Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-05 / 45. szám
sót. Azután Kovács Károly főjegyzői jelentése következett. Mind a közigazgatási, mind az építő belső munka rendesen foly. A romok és bajok eltávolítása és a továbbépítés a nehéz felekezeti és nemzetiségi viszonyok között is halad előre. — A középszabolcsi ref. egyházmegye október 18-án tartotta őszi közgyűlését Nyíregyházán. A megnyitó imádság után az esperesi jelentés került előterjesztésre, mely az egyházmegye életének menetéről részletes képet adott. Megemlékezett Bánffy Dezső báró elhunytáról, Baltazár Dezső dr. püspökké választásáról is. Az egyházak külső és belső élete fejlődik. A buji egyház külső és belső haladása példás, Andrássy Kálmán lelkész buzgó vezetése alatt. Egy egész utczát alkotnak már az újabbi időben épített egyházi épületek: egyházfi-lakás, tanítói lakások, kettős iskola, szövetkezeti épület, átellenben templom és paplakás virágos kertben. A 800 lelket számláló kis egyházban népies irányú és evangéliumi szellemű hetilap jelenik meg „Elet világossága" czímmel. Kiemelte a jelentés a belsőmissziói teendőkről,illetőleg a lelkigondozásról készített szabályrendeleteket és a tanyai egyháztagok és tankötelesek gondozására és oktatására vonatkozó intézkedéseket. A számvevőszéki jelentés kedvező gazdasági helyzetről számolt be. A felsőbb hatóságok leiratai tárgyalása közben a lelkészi nyugdijintézeti ügyrenddel foglalkozott a gyűlés lioszszasabban Korocz József főjegyző előadása s az abban kifejtett bírálat alapján. A tanügyi bizottság fontos javaslatot terjesztett be a tanyai gyermekek vallásos tanítása tárgyában. A kifejlődött eszmecsere alapján részletes munkálatot terjeszt a közgyűlés a kerület, illetőleg a konvent elé. A Kálvineum részére 2000 korona alapítványi tőkének megfelelő 100 korona állandó segélyt állapított meg. A gyűlés többi részét helyi érdekű ügyek tárgyalása képezte. — A kolozsi ref. egyházmegye október 24-én tartotta őszi közgyűlését. A gyűlést Bánffy-emlékünnep előzte meg, a melyen Herepei Gergely esperes imádságot, Barabás Samu kolozsvári lelkész pedig emlékbeszédet mondott Bánffy Dezső báróról. Az ünnepély után a gyűlés a szokásos jelentéseket és a költségvetést tárgyalta le. Kettős jubileum. A torzsai németajkú ref. gyülekezet hármas ünnepet ült október 31-én. Ünnepelte először is a reformáczió emlékünnepét, másodszor temploma száz éves és lelkipásztora Kármán Pál torzsai lelkészkedésének 50 éves jubileumát. E háromszoros ünnepnapra a gyülekezet díszesen renováltatta 100 esztendős templomát ; lelkipásztorát pedig a tiszteletnek és szeretetnek igaz érzéseivel övezte körül. A jubiláris ünnepélyen képviseltette magát a vármegye és az egyházmegye, a melynek lelkészei közül, Szabó Péter esperessel élükön, számosan megjelentek, s mint vendég részt vett benne Petri Elek egyházkerületi főjegyző is. A jubiláris istentiszteletet Szabó Péter esperes nyitotta meg magyar imádsággal. A többi részében német nyelven folyt istentiszteleten prédikált K/epp Péter segédlelkész, utóimát mondott Keck Zsigmond, keresztelt Schneider Pál, esketett Glöckner Károly, úrvacsorai agendát mondott Tóth József, az áldást pedig, erőteteljes hangon, maga a jubiláns lelkipásztor mondotta. Istentisztelet után a tisztelgő küldöttségek járultak a jubiláló lelkipásztor elé; délben pedig közebéd volt, a melyen sok szép felköszöntő hangzott el a lelkészre ós a gyülekezetre. Evang. missziói gyűlés. A Magyarhoni Ág. Hitv. Ev. Missziói