Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-14 / 2. szám

A debreczeni egyetem és a kálvinista jelleg. II. A debreczeni egyetem átadásának kérdése alkalmával felmerült a felekezeti egyetemek lehetőségének gondolata is és lapunk nem is tagadta soha abbeli álláspontját, hogy ezt épen Magyországon, épen a faj magyarságnak a kálvinizmussal való eggyéforrottságára való tekintettel, nemcsak elsőrangú kulturkérdésnek, hanem nemzeti ügynek is tekinti s ennek keresztülviteléért érdemes lett volna még akár ötven esztendeig is várni s gyűjteni az alapokat azért, hogy Bethlen Gábor álma, ha háromszáz év múlva is, de valóra váljon. És mégis, magának a debreczeni főiskolának egy tanára, dr. Mitrovics Gyula az, a ki „állami és nemzeti érdekéből ellene van a református egyetem felállításának. A Budapesti Hirlap rnult évi 281- számában ez ellen a többek között így érvel: „Természetesen, ha egyoldalú (!) felekezeti szempontból nézi valaki a fejlődésnek ezt az irányát, bizonyára csak sajnálni tudja, mert ez a felső oktatás teréről való visszavonulást jelenti a protestáns egyházak számára is. Az állami és nemzeti érdekek azonban mást mondanak. Különben is egészségtelenül tagolt társadalmunk s nemzeti műveltségünk érdekében nagyon is kívánatos, hogy legalább felsőbb oktatásunk egységes mederbe terelődjék, melynek irányát az állam szabja meg, s egyedül az állami és nemzeti egység szelleme hassa át." Nagyon sokszor hallunk manapság a felsőbb oktatás egységes mederbe terelésének szükségességéről, de hogy a maga valóságában milyen lehet ez az egységes meder, azt, megvalljuk, nem igen tudjuk elképzelni. Mert tanrend, tananyagbeosztás, vizsgák stb. felvétele, ez mind lehet egységes, de vájjon hogyan biztosítjuk a korlátlan tanszabadság elvenek hirdetése mellett a szellem egységét ? Ha pedig teljes a tanszabadság, vájjon hogyan és micsoda lényeges dologban szabhatja meg az állam annak az irányát ? Ha pedig megszabja, akkor meg hol a tanszabadság ? A budapesti egyetemen pl. Pikler a nemzetköziséget dicsőíti, egy másik professzor esetleg a magyarságot rántja le, a harmadik az atheiznmst proklamálja, a negyedik az anarchiát vagy valami új pogányságot hirdet s az ötödik meg pl. a keresztyén.séget gúnyolja ki, a mely pedig nálunk államalkotó erő. Vájjon hol, miben szab itt irányt az állam ? S mi az az állam ? Vájjon nem inkább a mindenkori kormányok-e, a kiknek az egyetemek vezetésére döntő befolyásuk van? Vájjon azok a kormányok mindig semlegesek tudnak maradni? S hátha épen, mint Francziaországban is annak idején, egyszer majd nálunk is határozottan keresztyénellenes programmal lépnek fel, vájjon ez is érdeke annak a nemzetnek, mely keresztyén alapokon épült fel? Mi azt hisszük, hogy túlságos vérmes reményekkel néz dr. Mitrovics Gyula a jövőbe, ha tovább menve arra is számít, hogy a történelem nem fogja magát megismételni s egy ily értéktelen dicsőség kedvéért, a mely mögött csak görögtűz ragyog, hajlandó a magyarság és a reformátusság múltban kipróbált legkitűnőbb fegyvereit, a református főiskolákat, a kaméleon színeket játszó mindenkori államnak (recte : kormányoknak) átadni. Fegyvereit, igen, csakugyan fegyvereit, még pedig a leghatásosabbakat, azokat a főiskolákat, a melyekben egykor, mint Calvin mondaná, nyilakat faragtak az anyaszentegyház s a magyarság számára és védelmére. S hogy manapság már oly kevés igazi, merész röptű, éles hegyű nyíl kerül ki azokból az ősi műhelyekből, annak talán az is az oka, hogy maguk a mesterek sem a régi szellemben faragják azokat. De nem szólnánk semmit, ha egy határozottan református, tehát felekezeti egyetem szelleme a felsőbb oktatás keretében talán zavarólag hatna, mint a hogy azt dr. Mitrovics gondolja. Szerintünk azonban épen ellenkezőleg, nemzeti műveltségünk érdekeit egy református egyetem mozdítaná elő a leghathatósabban ! És itt még egyszer hangsúlyozzuk azt, hogy csakis református. Mert viszont annyira rövidlátók nem vagyunk, hogy épen Magyarországon a felekezeti egyetemek korlátlan felállításának lehetőségét siirgetnők. Szerintünk egyetemet egy országban tulajdonképen csak annak a felekezetnek van joga felállítani, a mely első sorban semmiféle idegen hatalomtól nem függ, semmiféle nemzetközi szervezete nincs, magával a nemzettel pedig, a történelem folyamán a legszorosabban összeforrt, tehát a leghatározottabban nemzetivé lett. Mivel pedig Magyarországon a református egyház az, a mely ilyen múlttal dicsekedhetik, első sorban is annak van legtöbb, sőt mondhatnánk specziális jogosultsága arra, hogy felekezeti egyetemet állíthasson fel. Természetes, hogy a fentebbiek alapján ugyanez a jog a róm. kath. egyházat már nehezebben illethetné meg, a görög keletit meg, például, sohasem. Mert valóban nincs képtelenebb dolog, mint mikor ezekben a kérdésekben, épen úgy mint a felekezeti és állami iskolák kérdésében is, vagy pl. a Bethlen Gáborkörök és a kongregácziók azonosításának mintájára az összes magyarországi felekezeteket egy kaptafára húzzuk s egyformán akarjuk őket elbírálni. Elvégre a multat még sem lehet és szabad annyira elfelednünk, hogy, az egyéb téreken különben helyesen alkalmazott felekezeti egyenlőség elvét még a nemzet érdekében a múltban tett szolgálatok terén is gépiesen igyekezzünk érvényesíteni, így tehát, ha tisztán csak a nemzeti érdekeket vesszük is irányadóul, épen ezek kényszerítenek bennünket arra, hogy a debreczeni egyetemet valamilyen formában a református egyház szárnyai alá utaljuk. S ebben a meggyőződésünkben még csak megerősít bennünket az ifjúság valláserkölcsi neveléséről szóló felfogásunk is. Szerintünk ugyanis nem helytelen törekvés az, a mikor a vallásos világnézet szellemét végig vezetjük az alsóbb fokú iskolákon keresztül egész az egyetemig, sőt még ott is teret adunk neki, hogy az alsóbb fokozatok munkáját mintegy kiépítse és befejezze. Mert mi nem félünk attól, hogy a református egyetem szelleme újabb méreg-