Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-27 / 35. szám

tanítói nyugdíj- és gyámalap terhére való kiszolgáltatását elrendeli. Indokok: A. vallás- és közoktatásügyi magyar királyi miniszter a kérelmezett árvagyámpénzt azért tagadta meg: mert néhai K. Izsó izraelita felekezeti volt tanító, az érdekelt árvának az atyja, 6 évi szolgálata alap­ján végkielégítéssel hagyta el a szolgálatot s a biró­sághoz intézett miniszteri felvilágosító irat szerint árva­gyámpénz engedélyezésére az országos tanítói nyugdíj­törvények ily esetekben kifejezett felhatalmazást nem adnak. Az 1875: XXXII. törvényczikk 18. §-ának máso­dik bekezdése értelmében a 10-nél kevesebb, de legalább 5 évig szolgált, ezen törvény rendelkezése alá tartozó szülők gyermekei, illetve árvái is részesülnek gyámpénz­ben, ha teljes szegénységüket igazolják. Miután a pana­szos özvegy a törvény ezen rendelkezésének megfelelően teljes vagyontalanságát községi bizonyítvánnyal kimu­tatta ; mivel ugyanez a törvénybeli rendelkezés abban a tekintetben, hogy a jogszerző szülő tényleges szolgálat­ban, avagy a végkielégített állapotban hunyt-e el, meg­különböztetést nem tesz: a panasznak helyt adni és K. Dezső árvagyámpénzre való igényét megállapítani kellett. * * * Tanító részére a már megállapított végkielégítés folyósítása meg nem tagadható abból az okból, hogy az igényjogosult időközben meghalt; ily esetben a végkielégítés összege hagyatéki vagyon­ként kezelendő. A m. kir. közig, bíróságnak 2227/1910. K. sz. a hozott ítélete: 0 Felsége a király nevében a magyar királyi közigazgatási bíróság gróf Z. Imre, mint kiskorú gróf Z. Borbála törvényes képviselőjének panaszát a vallás- és közoktatásügyi in. kir. miniszter 1910. évi február hó 3-án 139075/1909. szám alatt kelt rendelete ellen, mellyel a néhai H. Stefánia férjezett gróf Z. Imréné állami nőiskolái volt tanítónőt megillető 4800 korona kiszolgáltatását megtagadta, 1910. évi november hó 30. napján tartott nyilvános ülésében az 1896. évi XXVI. törvényczikk 83. §-a alapján vizsgálat alá vévén, követ­kezőleg ítélt: A magyar királyi közigazgatási biróság a panasznak helyt ad : néhai H. Stefánia férjezett gróf Z. Imréné 4800 korona végkielégítésre való igényét meg­állapítja és ennek kiszolgáltatását, illetve birói letétbe való elhelyezését elrendeli. Indokok: Az elhunyt tanítónő, a bemutatott miniszteri ügyiratok között fekvő, hivatal­ból kiállított „Szolgálati kimutatás" tanúsítása szerint 5 évi, 9 havi, 5 napi szolgálat után teljes munkaképtelen­ségét igazoló tiszti orvosi bizonyítvány alapján, végkielé­gítésért folyamodott a vallás- ós közoktatásügyi m. kir. miniszterhez. Jogosultsága a végkielégítésre illetékes rész­ről meg is állapíttatott; de miután időközben meghalt, az utalvány visszatartatott s a végkielégítési összegnek a hátramaradt kiskorú árva részére való kiadatása meg­tagadtatott — a panaszlott rendelet indokolása, valamint a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek e bíró­sághoz intézett felvilágosítói irata szerint — a miatt, miután a „végkielégítés már akkor kérelmeztetett, mikor már a jogosult súlyos beteg volt" és meghalt, mielőtt a végkielégítési összegre szóló utalvány a fizető helynek kiadatott volna. Ámde épen ez a ténykörülmény, hogy „súlyos beteg" volt, adta meg nem csupán a személyi indokot, de a jogalapot is arra, hogy a néhai tanítónő végkielégítésért folyamodjék: mert az 1885. évi XI. tör­vényczikk 28. §-ában ugyanezen törvény felhívott 20. §-ának a) pontja szerint állami alkalmazott csupán abban az esetben tarthat igényt nyugdíjra, illetve szolgálati ide­jéhez mérten végkielégítésre, ha testi vagy lelki fogyat­kozás miatt hivatalos kötelességeinek teljesítésére végle­gesen vagv legalább tartósan képtelenné válik. Ennek igazolása nélkül tehát határozott munkaképtelenség beállta előtt végellátás semmi alakban sem kérelmezhető. Néhai gróf Z. Imréné beállott munkaképtelenségét az illetékes VH. ker. tiszti orvos bizonyítványa igazolja; viszont e bizonyítványt megerősíti a nevezett tanítónőnek az okmány kiállítását követő 11-ik napon bekövetkezett elhalálozása. Igénye tehát a végkielégítésre kétségbe nem vonható, a mint a bekezdőleg mondottak szerint tényleg nem is vonatott, és tekintettel az ugyanott már szintén kitünte­tett szolgálati idejére, az 1885. évi XI. törvényczikk 28. §-ának megfelelően, a végkielégítés két évi fizetésében, 4800 koronában a 36900/V1CM. 1909. számú ügyiraton helyesen állapíttatott meg. A végkielégítés pedig, mint időhöz nem kötött, egyszersmindenkorra szóló részelte­tés, az ismételten hivatkozott törvény 16. §-a szerint, megállapítása után azonnal folyósítandó ós kifizetendő, tehát esedékessége igazolt igényjogosultság esetén már a kérvény beadásával beállottnak tekintendő, az állandó időszakonkint, havi részletekben kiszolgáltatandó nyug­díjjárandósághoz hasonlóan a végellátásban részesültnek életbenlétéhez nem köthető, a mely megszorításra nézve a törvény egyébként sem tartalmaz semmi rendelkezést. Az előadottakra való tekintettel néhai gróf Z. Imréné született H. Stefánia 4800 korona végkielégítésre való igényét megállapítani s annak ez ítélet értelmében való kiszolgáltatását elrendelni kellett. KÜLFÖLD. A lelkészképzés kérdése Dániában. A lelkészképzés kérdése újabban élénken foglal­koztatja az egyházi köröket Dániában. A lelkészek eddig az egész országos egyházban a kopenhágai egyetem theologiai fakultásán nyerték elméleti képzésüket. A há­rom évi theologia tanfolyan után az ugyancsak Kopen­hágában felállított lelkészi szemináriumban gyakorlati kiképzésben részesültek. A tisztán fővárosi ós csupán tudományos képzés nem bizonyult teljesen megfelelőnek a vidéken és falva­kon működő lelkészekre nézve. Ma már a szellemi élet egészen más, mint a 16. és 17-ik században. A vallás­szabadság törvónybeiktatása óta minden képzelhető szekta próbálkozik lábát megvetni a dán talajon. A róni. kath.

Next

/
Oldalképek
Tartalom