Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-31 / 53. szám
különbségre utalnak. Felfogható a keresztyénség az embernek Istentől való függése formájában (credenda), vagy pedig az embernek Istennel és a világgal szemben való szabad tevékenysége (agenda) formájában. Amaz adja a dogmatika (hitigazságok) tárgyát, emez az ethikáét (erkölcsi életigazságok rendszere). E felfogás ellenzőinek (példának okáért Nitzsch, Sartorius, Káhler és mások) az a nézetük, hogy mindkét forma csak egyazon viszonynak két coexistens oldala s egy nagy egészben tárgyalják a dogmatikát ós az ethikát. A gyakorlati theológia az egyház tevékenységei számára ad elméleteket. Egészséges keresztyénség (s ez szól a szeparatizmus s a szektaprotestantizmus ellen) csakis a keresztyének közösségi életében, vagyis az egyházban lehetséges. Az egyház az isteni kijelentés folytonos hatásának a csatornája s maga is mint egész működik.; — így tehát különös tevékenységeknek az alanya. E tevékenységek normáinak megszabása a gyakorlati theológia feladata. A „gyakorlati" elnevezés ugyan eléggé szerencsétlen, mivel, félreértve, a keresztyén ember cselekvési módjára is alkalmazható és igy az etliikával is összezavarható. De mivel a theológia tudományos rendszerében már egyszer polgárjogot nyert, csak arra kell folyton ügyelnünk, hogy itt kizárólag az egyháznak, mint egésznek, funkczióiról, vagyis oly tevékenységekről van szó, a melyek gyakorlása csak rendezett egyházi szolgálat által lehetséges. A gyakorlati theológia, bár a bibliai tudomány s az egyháztörténet alapján épül fel s a rendszeres theológia irányelveitől függ, mégis önálló tagja a theológia rendszerének s ennyiben természetszerű befejezése a theol. tanulmányoknak ; sőt Schleiermacher szerint a theológiának egyenesen koronája. Az egyház tevékenységeit pozitive adottaknak kell ugyan tekintenie, de az eme tevékenységek gyakorlásához szükséges szabályok megállapításában önállóan jár el. így jut a liturgika és homiletika, a katekhetika, a kura pasztorális (lelki gondozástan, poimenika), a missziótan, az egyházalkotmány és egyházkormányzat elméleteihez. Miután a gyakorlati theológia áll az egyházzal a legközelebbi viszonyban, felekezeti feltételezettségének kell lennie. Azonban művelőinek folyton szemük előtt kell tartamok azt, hogy tudományuk az egy egyetemes egyház gyakorlati theológiája s nem valamely részegyház („Sonderkirche") teklinikája, a melynek kortörténeti korlátozottsága agyonnyomná. 8. A theológia helye a tudományok rendszerében. Minden tudomány összefüggő megismerés útján a tudás egészére, a megismerés egységére törekszik, mely egységes egésznek valamennyi külön tudomány csak egyes tagja. Tárgyilag véve, az egyes tudományok a természet és a szellem tudományaira oszthatók. A theológia a szellemi tudományokhoz tartozik, mert tárgya, a keresztyénség, mint szubjektív lelkiállapot, maga is szellemi életünknek egy része. A theológia nem igyekezett elkülönülni a tudomány egységétől, minthogy, mióta csak egyetemek vannak, meg is van a maga biztos helye, mint egyetemi tudománynak(Hogy a r. kath. theológiát a román országokban az egyetemekről kizárják s papi szemináriumokra szorítják, az az ottani viszonyokkal függ össze, a melyek itt bennünket egyáltalán nem érdekelnek.) (A theológia tudományos jellegét tagadta De Lagarde, Overbeck s nálunk részben Bőhm Károly. Tudományos jogosultsága és önállósága annak a keresztyénséggel s a történeti egyházzal való pozitív viszonyából s kiváló elméleti és gyakorlati feladataiból következik. Nem vallásos indokokból eredő s nem vallásos czélokat követő úgynevezett történeti vagy kritikai jellegű theológia keresztyén theológiának nem mondható. Saját jól felfogott kulturális érdeke az államnak, hogy gondoskodjék a theol. tudománynak a tudományok egyetemén beliil való önálló műveléséről és fejlesztéséről. V. ö. a prot. theol. fakultás ügyét Magyarországon). Már fentebb kifejtettük, hogy Németországban közös érdek fűzi az egyházat s az államot a theol. fakultások fentartásához. Mindenesetre mérhetetlen kára volna a theológiának abból, hogyha a tudományegyetemek szellemi műhelyéből kiszorulna s a többi szellemi tudományok, sőt a természettudományok részéről is nyert sokféle benyomást és ösztönzést nélkülöznie kellene. Schleiermacher-bői egy borús pillanatában ez a keserű kérdés tört ki: „Hát így fejtsük meg a történelem nagy talányát: keresztyénség a barbársággal, tudomány a hitetlenséggel ölelkezzék?" Nos, ilyen megfejtésre egyáltalán nincsen szükség. A mint a keresztyén vallás az egészséges szellemű ember minden állapotát áthatja s valamennyi élettevékenységének ütőerévé válik, úgy a keresztyén vallásról szóló tudománynak is mindenfelé ki kell nyúlnia a maga karjaival, hogy így minden létet és minden történést Isten országához való viszonyában fogjon fel. „TiávTot Dfj.wv", ha „ujjleÍc Xptaxoö" I. Kor. 3.2 1 . így mindazok a tudományok, melyeknek segítségére a theológia rászorul, annak segédtudományaivá lesznek. Ilyenek a bölcselet, a filológia, az irodalomtörténet és irodalom-elmélet (Literaturwissenschaft), a történelem, a földrajz, szónoklattan ós költészettan, az államtudomány, nemzetgazdaságtan, szocziológia stb., a minthogy viszont a theológia is tehet amazoknak, mint segédtudományuk, szolgálatot. (Pozitiv viszonyban van a theológia a józan természettudománnyal [du Bois ReymondJ, nyelv- és történettudománnyal [Ranke], jog- és államtudománnyal [Ahrens] s a theisztikus filozófiával [.Eucken]. Ellenben apologétikai és polemikai állást kell elfoglalnia a naturalizmus, materializmus, deizmus és pantheizmussal (újabban monizmussal) szemben. A többi tudományokkal való élő szabad viszonyából a theológiának nemzeti jellege is következik.) Ha p. o. a filozófia és a természettudományok a „világinak, mint egésznek az eszméjét használják, úgy az isteneszméből kivezetett következtetéssel
