Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-05 / 18. szám

ez a lelkészi kongrua-törvény mai nap már nem felel meg a méltányosság követelményeinek; de az is kétségtelen, liogy ha akkor báró Bánffy Dezső miniszterelnöksége alatt ez a törvény meg nem alkottatott volna, az anyagi erősödés terén kétségtelenül sokkal hátrább volna ref. egyházunk, a minthogy eddig a legnagyobb erőfeszítéssel sem sikerült a lelkészfizetések rendezésének ügyét csak valamivel is előbbre vinni. Báró Bánffy Dezső volt az 1904—7-ik évi ref. zsinat, tíz év óta a konvent világi elnöke, a ki nemcsak a tanácskozásokat vezette bölcseséggel és jóakarattal, hanem az ezen zsinaton felállíttatni határozott egyetemes közhasznú intézmények tervezésében, létesítésében, az azok fenntartásához szükséges anyagi erő előteremtésében tevékeny részt vett, és azoknak törekvését, a kik ezen intézmények szervezésével, gondozásával, vezetésével a konvent által megbízattak, nagy tekintélyével és befolyásával minden teendőjükben hathatósan támogatta. Hogy lelkészi nyugdíj- és özvegy-árva gyámintézetünk megerősödött, hogy a káplántartási segélyeket ki tudjuk elégíteni, hogy az egyetemes adóalap még eddig meg tudott felelni az irányában támasztott jogos igényeknek, hogy az egyházi közalap tetemesen megerősödött, abban mindben kisebb nagyobb része van báró Bánffy Dezsőnak, a kinek bölcs vezetése alatt előbb ezen intézmények tervezete, majd pedig szervezete vagy fejlesztése keresztül vitetett. Hogy pedig itt, az ország fővárosában, ref. egyházunknak otthona van és ügyeink lebonyolításának megkönnyítése s pontos keresztülvitele, alapos kezelése biztosítására központi szervünk van, ezt őneki köszönhetjük, úgy hogyha én elhallgatnám is az ő nagy érdemeit, most e falak hirdetik azokat nekünk és a késő nemzedékeknek. Báró Bánffy Dezső az erdélyi ref. egyházkerületnek volt ugyan főgondnoka, de szeme előtt mindenkor az egyetemes magyar ref. egyház közérdeke, közös nagy feladata és közös dicsősége lebegett; ezért igyekezett ő az erdélyi ref. egyházkerület alkotmányos szervezetét a magyarországi egyetemes egyház szervezetével minél jobban összhangzásba hozni és az erdélyi speczialitásoknak azon részét, a melyekből az egyházi életnek semmi haszna nem, sőt talán kára volt, igyekezett az egyházi életből kiküszöbölni. A felismert egyházi közérdek mellett kész és képes volt Bánffy Dezső teljes erővel, szívóssággal küzdeni, a megismert igazság győzelméért kellemetlenséget is eltűrni és személyének egész súlyát, állásának egész tekintélyét latbavetni, követvén Pál apostol példáját, a ki azt mondta a korintusbelieknek: ha valamiben felettébb dicsekedem is a mi hatalmunk felől, melyet az Úr adott nekünk, nektek épüléstekre és nem rontástokra, nem szégyenülök meg. (II. Kor. X. 8.) Valóban nem is szégyenült meg; mert mikor a legerősebb indulat vezette is nyilatkozataiban, eljárásában, egész lényén meglátszott az a belső tiszta meggyőződés, hogy mindezt az Úr házáért és annak javáért cselekedte. Fájdalom, hogy többé nem munkálkodik közöttünk, nem vezérel bölcseségével és nemes erélyével bennünket. Mindnyájan érezzük a veszteséget; de különösen érzem én, ki mikor érdemetlenül e helyre kerültem, abban bíztam és joggal bízhattam, hogy hosszú időn keresztül tisztelhetem mellettem elnöktársul azt a gyakorlott, kipróbált nagy lelki és szellemi erőt, a kinek bölcs vezetésére minden aggodalom nélkül bízhatom magamat. Fájdalom, hogy a mikor én e helyre jutottam, ő majdnem ugyanazon időben távozott és engem a kétségek és aggodalmak között itt hagyott. Méltán gyászoljuk őt mindnyájan, méltán zárjuk emlékét, kegyelettel kebelünkbe és örökítjük meg nemes érdemeit, lelkének nagyságát jegyzőkönyvünkben. Azonban az igaz kegyeletet, az igaz tiszteletet akkor mutatjuk ki ó iránta és felejthetetlen dicső emléke iránt, ha az egyházi élet terén folytatandó minden munkánkban követendő például állítjuk magunk elé az Ő lelkiismeretességét és kötelességtudását és a reánk váró feladatok megoldásánál mindenkor az ő önzetlensége által vezéreltetjük magunkat. Ha így örökítjük meg szívünkben Bánffy Dezső báró szellemét, az igaz magyar, igaz kálvinista szellemet, akkor ő, bár testileg elköltözött közülünk, nem hagyott el bennünket, hanem itt él és folyvást munkál közöttünk. Éljen és munkáljon is, hogy édes hazánknak és ref. egyházunknak az a virulása, az a boldogsága, a miről ő álmodott, a miért annyit küzdött és fáradozott, minél előbb bekövetkezzék. TÁRCZA. Egy új bibliai szöveg fölfedezése. Azoknak az ujabb egyiptomi ásatásoknak, melyeknek czélja az őskeresztyén korszak koptjai és görög települői sírjainak feltárása, egész sereg fontos fölfedezétt köszönhetünk már is, a melyeknek históriai értéke semmiben sem áll mögötte a fáraók régi hieroglifáinak. Elég ezek közül a híres Ani-papyrusnak a British Museum által kiadott pompás fac-similéjére rámutatnunk. Azután a nagy Halotti könyv, a hivatalos Nu egy becses szövegére ; több ókori klasszikus szerző, Aristoteles, Herondas, Bacchylides és mások töredékeire, a Zsoltárok könyvének és egy homilia-gyűjteménynek a VI—VII. századból eredő két irattekercsére stb. De talán fontosságban mindezeket felülmúlja a legújabb fölfedezés, mely egy Mózes második könyvének nagy részét, Jónást és az Apostolok cselekedeteit majdnem teljes egészében tartalmazó papyrus-tekercsből áll. Ezt a becses iratcsomót, mely felső egyiptomi dialektusban van írva s csak a mult évben találták meg, a British Museum már közre is adta „Kopt bibliai szövegek felsöegyiptomi dialektusban" („Coptic Biblical Texts in the Dialect of upper Egypt") czím alatt. A minden bibliai kutatót közelről érdeklő kiadvány előljáró beszédéből megtudjuk, hogy a kódex 109 lapot foglal magában, 11 hüvelyk hosszúságban és hat hüvelyk