Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-10 / 50. szám
vényvallással, a zsoltárosok s különösen a próféták nemes bensőséges, hatalmas vallásával szemben többékevésbbé alacsonyabb fejlődési fokot jelentenek, de mégis viszonylagos beccsel bíró szellemi alkotások. És mindezeket magába foglalta az egyetemes vallástörténeti advent utolsó idejében a római világbirodalom. Nagy Sándor a görög nyelvet és műveltséget messze keleten is elterjesztette. A római birodalom átvette Hellász örökségét és az egyetemes világművelődés hordozója lett. Augusztusz idejében a művelődési élet hatalmas lendületet vett. Erős társadalmi rend, nagyszabású világközlekedés, hatalmasan fejlődő világkereskedelem, a művészet, irodalom és tudomány új virágkora jellemezték azt a világot, a melyikben megjelent a keresztyénség. A gyarmatokban Augusztuszt a világ megmentője és üdvözítője gyanánt magasztalták. A világbirodalom területén élő vallások befogadást találtak a világ fővárosában. Különösen a késői görög-plátói, a babilóniai, az egyiptomi, a perzsa ós a világmissziót . végző zsidó vallás. Aztán vallási keveredések és vegyes alakulatok jöttek létre. A titkos egyesületekben leomlottak a faji, nemzeti és felekezeti választófalak. A vallásos élet mind egyénibb és egyetemesebb lett. A sok jó mellett levő tenger személyes és társadalmi bajban még lázasabban várta a kor a jobb kort. Ebbe az így előkészített, új időt, szabaditót váró világba jött Jézus és a keresztyénség. Ez volt az idő teljessége. S hogy a bajok ellen orvosszert hozott, hogy azt a nagyarányú régi világot legyőzte, hogy új korszakot teremtett és a legtökéletesebb vallást és életet adta az emberiségnek : ez Jézus és a keresztyénség világtörténelmi és örök jelentősége. Ezért boruljunk le Előtte s ezért emelkedjünk fel Hozzá ebben az Adventben 1 V. J. A „privilégium foria -ról szóló pápai Motu proprio. II. Lássuk már most, hogy mennyiben sérti a legújabb Motu proprio államhatalmunk szuverenitását? Az exemptio vagy privilégium fori kivonhatná a római és görög katholikus egyházhoz tartozó papokat az állami igazságszolgáltatás hatalma alól. Csak az egyházi felsőbbség beleegyezése esetén lehelne ellenük mind polgári, mind bűnügyi pörökben eljárni. A mennyiben felsőbbségük megtagadná az engedélyt, nem lehetne semmiféle megtorló lépést tenni ellenük és semmiféle igényt nem lehetne velük szemben pör útján érvényesíteni, — bármily igazságos lenne is. Ez a kiváltság olyan állapotot teremtene a papság számára, mintha valamely idegen államhatalom polgárai lennének. Sőt még ennél is többet jelentene, mert az idegen állampolgárokkal szemben is megilletik bizonyos jogok a többi államok igazságszolgáltatását. Az idegen honosokra inkább csak jogképességeik (jogi státusuk) megítélése szempontjából vonatkoznak hazájuk törvényei. De már bűnügyekben nem. így a magyar büntetőtörvény (az 1878.: V. t.-cz.) több rendelkezése is határozottan bevonja az idegen honosokat is az állami igazságszolgáltatás körébe. Az 5. § szerint a magyar állam egész területén „akár magyar honosok, akár külföldiek által elkövetett büntettek és vétségek a jelen törvény határozatai szerint büntettetnek". A 6. § kimondja, hogy „a monarchia másik államának honosaira és a külföldiekre megállapított rendelkezések alkalmazandók" : azokat is csak egyes kivételes esetekben vonja ki a magyar igazságszolgáltatás alól. A 7. § pedig a külföldit több esetben akkor is a magyar igazságszolgáltatás kezébe adja, ha bűntettét, illetve vétségét külföldön követte is el és ezért saját államában már meg is büntették. A büntetőtörvény csupán a fegyveres erőhöz tartozókra és a nemzetközi jog szabályai szerint „területkívüliséget" élvezőkre nézve állapít meg kivételt. A fegyveres erőhöz tartozók (csendőrök, a közös hadsereghez és a honvédséghez tartozók) fölött a katonai bíróság ítél. A „területkívüliséget" élvezők ügyében saját bíróságuk dönt. így a területkívüliséget élvező magyar honosokra nézve a konzuli bíráskodásról szóló 1891. : XXXI. t.-cz. intézkedik. Ily „területkíviiliség"-félét kíván a pápa a papjai számára. A mit a Motu proprio kíván, sokkal több, mint az országgyűlési képviselők mentelmi joga, kik ellen, — mint tudjuk — csak a képviselőház előzetes engedélye alapján indítható eljárás; mert tettenérés esetén azok is lezárhatók. (L. : a képviselőház 1867 november 18-iki elvi kijelentését.) A Motu proprio ezt sem engedi meg. A „területkívüliséget" indokolttá teszi az a körülmény, hogy az azt élvező külföldi követek, konzulok stb. háborítatlanul képviselhessék, szolgálhassák államuk akaratát és érdekeit. A képviselőt is védeni kell az államhatalom közegeinek, képviselőinek esetleg törvénytelen s őt törvényhozói hivatásában befolyásolni, esetleg megfélemlíteni kívánó eljárásától. De mire alapítja a pápa a papjai számára kívánt privilégiumot ? Úgy tekinti őket, mint törvényhozókat, avagy mint egy idegen államnak területkívüliségre számottartó követeit? Valóban az utóbbit kell képzelnünk és újból meg újból igazat kell adnunk Hcirnacknak, a kiváló történésznek, hogy a római egyház nem más, mint az V. században összeomló római világbirodalom folytatása: evangéliumi mázzal bevont régi római birodalom. Országgyűléseinken is föl-fölhangzik a néppárt egy-egy tagja részéről az a kívánság, hogy ismerjük el a pápa világi szuverénítását és nemzetközi vonatkozásokban adjuk meg néki is a külföldi uralkodókat megillető jogokat. íme, a legutóbbi Motu proprio is azt mutatja, hogy a pápa is szuverénnek tartja magát és papjaival, mint alattvalóival, az Angyalvárra zsugorodó államának polgáraival kíván rendelkezni.