Egyesület f. hó 11. és 12. napjain tartja közgyűlését Pinkafő vasmegyei egyházközségben. Ez alkalommal missziói ünnepélyt, missziói istentiszteletet és missziói gyermekistentiszteletet is tartanak. Az ünnepélyen Bemmann lipcsei missziói felügyelő is beszédet tart. Résztvesz a gyűlésen a hazai ev. egyház első hittérítőjelöltje, Róth Henrik is. Evang. egyetemes gyűlés. Az evang. egyház egyetemes gyűlése folyó hó 8-ik és következő napjain ülésezik Budapesten a Deák-téri, illetőleg Sütő-utczai (4 sz.) evang. dísztermében. Reformácziói ünnepély. A budai ref. parokhiális tanács október 31-én este 6 órakor reformácziói emlékünnepélyt rendezett a Szilágyi Dezső-téri templomban. A gyülekezeti ének után Budai Gergely segédlelkész imádkozott Az Erkel-dalkör Gáty István vezetésével Rossini „Áldások Istene . . kezdetű darabját adta elő. Hamar István theologiai tanár „A reformáczió áldása a múltban" czímen tartott előadást, Azután az énekkar a magyar gályarabok énekét énekelte. Haypál Benő lelkész „A reformáczió jövőjé"-ről beszélt. A gyülekezet éneke zárta be az ünnepélyt. Templomavatások. A tényői (Győr m.) ev. leányegyház nagy áldozatokkal épített új templomát október hó 22-én avatta fel ünnepélyesen. A felavatást Horváth Sámuel esperes végezte. — A lovasi ref. egyház október 29-én avatta fel új templomát. A felavató imádságot Segesdy Miklós esperes, az alkalmi egyházi beszédet Szűcs József alsó-őrsi lelkész, az úrvacsorai beszédet Csomasz Gyula, a keresztelési beszédet Szász Kálmán mondotta. Pótlásul. Lapunk mult heti számában közöltük a felszentelt új lelkészek stb. névsorát. Mint utólag értesülünk, a felszenteltek között volt ifj. Kovács Ferencz tolnanémedi-i lelkész is, a kinek nevét nem említettük. A gyúrói ref. gyülekezet ünnepe. A számban kicsiny, de buzgóságban nagy gyúrói ref. gyülekezet sugár tornyot építtetett templomához s arra okt. 31-én, a reformáczió emléknapján tette fel nagy ünnnepélyességgel a csillagot. V. Balogh Lajos lelkész ez alkalommal nagy elismeréssel szólott a gyülekezet ősi buzgóságáról, ékes belső rendjéről és áldozatkészségéről. S hogy ezt az elismerést meg is érdemli a gyülekezet, bizonyítja az is, hogy bár csak az idén, egy hónap alatt fizette be a toronyépítésnek 4000 kor. költségét már is megkezdte az ünnepélyen a gyűjtést egy harmadik harang beszerzésére. Legyen Istennek áldása a lelkes gyülekezeten! ISKOLA. Reformácziói emlékünnepélyek. A budapesti ref. egyházban a gyermekek és az ifjúság számára október 31-én délelőtt voltak alkalmi istentiszteletek. A Kálvintéri templomban d. e. 9 órakor a gyermekeknek Izsák Ferencz vallástanár, 11 órakor a serdültebb ifjúságnak Varga Antal vallástanár beszélt. A Szilágyi Dezső:téri templomban d. e. 10 órakor Veress Jenő vallástanár, theol. magán tímár mondott alkalmi beszédet. Azután úrvacsoraosztás volt. Az úrvacsorai beszédet Kováts Lajos dr. vallástanár, vallástanítási felügyelő mondotta. A rózsautczai imaházban Gaál Lajos segédlelkész, a zuglói templomban Keresztesi Sámuel lelkész, a kőbányai templomban Patai Pál segédlelkész mondott alkalmi beszédet. — Az evang. egyházban a Deák-téri templomban 7-211 órakor Algőver Ándor vallástanár, oki. theol. tanár, a fasori imaházban Bereczky Sándor vallástanár prédikált. A budai, zuglói és kőbányai templomokban, több imaházban és iskolában szintén alkalmi predikácziókat mondottak. — A budapesti reform, theol. akadémia ifjúsági önképzőköre d. u. 5 órakor a Kálvin-téri templomban