Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

3 órakor. Minden felolvasáshoz, hogy a tudományok mellett a művészetek is szóhoz jussanak, hogy az érte­lem mellett a kedély szükségletei is kielégíttessenek, szavalati s ének- vagy zene-előadások fognak csatlakozni. Belépti díj nincs. Önkéntes adakozások szívesen vétet­nek. A befolyt összegből a főiskola rég elhunyt, érdemes tanárainak emlékét fogják megörökíteni, részben pedig a szegényebb sorsú növendékek kirándulási alapját fog­ják növelni. Az erdélyi szászok végre egy kissé közeledni kez­denek a magyarországi protestánsokhoz. E közeledés egyik jele az ev. szász konzisztorium azon határozata, hogy ezentúl minden leendő lelkész köteles egy évet magyarországi ev. theol. akadémián eltölteni. E határo­zat, folytán már a mult iskolai évben is több erdélyi szász hallgató kereste fel az ev. akadémiákat. A debreczeni egyetem ügyei. Most már teljesen befejezett dolog a debreczeni egyetem ügye. A minisz­teri leirat, illetve szerződés lényeges pontjai a követke­zők: A tiszántúli ref. egyházkerület átadja a kollégiumot a theológiai fakultás számára és gondoskodik a helyisé­gek felszereléséről. A theológia kiegészítő szerves fakul­tása az egyetemnek s azon legalább hét tanszék szervez­tetik. E hét tanszék fentartására az egyházker. évenként 70 ezer koronát ad. A miniszteri leirat szerint még két tanszék szervezése van tervbe véve. A szerződés kör­vonalozza egyúttal a theológiai lanárok kinevezését is s egyik legfontosabb pontja az, mely biztosítja a létesí­tendő egyetemen a protestáns szellem fenmaradását oly módon, hogy az egyházkerület abból a 125 ezer koroná­ból, melyet felajánlott, a theológia czéljaira szolgáló 70 ezer korona levonása ntán fenmaradó 55 ezer koronát egy olyan internátus létesítésére köteles fen tartani, mely a budapesti Eötvös-kollégium mintájára a tanárképzés szolgálatában áll. Ezt az internátust az egyházkerület köteles fentartani és az az ő fenhatósága alatt fog állani. Érdekes pontja még ennek a szerződésnek, hogy az egyetem évmegnyitó és évzáró ünnepélye a debreczeni ref. nagytemplomban tartandó istentisztelettel lesz össze­kötve, melyen az egyetem rektora és tanári kara hivata­losan megjelennek. A szerződést a főiskola igazgatótaná­csa már letárgyalta és azt teljes egészében magáévá tette. Ennek értelmében azt javasolja a folyó hó 20-án tar­tandó egyházkerületi közgyűlésnek, hogy járuljon hozzá a leiratban foglalt feltételekhez és hatalmazza fel a kerületi elnökséget, hogy a megkötendő szerződést a kerület nevében aláírhassa. Javasolja azonban annak kívánását, hogy a megkötendő szerződésben határozatban kifejeztessék, hogy az egyetem theológiai karának ösz­zes tanárai fizetés és nyugdíj tekintetében az egyetem többi tanáraival mindig teljesen azonos elbánásban fog­nak részesíttetni, hogy a kerület a theológiai tanárok fizetéséhez, a megállapodásban kitett évi 70,000 koronán és egy-egy esetleges új tanszékre, az ott megállapított mértékben tett alapítványon kivül semmivel többel nem köteles járulni; — hogy a jelenleg működő összes aka­démiai tanárok közül azok, a kik a szolgálatképesség teljes mértékét megütik, az egyetemi megfelelő tanszé­kekre kineveztetnek; s hogy a theológiai, jogi és bölcsé­szeti fakultások, az egyetemi törvény megalkottatása után, még az új egyetemi épület elkészülte előtt, lehető legrövidebb idő alatt megnyittassanak. EGYESÜLET. A Luther-Társaság közgyűlése. A Luther-Társa­ság folyó hó 10-én tartotta a Deák-téri egyházi épület dísztermében rendkívüli közgyűlését. Az elnöki tisztet Scholtz Gusztáv töltötte be. Néhány napirend előtti fel­szólalás után az elnök jelentette, hogy az egyetemes közgyűlés a Luther-Társaság több ízben módosítás vé­gett beküldött alapszabályait jóváhagyta. A jelentés után a Luther-Társaság alapszabályainak értelmében megalakult és végleges tisztújításra került a sor. Meg­választották ezenkívül az irodalmi szakbizottság, a gazda­sági bizottság ós az agitáczionális bizottság tagjait, vala­mint három szakbizottságot. Végül a társaság néhány kiadványáról döntöttek. A seliiieczbányai liczeiuni bibliaegyesület október 31-én jubileumot ült. Alapítására 1861-ben a nagy Brez­nyik János adta meg az impulzust, a ki holta napjáig támogatója s bőkezű pártfogója volt az egyesületnek. Az egyesület „gyámegylet", Gusztáv Adolf-féle, illetőleg „bibliaegyesület" neveket is viselt. Czélja mindig az volt, hogy az ifjúság filléreiből szegény egyházakat támogas­son s hogy kevés pénzért sokat adhasson, az „élet kenyerét", a bibliát osztogatta előszeretettel. 50 éves fennállása alatt segélyezésre 12,705 koronát fordított. Volt olyan év, a mikor a gyűjtés 500 koronát is meg­haladott. Az egyletnek 5447 tagja volt fennállása óta. Ezek között hírnevet szerzett magának Mikszáth Kálmán, a ki főjegyzői tisztet is viselt az egyesületben. A pénz­gyűjtést az ifjúság összekapcsolta szellemi tőkéjének gyarapításával s az egylet összejöveteleit vallásos tárgyú előadásokkal tették lélekemelőkké. A budapesti egyetem és főiskolák protestáns hallgatóinak Bethlen Gábor-Köre november 10-én este tartotta első belmissziói vallásos összejövetelét. Batta Árpád buzgó imája után Gömöry Lajos tartott tartalmas bibliamagyarázatot. Korolmay István a belmisszió fon­tosságáról értekezett. Molnár János hálaadó-imája zárta be a sikerült estét. Tanáregyesületek harcza. A Katholikus Tanár­egyesület igazgatótanácsa legutóbbi ülésén kimondotta, hogy tagjaira nézve nem tartja többé lehetségesnek, hogy az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek — ennek legutóbbi liberális szellemű állásfoglalása miatt — tagjai maradjanak. Ettől a határozattól azt várta a katholikus tanáregyesület, hogy tömegesen fogják a tanárok ott­hagyni az országos egyesületet. Csalódott, mert a 2700 tagból mindössze csak 130 lépett ki az ismeretes ülés óta, ellenben 70-en léptek be. KÜLÖNFÉLÉK. Torinói távirat. Ma érkezett sürgönyértesítés sze­rint a torinói világkiállítás nagy zsiiri-je a Kristály-Forrás-Ásványvizet a legelső díjjal, a „Grand Prix"-vel tüntette ki. E kitüntetés előrelátható volt azok a feltűnést keltő sikerek után, melyeket e kitűnő magyar ásványvíz tá­vol tengerentúli országokban való térfoglalásával a külföldi versennyel szemben mindenütt elért. A torinói Grand Prix újabb bizonyítéka annak a páratlan népszerűségnek, melynek a ,,Kristály" a nemzetközi ásványvízkereskede­lemben örvend. Szt. Lukácsfürdő Kútvállalat Részvény-Társaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom