Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-10 / 10. szám

2. de lege ferenda : szükséges, hogy büntető törvényünknek ez a hiánya orvosoltassék. Megjegyezni kívánom, hogy a czímben megjelölt kérdés teljesen azonos elbírálás alá esik valamennyi hazai bevett felekezetre nézve, mely egyházi bíráskodást gyakorol s csakis az egyszerűség okából indultam ki a református egyház törvényeiből. Miután azonban az államhoz való viszony ebben a vonatkozásban valamennyi bevett felekezetre nézve egyenlő, czikkem eredményeit valamennyi hazai bevett felekezetre általánosíthatjuk. Dr. Benedek Zsolt, ügyvéd, konventi fogalmazó. ISKOLAÜGY. A debreezeni egyetem ügyéhez. * I. Ma már kétségen feliil áll, hogy Debreczenben az állam állít egyetemet. E tény ugyan megfelelő módon: az egyházi főhatóságok által, publikálva nincs, de a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a tiszántúli református egyházkerület főgondnokáhöz 4253- eln. sz. a. intézett leiratából és újsághírekből országszerte ismert tény. És így Debreczenben nemcsak református, de még protestáns egyetem sem lesz; sőt nem lesz református filozófiai fakultás sem, a hol a református egyház maga képezne iskolái számára tanárokat; hanem lesz ezek helyett, hogy a tiszántúli református egyházkerület megüresíti magát összes főiskolai tanszakaitól. Azt mondják, a kik jelen voltak, hogy a tiszántúli egyházkerület tagjai az egyetem hírének bejelentését némán fogadták és az idevonatkozó határozatokat a balsejtelem nagyon felismerhető jeleivel hozták. Ha a balsejtelem a beláthatatlan és megmérhetetlen következmények előre vetett sötét árnyéka volt, ez nagyon érthető. Ellenben érthetetlen az a nyugalom, a mellyel ezt az óriás horderejű tényt a magyarországi református egyházban, fent és lent, vezetők és kormányzottak, fogadják. Mikor azt a medret, melyben a nagy magyar Alíöldön élő, milliókat számláló reformátusság közművelődése közel négy századon át hatalmas hullámokban hömpölygött, más irányba akarják vezetni, szinte várhatnánk egy kisebbszerű földingást, melyben minden, a mederben úszó test és lélek a félelemtől megremegne. Egyesek, egyházközségek, megyék, az egész magyarországi református egyházegyetem megmozdulását várhattuk volna. Sőt az egész magyarság megmozdulását is joggal, természetesen lehetett volna várni. De a mai * E czikket abból a szempontból közöljük, hogy a vélemények megnyilvánulhassanak. A debreezeni főiskola megszűnését illetőleg nekünk is megvan a magunk véleménye; — ez a czikk azonban nem a szerkesztő, hanem csak az író egyéni véleményét tolmácsolja. Szerk. magyarság a közszabadság minden biztosítékainak porbaomlását, a reformátusság pedig anatonómiájának lassú, de folytonos elsorvadását, létét biztosító intézményeinek egymás után elvesztését érzéketlenül, tehetetlenül nézi; sőt szabadságát, függetlenségét korlátozó intézményeket saját kebelében maga is létesít, a gondolat szabadságát a vélemény szabad nyilvánítását elfojtó szellemet, irányzatot saját területére is behatolni enged, nemcsak, de már egész előszeretettel ápol. Visszaesés, reakezió még a szabadságot szülő protestáns egyházakban is ! Útban a központosító abszolutizmus felé ! — Ilyen korszellemtől szaturálva könnyen legyűrjük aggodalmainkat szabadságunk elprédálása felett. Ez a szellem adta fel a debrec/.eni kollégiumot is az államnak. A koporsóra, melybe halottját fektette, csillogó szemfedőt terített: a magasabb rendű, nemzeti érdek, az egységes nemzeti nevelés hangzatos jelszavát; aztán, hogy minden eszközzel, a temetés komor színével, hangulatával is hasson, a csillogó szemfedőt a „kényszerhelyzet" fekete csipkéjével szegte be. Lám róm. kath. magyar testvéreink a magasabb rendű nemzeti érdek, az egységes nemzeti nevelés bálványának a torkába nem dobálják bele iskoláikat, sőt egyre-másra emelnek intézeteket, létesítenek intézményeket, szerveznek testületeket. Hogy mi, protestánsok, közelebbről színmagyar reformátusok, nem mindenben követjük őket, az természetes. De az is végtelenül természetes volna, hogy fentartsuk azoknak ellensúlyozására, a saját érdekeinken kívül, a közszabadságok, nemzeti függetlenségünk biztosítására szolgáló intézményeinket. Nem egészen 6 évtized alatt, milyen messzire haladunk visszafelé! A pátens ellen vívott küzdelmeinket róm. kath. atyánkfiai a legmelegebb rokonszenvvel kísérték. a hol lehetett támogatták ; érezték, hogy az egyúttal nemzeti küzdelem. Dicső eleink pedig szinte mellükkel az ágyúk torkára feküdtek egyházi és iskolai szabadságunkért, függetlenségünkért. Igazán, róluk is írhatjuk, a mit Révész Imre a Domokos Lajos, debreezeni főbirókorabeli küzdelmek bajnokairól írt, hogy úgy harczoltak, mint fényes angyalok. És ha a romanticzizmus korában élnénk, aposztrofálnánk keserű felkiáltással a Balogh Péter, Tisza Kálmán, Révész Imre és a debreezeni többi nagyok szellemét. így csak belemerülünk megiivegesedett szemekkel csüggedten abba az üresen maradt, mély mederbe, a melyet a debreezeni kollégiumból, mint forrásból fakadó protestáns, református szellemű művelődés közel négy század alatt a folyamokban szegény nagy Alföldön magának vágott, a melynek vizét most olyan váratlanul, a forrás meglepetésszerű elzárásával elvették. Kisújszállás. Nagy István, lelkész.