Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-05 / 45. szám
IRODALOM. Bernáth Lajos: Huszonnégy esztendő. 2-ik kötet. Ára 3 kor. Szerző, a ki a kis-kun-halasi ref. főgimn. tanára, munkái e második kötetében kisebb prózai műveit és vidéki leveleit közli. A pár évvel ezelőtt megjelent kötetet, a mely a szerző lirai költeményeit ós Argirus királyfi cz. nagyobb elbeszélő költeményét foglalta magában, élvezettel olvastuk át s róla elismerőleg is emlékeztünk meg. A második kötet felől azonban azt kell mondanunk, hogy belső érték tekintetében messze elmarad az elsó mögött. A közölt prózai dolgozatok között kétségtelenül akadnak szép dolgok is, a melyek hangulatukkal, komoly elmélkedésükkel kiválnak; de bizony nagyobb részük csak inkább eszmeforgács, vagy olyan természetű, hogy egy egy vidéki lap tárczarovatában helyet foglalhat, de a gyűjteménybe foglaltatásra nem elég értékes. Kifogásunk van a kötethez írt bevezetés ellen is, főként annak második része ellen. Olyan „nyugati" önteltséget találunk benne, a mit alig tudunk összeegyeztetni a szerzőnek eddig ismert szerénységével. Ezt a büszke bevezetést súlyos, igen súlyos tartalomnak kellett volna követnie a kötetben is, de bizony nem követi, s épen azért még kirívóbb a bevezetés. .Bizony jobban tette volna, ha az általa is említett jó tanácsra hallgatva, elhagyta volna ezt a bevezetést a második kötet elejéről is. A Protestáns Szemle f. évi 8-ik füzete, dr. Szöts Farkas szerkesztésében a következőket tartalmazza: L Czikkek. A reformáczió évszázados ünnepei hazánkban (I.). Payr Sándor. Pázmány Péter levelei. Dr. Thury Etele. Bismarck (II.). Dr. Eöttevényi Nagy Olivér. — II. Külföldi szemle. Külföldi egyházi élet. —p —f. III. Irodalmi szemle. Szabó Aladár: Külmissziói Kalauz. Dr. h. c. Sinay Miklós: A magyar- és erdélyországi reformáczió törtenete 1564-ig. Dr. Thury Etele. Dolgozatok a modern filozófia köréből. Dr. Szelényi Ödön. Bernáth Lajos: Huszonnégy esztendő.—f—y. Dr. Vargha Dámján: Seuse Henrik Amand a magyar kódex-irodalomban. Dr. Szelényi Ödön. Hetesy Viktor: „A Jézus Krisztus vallását követem-e én ?" Somogyi József. Dr. Kristóf György: Petőfi és Madách. Dr. Sz. 0. Az Igehirdető f. évi novemberi száma a következő tartalommal jelent meg: Varga Antal bátkai ref. lelkész: A lelki ital (úrvacsorai). — Görög Ernő tési ev. lelkész: Emlékezet és reménység (vasárnapi). — Csernák Béla furtai ref. lelkész: Családi körben (vasárnapi). — Melkó István vasmegyeri ref. lelkész: Mindennek rendelt ideje van (őszi). — Lukácsy Imre laskói ref. lelkész: Elveszett és megtaláltatott (vasárnapi). — Ifj. Korén Pál törökbecsei ev. lelkész: Jótevés pénz nélkül (vasárnapi). — Jancsó Sándor nagyenyedi ref. lelkész: A kegyesség példaképei (vasárnapi). Keresztyén ónekeskönyv. A dunántúli ág. h. ev. egyházkerület e czím alatt már második kiadásban bocsátotta közre énekeskönyvét. Az énekeskönyv az egyházkerület énekeskönyv bizottsága 20 évi szorgalmának gyümölcse, mely az elavult, ósdi nyelvezetű, nehézkes versek helyett a mult és jelen század legkiválóbb egyházi költőinek szebbnél szebb verseit fűzte koszorúba. Győri Vilmos, Sántha Károly, Szabolcska Mihály, Szász Károly, Torkos László és még sok jeles magyar költő neve nyújtanak biztosítékot az énekeskönyvnek magas irodalmi színvonaláról. Csínos és ízléses az énekeskönyv külső alakja is. A vászon- és