Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-21 / 29. szám

ban emeltünk híveink áldozatkészségéből Istennek dicső ségére és társadalmunk javára. Vétkes mulasztás terhel bennünket, mikor épen ezt a létünkkel legszorosabban összefüggő ügyet hanyagoljuk el, holott ennek kellene a legelsőnek lenni s legalább is annyit meg kellene tennünk, hogy gondoskodjunk arról, hogy egyes egyházaink iskoláik átadásakor ne legyenek kénytelenek rájuk nézve annyira méltatlan feltételeket elfogadni. Valóban a tizenkettedik órája, hogy valamit tegyünk s ne tudjuk egyházunk pusztulását álmos szemmel nézni. Kérve kérjük, különösen vezető embereinket, hogy szenteljenek időt a kérdés megvizsgálására és gondoskodjanak annak kielégítő megoldásáról. Szentül hiszem, hogy az ebben az ügyben megindítandó mozgalmat kész örömmel fogadják híveink, papjaink és tanítóink s mindegyikük a legigazabb lelkesedéssel és a legjobb erejével fog munkálkodni iskoláinknak a magunk számára való megmentése érdekében. Mert csak úgy remélhetjük, hogy egyházunk a jövőben virágozni fog, ha a magunk iskoláiban nevelünk egyházunkat szerető, istenfélő, vallásos nemzedéket. Tegyük meg, a mit tehetünk, míg nem késő és tartsuk lelkiismereti kötelességünknek még lehetetlennek látszó akadályokat is leküzdeni, ha egyházunkat szeretjük, ha autonómiánkra féltékenyek vagyunk; mert ha iskoláinkra vonatkozó autonóm jogainkat elveszítjük, félő, hogy egyházi autonómiánk is papiros-autonómiává válik. Kötelez tehát a mentés munkájának egész komolysággal való felfogására egyházunknak legfőbb érdeke, de kötelez jó magyar érzésünk is. Nagyon kishitűeknek kellene lennünk, ha azt gondolnók, hogy nem lesz elég erőnk ezt az ügyet diadalra vinni. Csak meg kell kezdenünk a munkát s akkor bátran hihetjük, hogy Isten segítségével a szent ügyért felvett küzdelem meg fogja teremteni áldásos gyümölcsét, mert ha olyan Önzetlen lesz a munka, mint a milyen szent az ügy, nekünk lehetetlen nem hinnünk, hogy a siker és áldás is ugyanakkora ne legyen. R. J. TÁRCZA. Az élet törvénye a szeretet. írta, s a nagykőrösi Kálvin-Szövetség összejövetelein elmondta: Danóczy Antal. Midőn felállítom tételemet, a mely szerint az élet törvénye a szeretet, azt hiszem, hallgatóim egyértelműen azt gondolják magukban, vájjon mi értelme van s mit lehet erről a tételről beszélni?! Ha azonban az elhallgatott gondolatok az indokolással együtt megnyilatkoznának, azt hiszem, két, egymással ellentétes csoportban állanának a megnyilátkozó gondolatok. Hallgatóim egy része így szólana: Mi értelme van előttünk felállítani azt a tételt, hogy az élet törvénye a szeretet?! Hiszen abban olyan örök igazság foglaltatik, a mely felette áll minden bizonyításnak. Az öntudatlanság köréből kibontakozó lelkünk ezzel az igazsággal találkozott először, midőn megérezte azt s az öntudat fényétől áthatott lelki világunk minden mást emez egy igazság körül csoportosított, midőn azt megértette. Arany szavakkal van megörökítve hitünk törvénykönyvében, a bibliában s kitörölhetetlen betűkkel felírva szívünk táblájára! Ez az igazság oly régi, mint az ember s oly nagy, hogy ölelő karjaival átfogva tartja az egész világot! A régi igazságról vájjon mi újat lehet mondani, olyat, a melyet nem láttunk s nem hallottunk volna?! Hallgatóimnak másik része ezeket mondaná: Igaz, hogy gyermekkorunkban, midőn mohó vággyal csiiggöttünk a regék színes világán, sokat hallottunk a szeretetről s ínég fülünkbe cseng a tudósok és bölcsek szava, a mely szerint az élet törvénye az! Azonban a tapasztalás s a rideg valóság keserű csalódások árán megtanított arra, hogy az egész csak szólam, a világtól elszakadt elmék üres, tartalom nélkül való eszménye, a melynek tárgyias valósága nincs, mert a valóság törvénye, mely az életet mozgatja, az anyag uralma, az egyén érvényesülése s a szív jogain felül álló erő hatalma ... A mit még ma is a szeretetről, az élet képzelt törvényéről beszélnek, nem egyéb, mint az ábrándozok csalékony álma, szépen szóló, pengő érez és zengő czimbalom, kellemesnek tetsző, elszálló hang! . . . Miért ilyesmiről beszélni?! S íme én az ellentétes felfogások e két véglete között megállva, az élet, a tapasztalat, a tudomány tényeivel felfegyverkezve állítom és vallom, hogy e tételnek : az élet törvénye a szeretet, felállítása nemcsak jogos, hanem szükséges is, mire nézve legfőbb bizonyságom az, hogy e nagy kérdésre, e minden kérdések kérdésére nézve ily ellentétes s egymást kizáró felfogások uralkodnak. Az életet átható nagy törvény nem lehet a végletek törvénye, a mint a világot fentartó erő törvénye is az Összhang törvénye. A kik azt állítják, hogy a szeretet törvénye minden bizonyításon felül áll, mert legalizálva van a bibliában s megbizonyítva a szív világában és a kik hivatkoznak e törvényben rejlő igazság régiségére, tiszteletreméltó, erős erkölcsi alapon állanak, de a szívükkel gondolkoznak. A tradicziókra, a mult megszentelt hagyományaira hivatkozni szép s mindenekfelett kényelmes dolog, de a hagyomány avas álláspontján a mult romjain támadó új világba a régi igazságokat nehezen lehet beilleszteni. Napjainkban, midőn legnagyobb világhatalommá a tudomány lett, a melynek csodás eredményeiben az emberi ész és szellem legszebb diadalát üli s a midőn az emberi elme a szó valódi értelmében vizsgálja még az istenség mélységeit is, nem is szólva arról, hogy a bibliának minden betűjét, minden tanítását az itélet elemző bonczolókése alá veszi, mondom, napjainkban a múltból ránk szállott igazságok számára a hagyomány mellett új fundamentumot kell teremteni, hogy a mi új világunk örök igazságai közé beilleszthetők legyenek. A hagyományos felfogás híveivel szemben tehát a szeretetet, mint az élet törvényét, új piedesztálra kell emelni, a melynek funda-