Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-28 / 30. szám
PALYAZAT. Pályázat segéd-tanári állásra. A nagykőrösi ref. egy húz tan ács ezennel pályázatot hirdet a nagykőrösi és dunamelléki ref. tanítóképzőintézetnél egy újonnan szervezett segédtanári tanszékre. Pályázhatnak olyan ref. vallású, okleveles tanítóképzőintézeti tanárok vagy legalább szakvizsgálatot tett középiskolai tanárjelöltek, kik a földrajz és természetrajz tanítására szereztek képesítést. Kötelessége a megválasztandó segéd-tanárnak szaktárgyain kívül esetleg más rokon tárgyakat is tanítani a törvényben meghatározott óraszám keretén belül; s addig is, míg óráinak száma a köteles óraszámot eléri, kötelessége irodai teendőkben az igazgatónak segítségére lenni (a tkp. igazgató-tanács 1912 febr. 16-án hozott 4. sz. határozata alapján), a tanítóképzői tanári kar gyűléseinek jegyzőkönyvét vezetni, az esetleg felállítandó internátusban a felügyeleti tisztséget gyakorolni. Javadalmazása 2000 K, melyből 1000 K-t a fenntartótestületek biztosítanak, a másik 1000 K-t pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter 81,595. számú intózvényével már biztosította. A pályázat, határideje 1912 augusztus 10. A kellőleg (keresztlevéllel, tanári oklevéllel, esetleg szakvizsgálati értesítővel, netalán az eddigi szolgálatot igazoló működési bizonyítvánnyal, katonai kötelezettséget igazoló okirattal) felszerelt kérvények a nagykőrösi ref. egyháztanácshoz nyújtandók be. Az állás szeptember hó 1-én elfoglalandó. Nagykörös, 1912 július hó 9. Az egyháztanács nevében: Kökény Dezső dr., főgondnok. NYILTTÉR. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. A kiváló bór- és lithlumos gyógyforrás és hdljragbajóknál, készvénynél, czukerbetegségnél, •Micaynél és hunttoe bántalmaknál kitűnő hatású. Terwészatas vftsmentcs savanyúvíz. KaphftM i*Támyrlak«rMk«dé$«kb*B él gyégyuarUkrakban. l/MntTie irf\GT S*i»ye-Lipöeií 8,lT ator-forrás-Táll«i»t, SvHULlJSO AUrUal Budapwt, V., Rudolfrakpart 8. Temetkezési üzleteket teljesen berendeznek. Árjegyzéket ingyen és bérmentve küldenek : FRISS ZSIGWIOND ÉS DR DOCTOR GUIDO Első Magyar Koporsódísz, Szemfedő és Ravatalozási kellékek gyára BUDAPEST, VI. KER., LEHEL UTCZA 8. SZÁM. Czimbalmok ÍÖite aczélszerkezettel, harmóniumok, gramofonok, hegedűk, fuvolák, cziterák részletre is, legjobbak csakis a magyar hangszergyárban kaphatók. Saját gyártmányú mindennemű hangszerek, kellékek, húrok. — Javítási műterem. — Kitüntetést és szabadalmat nyert a világ összes államaiban a jó munkáért. Árjegyzéket kívánatra ingyen küld Mogyoróssy Gyula királyi szabad, hangszergyára Budapest, VIII., Rákóczi-út 71. Református lelkészeknek 1O°/0 engedmény vagy jutalék. TORONYÓRÁKAT' épület- és kastélyórákat legjutányosabban beállít LEUTWYLER F. S. UTÓDA NADLER ADOLF toronyóra- és műszergyára Budapest, VII!., Práter-u. 9. sz. Egyházaknak kedvező fizetési feltételek. - Költségvetés, képes árjegyzék ingyen. — Alapíttatott 1891. HA ne tétovázzék, hanem hasznaljon azonnal = FAJ A FEJE BERETVÁS-PASTILLÁT mely 10 perez alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. Készíti BERETVÁS TAMÁS gyógysz. KISPESTEN. ÁRA 1 KORONA 20 FILLÉR Kapható minden gyógyszertárban. — Orvosok által ajánlva. — Három doboznál ingyen postai szállítás. HIRDETESEK. Éremmel kitüntetve. Éremmel kitüntetve Sarkady és Szánthő toronyóragyár Nagyvárad, Damjanich-u. 30. Ajánlja 1 hétben egyszer felhúzandó 8 napos toronyóráit rézkerekekkel igen olcsó árban. Erős, pontos kivitelben. Kizárólagos 8 napos órát készít. Villanyerőberendezés. — 10 évi jótállás. — Saját ház. Árjegyzék bérmentve. A legjobb kályhákat és A kandallókat — szállít ==Émm csáasárl és krix-ályl HE/IM H.^S^ udva:Pl szátllitő~ Hudapesit, Tlionet-uci var. Különlegességek: templomok, családi há« zak, iskolák, irodák stb. részére. Több mint 100,000 van belőle használatban Valódi osak ezze a Yédő^gygyel. MEIDINGER-OFEN ^H. HEIM^ Prospektusok és költségvetések Ingyen és bérmentve. Beszerezhető csakis a gyárban vagy a raktárban. Budapesten Thonct-udvarban. Mária Vaierla utoüa ÍO.