félvászonkötésű példányok tábláján kereszt vagy kehely van s árát oly alacsonyan szabta meg a kiadó Hornyánszky Viktor czég, hogy minden nagyobb anyagi áldozat nélkül a legszegényebb hívő is megszerezheti magának. A félvászon kötésű énekeskönyv bolti ára 2'20 K. Az egész vászonkötésű példányoké 2'80, kaphatók példányok finomabb bőrkötéssel is 6, 8, és 12 K árban. A bolti árakból a kiadó czég mindamaz egyházaknak és iskoláknak, a melyek egyszerre legalább 50 példányt rendelnek meg, készpénzfizetés mellett, tekintet nélkül a kötésre 25°/o árengedményt ad. Az énekeskönyvhöz külön dallamoskönyvecske tartozik, a melynek ára 24 fillér. Jobbnak tartottuk volna azonban, ha a dallamos-könyvecske nem külön állana, hanem az énekeskönyv függelékét alkotná; mert a kettőnek együtt hordozása kényelmetlen s a dallamos-könyvecske otthonfelejtése esetén a dallamokat nem ismerő hívő alig használhatja az énekeskönyvet. EGYHÁZ. Lelkészválasztások. A hontvarsányi ref. egyház egyhangú meghívással Czeglédi Pál lévai segédlelkészt választotta lelkipásztorává. — Az alsózsolczai ref. egyházközség október 22-én egyhangú meghívással Román Ernő nagytoronyai lelkészt választotta lelkipásztorává. — A dunavecsei ref. egyház Jávor János hitoktató helyettes lelkészt választotta meg meghívás útján vallástanító lelkészévé. El nem fogadott meghívás. A hajdúböszörményi ref. egyház dr. Baltazár Dezső püspöknek debreczeni lelkipásztorrá való meghívása után az ő helyére Kiss Ferencz püspökladányi lelkészt, az alsószabolcs-hajdúvidéki egyházmegye új esperesét hívta meg. A meghívást megköszönte, de nem fogadta el Kiss Ferencz. Megmaradt abban az egyházban, a melyben eddigi alkotó és fejlesztő munkásságát kifejtette s a mely meleg ragaszkodásával ott marasztotta szeretett és nagyrabecsült lelkipásztorát. Lelkészbeiktatás. A temesvári ev. egyház október 22-én iktatta be hivatalába újonnan választott lelkipásztorát, Bohus Károly volt ferenczhalmi lelkészt. Lelkészi jubileum. A szilágy szolnoki ref. egyházmegye Zilahon október 25-én őszi küzgyűlésével kapcsolatban ünnepelte köztiszteletben álló esperesének, Káli Nagy Elek bogdándi lelkésznek negyedszázados lelkipásztori jubileumát. Az ünnepségben részt vett dr. Kenessey Béla püspök is. Az ünnepeltet a díszközgyűlésen Kovács Albert lelkészi főjegyző és dr. Kaizler György egyházmegyei gondnok köszöntötték. Kovács Zsigmond aljegyző az esperes érdemeinek jegyzőkönyvbe iktatását végezte. A gyűlés után való istentiszteleten Kenessey püspök mondott alkalmi egyházi beszédet. Egyházmegyei gondnok-választás.. A hevesnagykunsági ref. egyházmegye új gondnokává Horthy Szabolcs jásznagykunszolnokmegyei főispánt választotta meg. Egyházmegyei gyűlések. A gyulafehérvári ref. egyházmegye október 12-én tartotta évi rendes közgyűlését s ezzel kapcsolatban a Bánífy Dezső báró egyházkerületi és Zeyk Gábor egyházmegyei főgondnok emlékére rendezett ünnepélyt. A közgyűlést Kemény Árpád báró főgondnok nyitotta meg tartalmas alkalmi beszéddel, a melyben Bánffyról és Zeykről méltóképen emlékezett meg. — Az új lelkészek és kántortanító bekebelezése után alkalmi istentisztelet volt, melyen Valter József zalatnai lelkész Bánffy Dezső báróról, Pataky Gyula borosbocsárdi lelkész pedig Zeyk Gáborról mondott emlékbeszédet. — Az ünnepély után folytatódott közgyűlésen Benedek Károly esperes tette meg részletes évi jelenté-