Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-22 / 4. szám

üdvömet egyedül és teljesen Isten kegyelmének köszönöm. Mindez egyedül Istennek műve s azért érte csak Istent illeti a dicsőség". Másrészt azonban az, a mit „egyedül Isten kegyelmének köszönünk... az csak saját elhatározásunk következtében... lehet a mi sajátunkká". (2. 1.) Ez az ellenmondásosnak látszó tényállás magyarázatot, közvetítést követel. Vagyis ki kell mutatni: „mikép lehetséges az, hogy e kétféle tudat a keresztyén ember egységes, személyes életében egyszerre jelen legyen" ; „fel kell tárnunk a lelki élet mozzanatait, a melyek érthetővé teszik a megváltottság és az egyéni felelősség tudatának együttlétét és viszonyát". (4. 1.) Már most nekem csak azokat az újabb theologusokat kellett munkámban tárgyalnom, a kik ebben a kérdésben, amaz ellenmondásosnak látszó kétféle tudat megmagyarázásában foglaltak állást; de azokat már nem, a kik csak a kérdés alapját alkotó tényállásnak, az ellentétesnek tetsző kettős tudatnak adtak valamiképen kifejezést. Nézzük már most, mit kíván tőlem V. J. ? Nekem az ő követelése szerint Troeltsch-öt azért kellett volna tekintetbe vennem, mert a Zschr. f. Tli. u. K. 1902. évfolyamában megjelent erkölcstani értekezésében ép úgy feltalálható „idévágó alapvető elvi állásfoglalása", mint az előttem is ismeretes „Psj chologie u. Erkenntnistheorie" cz. műve 41. lapján a vallásról tett eme nyilatkozatában: „dass sie eine Tat der Freiheit und ein Geschenk der Gnade sei stb." De ha Troeltschnek ezt a kijelentését nézzük, azt találjuk, hogy benne a mi kérdésünk megoldásához egy szóval sem járul hozzá, hanem csak formulázza a problémát, a nélkül, hogy azt megoldaná, vagy megoldását még csak meg is kísérelné. Ezt az „elvi állásfoglalást" tehát nekem nem kellett könyvemben figyelembe vennem. Hasonlóképen van a dolog mindazokkal a theológusokkal, a kikről V. J. azt mondta, hogy ily „elvi kijelentéseket" tettek. így Cremer szavaival, melyeket a Zöekler-féle „Handbuch" III. kötetébe írt „Dogmát. Principienlehre"-jében (melynek ismeretéről én már 1900. megjelent „Der Subjektivismus in Franks System der christlichen Gewissheit" czímű könyvemben, a 116. 1. tettem bizonyságot) találunk; úgy nemkülönben Müller kijelentéseivel is a P. R. E.3

XV. kötet, 602. 1. 49—55. sorában és Lobstein czikkével a predestináczióról az „Encycl. des sciences religieuses" X. kötetében. Mindezekről maga V. J. is azt mondja, hogy „elvileg foglaltak állást". így áll a dolog aztán Cremernek: „Die paulin. Rechtfertigungslehre" cz. műve előszavával is. Legfeljebb ily elvi, de nem „alapvető" (mint V. J. mondja) kijelentések találhatók még Grützmachernek „Die Forderung..." cz. tanulmányában s az előttem is ismeretes „Modern posit. Vortráge" cz. művében. Ugyancsak ily elvi állásfoglalást lát maga V. J. Ihmelsnek „Die Wahrheitsgewissheit ..." cz. műve 182., 184. s 221. 1. tett kijelentéseiben is. Azonban legfeljebb a 182. lapról lehet mondani, hogy elvileg nyilatkozott, de a 184. s 212. lapon ezt sem tette. Hasonlóan vagyunk Ihmelsnek a P. R. E.3

XVI. kötetébe írt czikkével, mely a megigazulásról szól. Itt sem foglal „határozottan állást kérdésünkben". A mit V. J. Lobstein dogm. álláspontjáról ós „Einleit. in d. Dogm." cz. művének keletkezéséről ír, szintén ismeretes volt én előttem is. Még sem tárgyalhattam, mert az idézett helyeken (a német könyv 251—260. 1.) egy szót sem találtam, a mely erre feljogosíthatna. Hogy végül Seeberg a P. R„ E.3

VH. 598. 1. 51—52. sorában és 599. 1. 7—11. sorában sem „érinti közelről" kérdésünket (mint V. J. mondja), rögtön kitűnnék, ha jelzett szavait itt idézhetném, úgy, mint először beküldött válaszomban tettem. E helyett csak arra kérhetem az olvasót, nézzen utána és meg fog győződni állításom helyességéről. Úgy látszik azonban, hogy Grützmacher „ Die Forderung..." cz. művének vége tovább vezet bennünket. Én csak első alakjában ismerem ezt az értekezést, abban, a melyben a N. kirchl. Zeitschr. 1904. évfolyamában megjelent. Ebben tényleg találunk egy rokon gondolatokat fejtegető szakaszt. Csakhogy közelebbről nézve meggyőződünk, hogy Gr: itt nem ad alapos feleletet kérdésünkre, a mint nem is akar ilyet adni, mert ő itt azt akarja kimutatni, hogy a megtérésben „eine Durchbrechung der gesetzmássigen Verknüpfung der psychologischen Vorgánge untereinander", der „Eintritt einer Offenbarung" (465. 1.) „ein Wunder so gross wie nur irgend eins der s. g. Naturwunder" (466. 1.) konstatálható. Bethre és Grützmacherre nézve most azt jegyzi meg V. J., hogy „nem annyira a részletes tárgyalásukat, mint az iskolához. való tartozásuk s azáltal meghatározott állásfoglalásuk megemlítését kívánta". De ez meg is történt könyvem 7. lapján, a theológiatörténeti áttekintésben. Bethtől V. J. nem idéz semmit; azért nekem sem kell róla szólanom. Hátra vannak tehát még Lemme, Zöckler. a magyar dogmatikusok és Troeltschnek a Chr. Weltben (1907. évf. 20. sz.) megjelent és a kegyelemről szóló czikke. (Folyt, köv.) Lic. Dr. Daxer György, theol. tanár. KÜLFÖLD. Svájca. A franczia misszió ügye. A svájczi franczia nyelvű misszió-társaság Genfben, a reformáczió nagytermében tartotta legutóbbi közgyűlését. Junod, a társaság titkára mindenekelőtt az edinburghi világgyűlésről szólott és annak tárgyalásaiból, határozataiból levonta a tanulságot a svájczi misszió-társaságra vonatkozólag is, melynek ezentúl fokozott erővel kell majd törekednie az evangélium terjesztésére. Nagy örömmel jelenti a közgyűlésnek, hogy a társaság nem régen Délafrikában mintegy ötszázezer főre rúgó Ba-Ronga nevű vad néptörzsre bukkant, mely mindezideig ismeretlen volt. Nyájas, jólelkületű nép ez. A vallás és a művelődés iránt nagy fogékony-