Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

árvaházak azok, a melyekre — a népiskolákon kíviil — egyházunk elsősorban fordított figyelmet. A ma már 52 éves „Protestáns Országos Árvaház" mellett Rozsnyón, Torzsán, Győrben van prot. jellegű árvaház, Budapesten a német ref. egyháznak, a Lorántffy Zsuzsanna-egyletnek, a Filadelfia Diakonissza egyletnek, a Nagypénteki Ref. Társaságnak, Miskolczon a Filléregyletnek, Kolozsvárt az egyházkerületnek van ref, jellegű kisebb-nagyobb árva-, illetőleg szeretetháza. Ezekben együttvéve mintegy 5—600 árva nyer ellátást és nevelést. Most gyűjti az Orsz. Ref. Léikészegyesület is a „Kálvineum" lelkészárvaház alaptőkéjét. Míg az elzüllésnek kitett gyermekek védelmével a „Gyermekvédő Liga" foglalkozik nagy erővel s az évenként tartott gyermeknapon tetemes anyagi segítséget nyújt az egész társadalom, addig a bűnözött vagy a bűnözés veszélyének kitett gyermekek az egyházi élet köréből kialakult Patronage-egyesiiletekben találnak pártfogásra. Ezek közül a „Protestáns Patronage Egylet" két évi fennállása óta Dunaalmáson „Szeretetház"-at, létesített 50 fiú részére, 30 leány részére pedig Dessewffy Emma hitrokonunk nagyszerű agitácziójára Ecseren létesült szeretetház. A „gyermekbiróságok" néhány éves létesítése óta ez a kérdés is a maga egészében felszínre került s ma már államilag támogatott intézmény lett a patronázs, melynek üdvös hatásai máris látszanak. Nehezebben megoldható, az egyházat közelről érdeklő, de már a családi élet bensőségét érintő kérdések : az egy vagy két gyermekrendszer. Az előbbi különösen a vagyonosabb dunántuli ref. népet sorvasztja, az utóbbi pedig az ág. hitv. ev. szászokat. Ide tartozik a nagyvárosok finomultabb és gazdagabb társadalmi osztályának, úgyszintén a szegényebb sorsúaknak vétkes gyermektelensége. Ezek ellen a kinövések ellen a küzdelem az evangéliumi szellem erőrejutása nélkül alig lehetséges. Bár az ú. n. angyalcsinálás és a gyermekkereskedés, a gyermekeknek koldulásra és életbiztosítási czélból való eladása s elpusztítása, igen kis mértékben ütötte fel fejét honunkban — épen a gyermekmenhelyek és a Gyermekvédő liga hathatós működése folytán, annál nagyobb a veszedelem a gyermekele vallásos életének általános elhanyagolása. A gyermekistentiszteletek, vasárnapi iskolák, nehezen honosodnak meg nálunk s bár néhány év óta megalakult a „Vasárnapi iskolai Szövetség" is, még a fővárosban sincs 20-nál több ilyen iskolánk s az egész országban csak 372 van, melyekben 784 tanító 8718 gyermekkel foglalkozik evangéliumi szellemben. De nálunk a gyermekek kötelező és rendszeres hitoktatásban részesülnek, az egyetemet kivéve, minden iskolában heti két órán. így pl. maga a budapesti ref. egyház az elmúlt tanévben is 51 tenerőt állított be a vallástanításra, kik 6795 elemi és középiskolai növendéket tanítottak s az egyház 58,000 koronát fordított erre a czélra. A vallásos nevelés nálunk azoknál, a kik középiskolákat nem végeztek vagy továbbképző iskolákat nem járnak, a konfirmáczióval végét érvén, a társadalmi kérdések súlypontja ide vezethető vissza, mert a vallásos érzések mélyítése s az evangélium tanulmányozása még mindig szűk keretekre szorítkozik. Míg konfirmandus-egyletek alig vannak szervezve hazánkban, leányegyesület pedig csak kettő van (Óbudán és Pápán), addig inkább az ifjúsági egyletek azok, a melyek ma már 43-ra szaporodva, előbb a budapesti „Ref. ifjúsági egylet" s legújabban a párisi alapon létesült „Ker. ifjúsági egyesületek magyar nemzeti szövetségé"-nek lelkes agitácziója folytán az ifjú léleknek Krisztushoz s az evangéliumhoz való vezetésén fáradoznak. Iparosifjaknak négy vallásos egyesülete van hazánkban, ezek között legrégibb az 52 éves „Iparosképző Protestáns Egylet" Budapesten. A középiskolákba és továbbképző intézetekbe nem járó ifjúság lelki világának és vallásos kedélyének elhanyagolása sok nehézségnek lett kútforrásává s lehet mondanunk, hogy míg a társadalmi bajok főoka épen a nemzeti küzdelmeinkkel összefüggő anyagi és gazdasági elmaradottságunkra vezethető vissza, mégis egyházi szempontból a társadalmi bajok másik alapoka épen az ifjúság lelki életéről való megfeledkezés. Ez szülte az összes társadalmi ferdeségeket, kinövéseket és ellentéteket. A magyar nép szellemével, hagyományaival számolva (harezoló és földművelő nép voltunk), megérthetjük azt is, hogy az ipari és kereskedelmi pálya nem vonzza ker. ifjainkat s ha az utóbbi pályára újabban már mind számosabban jelentkeznek is, az ipari pályát mindinkább elhagyják, a mi ismét más kérdésekkel: így a gyáripar fejlődésével függ össze. így állott elő az a helyzet, hogy csak Budapesten 5000-nyi tanoncz (inas) hiányzik. A főbaj azonban ott van, hogy e tanonezokra nézve is megszűnvén a patriarchális kör, erkölcsi nevelésük — főleg nagyvárosokban -- sok kívánni valót hagy hátra. Ezért újabban az egyház erre is kiterjesztette figyelmét s több helyen (Losoncz, Rimaszombat, Marosvásárhely) foglalkozik a tanonezok vallásos nevelésével, a budapesti ref. egyház pedig nagyobbszabású Tanonczotthont állított fel 50 fiúra. Az egyetemi ifjúság lelki élete együtt járt a nemzet életével. Csak a legújabb időkben kezd az egyetemi ifjúság a sporton és a tanulmányain kivűl álló szocziális ismeretek művelésével és lelkiéletének mélyítésével is foglalkozni. Az egy évtized előtt alakult „Bethlen Gábor Kör" egyesíti magában a két protestáns egyház egyetemi ifjúságát azon czélból, hogy hetenként tartott vallásos és irodalmi estélyein a bensőbb lelki dolgokkal is foglalkozzék. Ezen sokra hivatott és máris munkás múltra visszatekintő egylet mellett Mott Jánosnak a ker. evang. diákszövetség titkárának s aposolának két év előtti ittléte mély nyomokat hagyott maga után. Hazánkban is megalakult a ker. ev. diákszövetség. Ennek ma már a budapesti egyetemen kivül hat vidéki akadémián