Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

eszébe vehetné. Hanem érezzük azt, hogy Ő a mellett, hogy folyton eljövendő, már itt is van közöttünk, velünk, bennünk. Avagy nem halljuk-e most is, ma is, mi nálunk is az Ő cselekedeteinek csodás hírét, melyek az 0 visszajövetelét készítik majd elő? Oh, jaj nekünk, ha börtönben ülünk az alatt, míg szerte jár közöttünk! Jaj nekünk, ha csüggedünk és mást várunk, mint eljövendőt s nem Őt, az Istennek ama bárányát és szentjét, mert akkor ... örök lesz a csüggedés és örök lesz a börtön! Gedeon. A „privilégium fori"-ról szóló pápai Motu proprio. I. Alig van hónap, hogy a pápa valaminő új Motu proprio-val ne lepje meg a világot. Még el se csöndesedtek az előző Motu propriók ellen elhangzó bírálatok, máris egy újabb pápai rendelet látott napvilágot a Vatikán hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben. Míg az előzők inkább a papság belső ügyeit érintik, ez már állami életünk gépezetéhez nyúl. Jogtalan kezekkel megragadja annak egyik legfontosabb kerekét: az igazságszolgáltatást és megállásra akarja kényszeríteni mindannyiszor, valahányszor papi személy szerepel birói szék elé hívott gyanánt. Az igazságszolgáltatás oly elengedhetetlen kelléke minden államhatalom szuverenitásának, hogy annak legkisebb megcsorbítása csonkává teszi azt. Minden állam féltékenyen őrködik a szuverénítása teljességéhez tartozó eme jogának épségben tartása fölött. Nem egy nemzetközi konfliktus, sőt háború is keletkezett már ennek megsértése miatt. Most íme a pápa legújabb Motu propriójával nem egy adott esetre vonatkozólag, nem is egyetlenegy államhatalommal, hanem valamennyivel szemben, a hol csak római és görög kath. papok vannak, elköveti ezt a merész támadást. Kísérletét aligha fogják szó nélkül hagyni az egyes államok. Bizonyára nálunk sem maradnak el a pápát visszavonulásra késztető lépések. Már is hallatszanak erre vonatkozólag igen erőteljes hangok, még pedig olyan részről is, a hol a római egyház megerősítését czélzó kísérletek mindenkor a legmelegebb pártfogásra találtak. Egy ilyen irányú napilap fordítása nyomán egész terjedelmében ideiktatjuk a legutóbbi Motu propriot: „Minden elővigyázatosság ellenére alig lehet a törvényhozásban eleve kikerülni minden kétértelműséget, a mely később ügyes magyarázat következtében keletkezhetik. Gyakran megesik azonban, hogy annyira szétágazik a törvényismerők véleménye, a kik a törvények fontosságának magyarázatára hivatottak, hogy a törvény igazi értelmét csupán utólagos autentikus magyarázattal lehet megállapítani. Ez az eset állott be, a mikor a Constitutio Apostolicae Sedis határozata szerint a latae sententiae értelmében beálló egyházi büntetéseket (tudniillik ama büntetéseket, a melyek a büntetés alá eső tettek következtében Önmaguktól, minden egyéb eljárástól függetlenül beállanak) bizonyos mértékben megszorították. Ama Constitutio magyarázói körében ugyanis nagyobb vita keletkezett a VII. caputot illetőleg, a mely arról szól, vájjon a „cogentes" kifejezése alatt csupán a törvényhozók és a hivatalos személyiségek avagy a magánfelek is értendők, a kik pörös eljárásukkal a világi birót arra kényszerítik, hogy papi személyt ítélőszéke elé vonjon. A Sanctum Officium kongregácziója ismételten megmagyarázta ennek a caputnak az értelmét és fontosságát. Manapság azonban, szomorú hitviszonyaink közepette, a mikor alig vannak tekintettel ;iz egyházi immunitásra, annyira, hogy nemcsak papokat, de püspököket, sőt mégbíborosokat is a világi bíróság elé idéznek, megköveteli tőlünk az ügy, hogy mindazokat, a kiket ettől a szentségtörő eljárástól nem képes visszatartani a bűn súlya, a büntetés szigorúságával korlátok közé szorítsuk. Azért is elhatároztuk és elrendeljük a következő motu proprio értelmében, hogy mindazok a magánszemélyiségek, akár világiak, akár egyháziak, akár férfiak, akár nők, a kik az egyházi hatóság engedelme nélkül egyházi személyt akár magán-, akár büntetőjogi kérdésben világi biróság elé idéznek és így nyilvános szereplésre kényszerítenek, a latae sententiae értelmében egyházi átok alá essenek, a mely speczialiter a pápának van föntartva." Mint a fordítást közlő lap is megjegyzi, ez a Motu proprio voltaképen IX. Pius egyik rendelkezésének a fölújítása, mely egyházi átokkal sújtja azokat, a kik papi személyeket világi biróság elé kényszerítenek („cogunt"). Az utóbbi szóba kapaszkodik bele a legújabb pápai rendelet; annak állítólag szűkebb korlátok közé szorított értelmezését használja föl ürügyül az életbe soha át nem ment régebbi rendelkezés érvényre juttatásához. Nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy mennyire nem tudott erről a rendelkezésről senkisem; hány esetben kényszeritették akár a magán-, akár a büntetőjogkörébe vágó esetekben római és görög katholikus papokat világi biróság elé. Rómának még sem jutott eszébe akár az ezeket elrendelő hivatalos személyeket, akár az ilyen értelmű törvények alkotóit egyházi átok alá vetni. Hiszen ha megtette volna ezt, úgy — hogy mást ne említsünk — a büntetőtörvényünket törvénybe iktató országgyűlés tagjait és az azt szentesítő királyt is egyházi átok alá kellett volna vetnie, a mennyiben annak rendelkezései ép úgy törvény elé állítják az ellenük vétő papokat, mint bárki mást. Másfelől, ha IX. Pius rendelkezése valóban- életbe lépett volna, alig lenne ma biró vagy ügyész, a ki egyházi átok alatt ne állana, hisz csak elvétve akad köztük olyan, a ki r. kath. papot törvény elé nem idézett volna valaha. Merő szemfényvesztés tehát azt állítani, hogy azért vált szükségessé a hiteles magyarázatot tartalmazó Motu proprio kiadása, mert nagyobb vita keletkezett a fölött, hogy a „cogentes", a „kényszerítők" megjelölés alatt magánfelek is érten-