Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

Ötvenötödik évfolyam. 1-sö szám. Budapest, 1912. január 7. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : VII., Kövér Lajos-u. 15/B., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő : HAMAR ISTVÁN. Főmunkatársak : Dr. Kováts István. — Sebestyén Jenő. Dr. Tari Imre. — Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K, TARTALOM. Az Élet Könyvéből: Hálaadás és vigyázás. H. I. — Vezérczikk: A debreczeni egyetem és a kálvinista jelleg. I. Sebestyén Jenő. — Iskolaügy: Az új tanítóképezdei tanterv és utasítások mennyiségtani, természettani részének bírálata. Daru Mihály. — Tárcza: Újév. Sántha Károly. — Rövid tanulmányi kalauz hittauhallgatók részére. Dr. Tschackert Pál.—Dr. Szlávik Mátyás. — Belföld: Dr. Matkews nyilatkozata rólunk. — Falusi levél. Balatoni I. — Külföld : Svájcz, Nagybritannia, Amerika. Dr. T. I. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Különfélék. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Hálaadás és vigyázás. „A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítasát." Zsolt 50.2

!

. Az időnek s az örökkévalóságnak végtelen útján újból egy határkövet állított a véges, a rövid életű einber. Egy íij évszámmal, az 1912-vel jelölte meg azt. S visszatekintve e határkőtől a megelőzőig s a 365 napnak megtett útját szemlélve, büszkén emeli fel fejét, mert ő volt az, a ki azt a hosszú útat megfutotta s annak minden akadályait legyőzte. Pedig mily hiú és üres ez a büszkélkedése! Hiszen, ha nem egyik határkőtől tekint is vissza a másikig, hanem visszatekint mindazokra, a melyeket állított születése napjától kezdve, — a legutolsó, a mi útja végpontját jelzi, ott áll sírja szélén. S ha egész földi ítja minden határkövét összeszámítja is, mily semmiség az a végtelen időhöz képest, a mely felette feltartóztathatatlanul átsuhan, — és az örökkévalósághoz, a melyben az időnek és a világnak Ura él! A mikor tehát egy új határkövet állítottunk, a hiú büszkeség helyett inkább emberi végességtinknek, rövid életüségünknek érzése töltheti el szívünket. S ha az utolsó határkövet sírunk szélén állani látjuk, nem annak az útnak hosszaságát kell méregetnünk, a mely az utolsó határkőig teried, hanem azt az útat kell keresnünk, a mely a síron át abba az örökkévalóságba vezet át, a melyben az időnek, a világnak s az emberi léleknek Ura él és uralkodik. Kettő kell ehez a zsoltáros szerint: hálával áldozás Istennek és az ő útaira való vigyázás. Hálával áldozás Istennek. Ez illik csak hozzánk és ez kedves életünk örökkévaló Ura előtt. Az a végetlen idő, a mit mi emberek, kicsinységünkhöz és végességünkhöz méltóan csak araszokkal mérünk; a melynek egy pontján születünk s egy másik, nagyon közel fekvő pontján elmulunk; a mely arasznyi földi létünkben hoz reánk ifjúságot, erőt, vénséget, tehetetlenséget, fényt és árnyat, örömöt és szomorúságot: így suhan át már megmérhetetlen végtelenségben nemcsak mi felettünk, hanem e föld és az egész világ felett is, s nem a mi, nem az emberiség, nem a teremtett világ akarata és tetszése, hanem Azé szerint, a ki Ura az időnek és az örökkévalóságnak, a ki tegnap és ma ugyanaz és mindörökké is ugyanaz leszen, s a ki előtt ezer esztendő csak annyi, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt és mint egy őrjárási idő éjjel. 0, az örökkévalóságnak örökkévaló Ura engedte meg kegyelméből, hogy életünk rövid útján új határkövet állíthattunk s a két határkő között fekvő útat megtehettük! Ha idáig eljuthattunk, ha az útainkon fenyegetett veszedelmeket kikerülhettük, az előttünk emelkedett akadályokat szerencsésen áthághattuk: Istenünknek köszönhetjük egyedül. A büszke dicsekedés helyett tehát a hálaadásnak szava zendüljön meg ajkainkon, hogy ne magunkat, hanem Azt dicsőítsük, a ki bennünket segítő atyai kegyelmével megajándékozott! A hálának e kedves áldozatával közeledjünk ez új esztendő kezdetén Istenünkhöz, úgy is, mint egyes emberek, s úgy is, mint embereknek társasága: mint egy földi haza polgártársai, s mint egy égi haza reménységgel teljes polgárai, a Krisztus igaz anyaszentegyházának testvértársai. A lefolyt esztendőnek alkonyata, visszavetődő fényével megvilágította szemeink előtt azokat a nagy Veszedelmeket, a melyek a népek s azok között a mi magyar népünk külső és belső békés-