Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-03 / 36. szám

d) Látszólag nagy érve a tanári karnak az áthelyezés mellett „az a veszedelem, mely bennünket fenyeget az esetre, ha Dombováron megnyílik az új középiskola" . — Mi ebben semmi veszedelmet nem látunk. Először, az a középiskola még nagyon is a jövő zenéje. Másodszor, ha megnyílik is, furcsa volna, hogy egy szomszédos iskola, mely már 100 év^óta fennáll, rögtön szedi a sátorfáját, mert nagyon megijed. Nem vásár a tanítás, hol az egyik kereskedő rögtön menekül a helyszínről, ha mellette hasonló árúczikkekben dolgozó másik kereskedő üt sátort. Miuden iskolának megvan a maga közönsége. Tessék a tanári karnak ezt a közönséget megtartani; sőt jó hírneve által minél többet meghódítani. Ha persze erre nem igyekszik, akkor bizonyos, hogy el fogják hagyni. Baky professzor úr füzetecskéjében az az adat is szerepel, hogy Dombovár róm. kath. közönsége adja a tanítványok V3 részét, ha tehát ott középiskola létesül, ezt a harmadrészt elveszítjük. A kezünkben levő értesítő adatai szerint nem tudunk nyolcz olyan róm. kath. tanulót összeszedni, a kit Dombovár róm. kath. vidéke szolgáltatna; nyolcz pedig, úgy-e, a 94-nek nem harmadrésze? Ezt bajos volna bebizonyítani. Attól pedig ne féljünk, hogy ha a gimnázium Gyönkön marad, Dombovár is, Tamási is, Dunaföldvár is azonnal középiskolát, vagy legalább is polgári iskolát fog nyitni. Az oly könnyen nem megy, abba az intéző körök is beleszólnak; de meg a józan ész is azt diktálja, hogy egy aránylag kis vármegyében, minő Tolnavármegye, a jelenleg meglevő három középiskola s három polgári iskola mellé ne állítsanak fel még három gimnáziumot, vagy polgári iskolát, mikor az egy állami s két államilag segélyezett iskolát támadna meg, esetleg létében. Ha pedig véletlenül reáliskola, vagy ipariskola létesülne ezen helyeken, az nemcsak nem veszélyeztetné iskolánkat, hanem csak emelné. e) Az elnéptelenedésről s a diák szerzésről is néhány szót. Baky professzor úr azt mondja, hogy az elnéptelenedés állandó jelenség. Hogy a múltban mint volt, nem tudom ; de merem állítani, hogy az elnéptelenedés oka akkor is a vezetőség, közelebbről a tanári kar volt. Bizonysága ennek az, hogy abban az időben, midőn mindenki tudta, hogy a tanári kar mennyire Gyönk ellen van, midőn az áthelyezés kérdése felszínen volt, egy kis prospektusszerű füzetecskének szétküldése, nem ugyan hat vármegyébe, csak négybe, azt eredményezte, hogy a tanulók száma 60-ról 94-re emelkedett és pedig azért, mert tudomást szereztek arról a szomszéd vármegyékben, hogy Gyönkön is van gimnázium. Korántsem a segélyezés hozta őket ide, mint a hogy Baky professzor úr füzetecskéje állítja. Mert elég sajnos, hogy a szomszéd vármegyék papjai, tanítói sem tudják ezt, nem is szólva a világi emberekről. S ezen csodálkozni nem is lehet, ha meggondoljuk, hogy az intézetről soha sehol nem esik szó, kivéve a hivatalos fórumokat s azoknak csak igen kevesek által olvasott jegyzőkönyveit. A mult évi tanuló anyag ellen is kifogást emel Baky professzor úr. Ezt igazán nem értem. Átnéztem Magyarország néhány gimnáziumának értesítőjét; kiszámítottam az l-ső osztályban elbukottak, kimaradtak százalékát, s úgy találtam, hogy seliolsem volt jobb első osztály, mint Gyönkön, mert itt csak 27°/ 0

a kimaradtak s elbukottak száma (másutt sokkal nagyobb, Kis-Kunhalason 45%í Kecskeméten 43% stb.). A segélyező-bizottság igenis tekintettel volt a bizonyítványra is, különben nem kérte volna be a folyamodóktól az iskolai bizonyítványokat ; de természetes, első sorban szegény tanulók segélyezését czélozta. Ennek működését úgy tűntetni fel, mint Baky professzor úr szeretné, csak a tájékozatlan nagy közönség előtt lehet; de a mi igazunk elolvasása után, hiszem, az is máskép gondolkozik. f) Végül még a diáktartó helyek ellen emelt vádra szabadjon röviden válaszolnom. A füzetecske szerint 10—15 olyan család van, a hol a növendékek megfelelő ellátásban és elszállásolásban részesülnek. Én 25 olyan helyet is tudok, a hová a szülők nyugodtan adhatják gyermekeiket. De ha szükség volna többre, még több hely is van, a nélkül, hogy a mesteremberek műhelyében lenne kénytelen a tanuló diák lakni. S ha a növendékek száma nem 100, mint a most következő évben, hanem 120—150 lenne is, még mindig van igen jó s tisztességes hely azok számára is. íme, ezek voltak az érvek a memorandumokban s a Baky professzor úr füzetében. Azt hiszem fejtegetésem után ezeket az érveket senki sem veszi készpénznek. (Folyt, köv.) Gyönk. Szilágyi Béla, ref. magyar lelkész. BELFÖLD. Falusi levél. Tisztelt Szerkesztő Uram ! Lassú és nem igen előrelátó egyházi adminisztrácziónk termi egyre-másra a maga keserű gyümölcseit. Az 1907. évi XXVII. t.-cz. egész új életet, új rendet teremtett iskoláink adminisztrácziójában s anyagi ügyeiben. De mintha prófétai tisztünk nem volna, úgy nem tekintettünk be előre e törvény szellemébe és nem vontuk le előre a konzekvencziát és nem számoltunk a teendőkkel. Abból a konkrét esetből indulok ki, hogy a vármegyei közigazgatási bizottság a mi ref. iskolánk tandíj-természetű dologi kiadásának fedezetét czélzó kérését elutasította. Hozzátette, hogy felebbezni lehet a miniszterhez. É11, kedves szerkesztő uram, belenyugodtam volna, ha a felebbezés lehetőségét kilátásba nem helyezik. Úgy látszik, a teljes igazság megállapítását a miniszter magának tartja fenn és nagy bizalommal felebbeztünk. Bizodalmunk emberekbe vetettnek bizonyult 1 A miniszter