén, reméli, hogy a régi pártfogók majd az új helyen is fel fogják keresni. Toronyórák beállításánál figyelmébe ajánljuk Nadler óragyárának hirdetését. Felelős szerkesztő: Hamar István. PÁLYÁZAT. Pályázat. A miskolczi református főgimnáziumnál az 1912/3. tanév elején betöltendő tornatanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalmazás évi 1600 korona törzsfizetés és 500 korona lakáspénz. A megválasztott rendes tornatanító állásában egy sikeres próbaév leteltével véglegesíthető. Ekkor megkapja az állami fizetéskiegészítést és a fizetésnek megfelelő III. lakbér osztályú lakáspénzt. Köteles a tornát az osztályok száma szerint heti 20 órában tanítani.