Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-22 / 4. szám

Énekeskönyvünknek ugyan két másik jubileuma már elmúlt. Tudjuk, hogy 1806-ban már készen állott a revizió után a nyomtatásra váró anyag és 1810-ben készült el a debreczeni Csáthy-nyomda a kinyomtatással; de az ismert körülmények folytán csak 1813-ban adatott át a közhasználatnak a már három évvel előbb elkészült énekeskönyv. Szó van arról, hogy a legközelebbi jubileumi alkalomból egy olyan énekeskönyv adassék ki, a melyben a dicséretek elején vagy végén, szerzőik nevei is kinyomassanak. Ez igazán jó gondolat. Hadd jelenjenek meg emlékezet okáért valahára énekeskönyveinkben a mi istenes dicséreteink szerzőinek nevei a nagy közönség előtt is. Most 100 óv multán, mielőtt jelenlegi énekeskönyvünk helyét a készülő (?) új énekeskönyv foglalja el, hadd olvassa mindenki az énekek végén azon áldott emlékű „tudósok és szent poéták neveit, a kik által a magyarországi reformátusok most használatban lévő énekeskönyvében foglalt énekek szerkesztettek". (Kálmán Farkas : Éneklő kar . . .) Hiszen ez a kérdés: kik voltak énekeink szerzői ? eleitől fogva érdekelte egyházunk közönségét, vagy legalább ennek vezetőit. Mindjárt az énekeskönyv kiadása után, 1814-ben jelent meg egy lista Debreczenben az énekek szerzőiről; Tóth Ferencz már 1823-ban adja az „Éneklő kart". A lelkészek közül többen beírták az így nyert, sokszor téves informácziók alapján, az énekek után szerzőik neveit. Egy kezem között levő értesítés szerint az ácsi szent ekklézsia lelkésze: Tóth Pál, később a tatai egyházmegye esperese, 1820 köriil bejegyezte énekeskönyvébe a szerzők neveit. Erre nézve csak azt jegyzem meg, hogy ő is, mint akkor még többen, a szerzők nevei helyett az „igazítok" neveit írták. Révész Imre 1866-ban írta nagybecsű könyvecskéjét a „Magyarországi ref. egyház énekeskönyvéről", a mely az új énekek szerzőire nézve ma is teljesen megbízható kalauz. O a szerzők nevei után adja az igazitokéit is. A magyar ónektörténetnek fáradhatlan buzgalmú kutatója volt néhai való jó Kálmán Farkas, e lapnak is több évtizeden át buzgó és harczra kész munkatársa, a ki nagy lelkesültséggel és szaktudással, bár itt-ott némi elfogultsággal szentelte életét énekeink eredetének felkutatására és pedig nemcsak szövegeiket, hanem dallamaikat illetőleg is. Nagy fáradsággal és utánjárással állította össze és adta ki 1880-ban ma is forrásmunkául szolgáló „Éneklő kar" czímű művét, a melyben az összes — régi és új — dicséreteknek addig ismert szerzőit és azoknak életrajzát is közli. Emlékezet okáért hadd említsem fel, hogy e könyvecske czímlapján azt olvassuk, hogy ennek „tiszta hasznát" a kedves emlékű szerző a Prot. Árvaház javára ajánlotta fel. Nem lenne érdektelen megtudni: volt-e tiszta haszon? Mint említém, Kálmán Farkas e lapnak és más egyházi és világi lapoknak hasábjain sokszor írt énekeskönyvünk történetére vonatkozó dolgokról. Sokszor vívott kemény csatákat azokkal, a kik énekeink szövegének ós dallamának eredetiségét kétségbe vonták. De van neki, mint tudjuk, két, rendszeres nagy munkája is e kérdésekre vonatkozólag. Az egyik a teljesen kész Eneklexikon, a melyet feljegyzése szerint kezdett Gyüdön, 1886. decz. 3., az „Uram Isten siess" cz., régi énekeskönyvünkben is legelső énekül álló „adjutoriummal" és végezte Gyomán, 1890 június 7-én „Én Istenem látod szívem" cz. régi énekkel. Ezen „ének-és irodalomtörténeti útmutató" tájékoztat az 1711-ig megjelent összes — prot. és r. kath. — énekek eredete felől. Ezen lexikonon kivül másik teljesen kész, már sajtó alá rendezett munkája Kálmán Farkasnak a 443 ívlapot számláló „Adalékok a XVI. és XVII. század énekirodalomtörténetéhez". Mindkét kéziratot, más jegyzetekkel és néhány értékes régi énekes könyvvel együtt, a M. T. A. vette meg. Kellő kritikával és kiegészítéssel, különösen az első, megérdemelné a kiadást. A Prot. Szemle 1892-ik évfolyamában Szatmáry József közölt két számban becses tanulmányt „A ref. templomi énekeskönyv történetéről." A Sárospataki Lapok 1893-ik évfolyamában Révész Kálmán, P. Czinke István, Szatmáry József, dr. Tüdős István tollából olvashatók az énekek szerzői és más kapcsolatos kérdésekre vonatkozó értékes, tisztázó czikkek. Révész Kálmán e lap 1896-ik évfolyamának 26. és 30-ik számában olvas-; ható polemikus czikkekben közli az általa és mások által végzett beható kutatásoknak mintegy végső eredményeként az újabb dicséretek szerzőinek neveit, pontosan feltűntetve az általuk szerzett dicséretek számait. És nem említve egyéb, különösen a régi kódexekre, zsoltár- és énekköltészetre stb. vonatkozó közleményeket, még egy becses kis kompendiumról emlékezem meg. Ez a mult évben megjelent legújabb és legteljesebb „éneklő kar", a melyet a magyar ref. kántori kar egyik legképzettebb és legszorgalmasabb tagja: Szügyi József békési kántor írt „A magyar református énekeskönyv múltja" czímen. Az eddig rendelkezésre álló források, és a mint látom, különösen Kálmán Farkas fentemlített kiadatlan munkái után adja, rövid foglalatban a magyar ref. templomi éneklés történetét; felsorolja a most használatban lévő énekeskönyv összes elődeit; pontos jegyzékét adja azon énekeknek, a melyek a mi énekeskönyvünkbe ezekből sorozatosan átvéttettek, és a „Rövid Szemle a dicséretek felett" cz. fejezetben közli sorban a rendes és felálló énekek szerzőinek neveit, illetve ezek szövegének és dallamának eredetét. Ezt a kis munkát S. Szabó József méltatta érdeme szerint a Prot, Szemle 1910. évfolyamának 4-ik számában. Olvasásra, tanulmányozásra ajánlja Szügyi e munkáját, a melyben dióhéjban megtalálunk mindent, a mi énekeskönyvünk múltjára nézve a nagyközönség számára is érdekkel bírhat. A magyar énekvezérek egyesülete jól tette, hogy ezt az egy felolvasásból megnövelt könyvecskét kiadta. Hegedűs és Sándornál 50 fillérért kapható Debreczenben. Az új, vagyis a revizió után keletkezett énekek