Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

Utóhang. A nagy napok elmultak. Mindnyájunk lelkében ott élnek még az emlékei. Bizonyára azok lelkében is élni fognak, a kik testvéri szeretetüktől indíttatva, messze földről ellátogattak hozzánk. Eddig vagy alig hallottak rólunk, vagy ha hallottak is, az is nagyobbára rosszindulatú forrásból fakadt értesítés volt. Most íme, színről színre láttak bennünket. Látták hazánkat. Látták annak természeti szépségeit: a gyönyörűséges Vágvölgyet, a Kárpátok felhőkbe nyúló bérczeit, az elragadó szép Csorba-tót, festői szépségű éjszakai világításban. Látták annak csodás színű vízében az eget visszatükrözni, sosem látott szépségű felhőzetével és csillagaival. Útjuk a világ legjobb borát termő hegyek, halmok mellett vittel. Látták a nagy Alföldet végtelen rónáival. Azután látták Erdély barátságosabb hegyeit. Gyönyörködtek kincses Kolozsvár városában, majd látták Budapestet. Napokig itt laktak a Duna mellett. Nap-nap után gyönyörködhettek abban az elragadó panorámában, a mit a Duna nyújt a Vár- és Gellértheggyel, háttérben a budai hegyláncczal. Este a Margitszigetről jövő hajóról eléjük tárult ez a tündéri szép látvány, a mit senkise tud elfeledni s a melynél szebbet alig láthatunk: a mikor a Duna ringatódzó sötét víztömegében a két part lámpásai ezreinek és ezreinek a fénye reszket. Még a skótok is, a kik pedig fővárosukat, Edinburghot tartják a világ legszebb városának, oda módosították mondásukat, hogy két legszebb városa van a világnak: Edinburgh és Budapest. Azután a Duna szép völgyében: a visegrádi romok, Esztergom, Pozsony mellett tértek vissza hazájukba. Látták a szépséget, gazdagságot, erőt a természetben, a lelkekben egyaránt. A tőlünk hallott őszinte szavakból megértették, hogy mily erők tartják lenyűgözve nemzetünk gazdasági és szellemi erőit, miért vagyunk szegények a gazdagságunk mellett is és miért vannak szellemünk szárnyai lekötözve? Látták egyházi és tudományos életünk góczpontjait. Látták, hogy fogyatékos erőink mellett is mily óriás sokat áldoztak apáink és áldozunk még ma is büszkeségeinkért, egyházunk veteményes kertjeiért: iskoláinkért. Látták, hogy ebben a tekintetben náluknál is erősebbek vagyunk. Gyönyörködve járták végig Pápán, Sárospatakon, Debreczenben, Kolozsvárott iskoláinkat, szép könyvtárainkat. Az állami intézetek közül is megtekintették a kolozsvári egyetemet és nem győztek eléggé kifejezést adni elismerésüknek, a mikor annak páratlan szépségű könyvtárát és egyéb gyűjteményeit, épületeit megnézték. Látták, hogy mégsem lehet olyan alacsony szellemi színvonalú ez a nemzet, a melynek ilyen egyetemei vannak — bármit beszéljenek is róla ellenségei! A hol csak szerit-módját ejthették, szóltak az ifjúsághoz, a tanárokhoz, a gyülekezetekhez. Eszméket, gondolatokat, elhatározásokat ébresztettek mindenfelé, de kiváltkép leendő lelkipásztorainkban. Megragadták az alkalmat és ellátogattak a Szövetség budapesti gyűléseit megelőző napon ülésező magyar lelkésztársaikhoz is. Ez a tömeges látogatás és a hozzánk intézett szavak is mély nyomokat hagytak mindannyiunk lelkében. Azután jöttek a konferenczia napjai. Mi beszéltünk a mi küzdelmes multunkról, jelenlegi nehézségeinkről, a helyes út felé tett, talán még tapogatódzó, de mégis haladást jelző lépéseinkről. Ők is vázolták hatalmas arányú egyházi életüket, bel- és külmissziői munkásságukat. Mindkét részről őszinte szóval feltártuk az égető sebeket, fogyatkozásokat. Látták, hogy küzdelmeink, áldozataink nem tettek bennünket érdemessé arra, hogy elszigetelten, testvértelentil álljunk a világ kálvinista millióitól elkülönítve. Testvéri jobbjukat nyújtották tehát felénk őszintén, szívbeli meggyőződéstől indíttatva. Mint ősz vezetőjük, az örökifjú szívű dr. Mathaws mondotta a búcsúzás perczeiben, megható búcsúbeszédében : eddigelé fogyatékosan ismertek bennünket külföldi testvéreink. Ok, a kik száz millió lélek nevében jártak itt, elviszik a világ minden tája felé hírünket, nevünket. Panaszkodunk — mondotta — hogy nincsenek misszionáriusaink a külföldön : ők mindannyian, a kik itt jártak, a mi követeink, klilmisszionáriusaink lesznek szerte a világon, a merre csak az angol nyelv hangzik. Brit ember tette társai nevében ezt a nagy Ígéretet. Jól jegyezzük meg, az sohasem játszik a szavával: szent előtte a kimondott szó 1 Hisszük is, hogy ez a látogatás nagy változást idéz elő külföldi testvéreinknek felőlünk táplált felfogásában. Ez a látogatás ledöntötte végkép azokat a korlátokat, a melyek nyugati hitrokonaink millióitól hosszú időkön át elválasztottak bennünket. Két éve kezdődött ez a korlátdöntögetés, a mikor a Kálvin-jubileumra oly sokan elzarándokoltunk Kálvin városába. Tovább döntögették a korlátokat az azóta nálunk megfordult nagynevű külföldi barátaink. Most az utolsó nagy válaszfalak is ledőltek. Azok helyett a hol gyérebb, hol bővebb vizű csatornácskák helyett, a melyeket eddig egy-egy külföldről visszatérő lelkészünk képviselt — a kiknek a számát szintén gyarapítani fogják az élő, eleven összeköttetés szükségességét és áldásos voltát tisztán látó külföldi testvéreink — most, íme, az elmúlt hetekben hatalmas nagy csatornát ástunk s ezen a XX. század életadó, eleven keresztyénségének árja hömpölyögve zúdul a túlzó német raczionálizmus légkörében bizony-bizony oly sok helyütt sivárrá vált területeinkre. Az elszórtan hozzánk jövők látogatásai után ez volt az első tömeges látogatás. Egyengette ez annak az útját, hogy legközelebb már a világ evangéliumi keresztyéneinek ezreit és ezreit lássuk magunk közt. Hisszük is, hogy vagy az egyik, vagy a másik nagy evangéliumi czélért alakult világszövetség legközelebb hazánkban tartja gyűlését.